A francia válogatott felemás szezont zárt a Real Madridnál, jobban szerepelt, mint egy évvel korábban, de közel sem volt annyira meggyőző, mint vásárlásakor gondoltak. A kezdőbe továbbra sem sikerült rendszeresen beverekedni magát, állítólag kikerült José Mourinho bizalmi köréből, így a nyáron távozhat.
Nemrég a 23 éves csatár ügynöke kijelentette, maradni szeretne a spanyol óriásnál, de az Arsenal könnyen lehet jobb belátásra bírja: „Nem tűnik lehetetlen küldetésnek leigazolása, számomra szimpatikus játékos, egy világklasszis" – mondta Wenger a The Sunnak.
Az Ágyúsok a zsinórban hatodik sikertelen szezon után várhatóan példátlanul aktív szereplői lesznek az átigazolási piacnak, így nyugodtan várhatjuk, hogy bejelentkeznek érte. Főleg azok után, hogy Nicklas Bendtner kijelentette, menni akar Londonból.
„Okosan mozog a pályán, jól játszik össze a többiekkel, kitűnik a csapatból, mivel képes meglepő egyéni húzásokra is" – dicsérte a bajnokságban 20 mérkőzésen kezdő, összesen 15 találatig jutott Benzemát Wenger.
Wenger: Benzema nem lehetetlen küldetés
Létrehozva: 2011. május 25. 10:33
Forrósodik a helyzet az átigazolási piacon, az elmúlt hónapok száraz pletykái után az edzők szívesebben és konkrétabban nyilatkoznak nyári céljaikról. Arsene Wenger például nyíltan beszélt Karim Benzema megszerzésének lehetőségéről.

24 ÓRA
21:43 Lisszabonból igazolt a Valencia21:23 Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a BocaSze A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze Fabregas reméli: Van Persie maradSze Budapesten választottak FIFA-elnökötSze Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Hazard döntött is, meg nem isSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe A volt argentin kapitány is Kínába tartKe „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke Ez a bíró tényleg vak! - videóKe Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe Elengedte Hargreavest a City - videóKe Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke Lassan halad a FIFA megújulásaKe Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe Argentin csatárt igazol az InterKe Nem csak a Manchester City útja létezikKe Világsztár edzheti JuhásztKe Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe Beckham mellett kampányol GiggsHé Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!Hé Barcelona-ajánlat GiovincóértHé Elhagyhatta a kórházat AbidalHé 68 évesen lett punk a Montpellier elnökeHé Így láttam – BL-döntő a helyszínenHé Mihajlovics a szerb kapitányHé Torres is befért a spanyol bő keretbe!Hé Drogba elhagyja a Chelsea-t
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK



Ibrahimovic a Realban? Agüeronak sem örülnék, nem hogy neki! Ibra egy gerinctelen, kétszínű alak és ha a Agüero a Realba jön, ugyanezt tudnám rá is mondani.
Benzema, Higuain jók, ha jövőre nem lesz egyik sem sérült félszezonon át, akkor jók vagyunk.Itt lesz Callejon aki szintén erősítés, cserének megfelelő.Saját nevelés, spanyol, minden bizonnyal a szívét, lelkét beleadja majd amikor lehetőséget kap.
[Hivatkozás: José Mourinho 2011. május 25. 12:01]
Ezt adom.Benzin,Higany mellett bőven jó Callejon és Morata mert ugye ő sem kétballábas ügyetlen kölyök, szal csatárgondok a legkevésbé sincsenek, sőt..1 védőn kívül nem is hoznék senkit sem...aki lehetne mondjuk Coentrao..
És akkor a jövő évi keret:
Casillas,Adán
Sergio Ramos,Pepe,Carvalho,Marcelo,Arbeola,Albiol,Fabio Coentrao
Di María,Özil,Sahin,Altintop,Khedira,Xabi Alonso,Lassana Diarra,Cristiano Ronaldo
Benzema,Higuain,Callejon,Morata