Wayne Rooney utazhat az Eb-re, de...

Létrehozva: 2011. november 4. 12:23
Fellélegezhet Wayne Rooney, ha hiszünk a The Sun értesülésének, amely szerint az angol labdarúgó-válogatott három Európa-bajnoki mérkőzéstől eltiltott támadóját Fabio Capello személyesen biztosította, hogy az utazó keret tagja lesz, de előtte rangadókról lesz kénytelen lemaradni.

A Manchester United sztárjának beválogatása azután vált kétségessé, hogy a Montenegró elleni utolsó, október eleji kvalifikációs mérkőzésen szándékosan megrúgta Miodrag Dzudocsivot, ezért pedig az UEFA keményen megbüntette, három tétmérkőzéstől tiltotta el.

A döntésnek viszont immár három hete, de pénteken a bulvárlap friss fejleményekkel állt elő: a szövetségi kapitány csütörtökön Carringtonba, a Vörös Ördögök edzőközpontjába utazott, ahol személyesen biztosította a futballistát arról, tagja lesz az utazó keretnek.

A hírt Rooney óriási megkönnyebbüléssel fogadta, és a sem zavarta, hogy Capello nem nevezi a következő két felkészülési meccsre, a világ-, és Európa-bajnok Spanyolország, illetve a magyarok csoportjából a kontinenstornára kijutó Svédország ellen.

Rooney nemrég az Eb-szereplés miatt aggódva nyilatkozott: „Buta hibát követtem el, és abban a pillanatban megbántam, amikor elkövettem. Nem volt előzménye a rúgásnak, s bosszúvágy, düh sem fűtött. Ezt én szúrtam el, így nem panaszkodhatok. Nincs kifogás arra, amit tettem, de úgy érzem, hogy a büntetés akkor is túlságosan súlyos."

A csatár hozzátette, egyeztetett Capellóval a fellebbezésről, és azt is kiemelte, hogy a belépő szenvedő alanya, Dzudovics is kiáll mellette, túlméretezettnek ítélve a szankciót.

 
Hozzászólások
Papp Dávid 2011. november 4. 18:23 (30)
Bajnok
  2193
engem nem zavarna ha nem hívnák be öreg is már és a unitednek nagy hasznára válhat még
Hajrá Manchester United!!!
Róbert Fayad 2011. november 4. 18:06 (29)
Avatar_70_male
Újonc
  77
Garry Cahill, ha valóban láttad akkor sztem feltünt h Ferdinand olyan szintet lelassult mint öreganyám
Papp Dávid 2011. november 4. 18:04 (28)
Bajnok
  2193

„Most még sztm rossz döntés az ifiket egy mérvadó tornára bevetni őket mint az EB,VB mivel nagy lenne a teher és a rutintalanságukból kiindulva lebőgés lenne abból.





[Hivatkozás: Istvan Szabolcs 2011. november 4. 17:39]
nem ez lenne az első példa a fiatalok helytállásában mondjuk azt hiszem ők nem volt vb
Hajrá Manchester United!!!
Istvan Szabolcs 2011. november 4. 17:52 (27)
Megszállott
  5326

„igyis az lesz...”




[Hivatkozás: Róbert Fayad 2011. november 4. 17:42]
Lehetséges ha csak a múltat nézzük meg,de,én még várnék ezzel mert tudom Capello jó szakember.
Róbert Fayad 2011. november 4. 17:42 (26)
Avatar_70_male
Újonc
  77

„Most még sztm rossz döntés az ifiket egy mérvadó tornára bevetni őket mint az EB,VB mivel nagy lenne a teher és a rutintalanságukból kiindulva lebőgés lenne abból.





[Hivatkozás: Istvan Szabolcs 2011. november 4. 17:39]
igyis az lesz...
Róbert Fayad 2011. november 4. 17:41 (25)
Avatar_70_male
Újonc
  77
te láttad az idei MU meccseket? mert ha igen meglepő h nálad Ferdinand kezdő lenne...Walcott meg azon kivul h gyors semmire nem jó, Lampard sincs toppon, Gerrard meg idén többször van korházban mint az Anfielden
Istvan Szabolcs 2011. november 4. 17:39 (24)
Megszállott
  5326

„és ha az öregek meg folyton leégnek? nem lenne jobb bizonyitási vágytól fütött fiatalokat behivni mint olyanokat akik hetente 200 ezret keresnek a klubjukban és eszük ágában sincs lesérülni a nyár közepén?na mind1, felesleges ezen vitatkozni, Capello dönt ugyis”




[Hivatkozás: Róbert Fayad 2011. november 4. 16:49]
Most még sztm rossz döntés az ifiket egy mérvadó tornára bevetni őket mint az EB,VB mivel nagy lenne a teher és a rutintalanságukból kiindulva lebőgés lenne abból.
Istvan Szabolcs 2011. november 4. 17:38 (23)
Megszállott
  5326

„tudom mi az az erőcsatár meg a suarezes dolog is csak példa volt de én arra akartam kilyukadni h nem valami nagy szám poolban a Toonban legalább szépen termelte a gólokat mondjuk ez biztos a csapat taktikájának is betudható de lehetett volna rá építani a poolt”




[Hivatkozás: Papp Dávid 2011. november 4. 16:47]
Még most is lehetne,viszont Carroll is kell változzon sokat,mivel a Castelbe az ő fejére lőtték a társak a labdát,az igaz,h a Poolba is tudnák a fejére Downing,Enrique,Kuyt,Gerrard,de sokkal inkább pass and movet nyom a Pool,míg Carroll a Castlebe volt addig nem ez volt,viszont ha Carroll még fog és sztm fog is fejlődni még kicsit csiszolna a rúgás pontosságán hatalmas erőcsatár lenne,mert mind2 lábába nagy erő van.
Róbert Fayad 2011. november 4. 16:49 (22)
Avatar_70_male
Újonc
  77

„Jobbak nincsenek Anglia válogatottjának sajnos ez van el kell fogadni még túl fiatal egyesek,h ekkora teherrel játszodjanak szerinted Clev megérett arra,h máris Gerrard és Lampard helyett szervezze a játékot,hát még nagyon nem sztm.





[Hivatkozás: Istvan Szabolcs 2011. november 4. 16:39]
és ha az öregek meg folyton leégnek? nem lenne jobb bizonyitási vágytól fütött fiatalokat behivni mint olyanokat akik hetente 200 ezret keresnek a klubjukban és eszük ágában sincs lesérülni a nyár közepén?na mind1, felesleges ezen vitatkozni, Capello dönt ugyis

Szerkesztve: 2011. november 4. 16:49
Papp Dávid 2011. november 4. 16:47 (21)
Bajnok
  2193

„Ne várd el Carrolltól,h olyan jó legyen,mint Suarez,mert nem lesz,és tudod miért nem,azért mivel Carroll nem a technikás csatárok között van,ő inkább egy hústorony erőcsatár és nem az a feladadta,mint Rooneynak,Suarez,Torres,stb hanem,h leköt 2 védőt min.és ha kell,esetleg a válogatottba is lefejeli a labdát a másik csatárnak teret csinál meg ilyenek,rem értetted amit írni akartam.





[Hivatkozás: Istvan Szabolcs 2011. november 4. 15:47]
tudom mi az az erőcsatár meg a suarezes dolog is csak példa volt de én arra akartam kilyukadni h nem valami nagy szám poolban a Toonban legalább szépen termelte a gólokat mondjuk ez biztos a csapat taktikájának is betudható de lehetett volna rá építani a poolt
Hajrá Manchester United!!!
Istvan Szabolcs 2011. november 4. 16:39 (20)
Megszállott
  5326

„és ki válogatta be a többieket? Barryt, Lampardot, Defoet, Upsont? Capello....ennyi”




[Hivatkozás: Róbert Fayad 2011. november 4. 16:36]
Jobbak nincsenek Anglia válogatottjának sajnos ez van el kell fogadni még túl fiatal egyesek,h ekkora teherrel játszodjanak szerinted Clev megérett arra,h máris Gerrard és Lampard helyett szervezze a játékot,hát még nagyon nem sztm.
Róbert Fayad 2011. november 4. 16:36 (19)
Avatar_70_male
Újonc
  77

„jó fogjuk erre,h sérült volt,de gólt nem felejtett el lőni gondolom,s a többiek is egy rakás xar volt.





[Hivatkozás: Istvan Szabolcs 2011. november 4. 15:50]
és ki válogatta be a többieket? Barryt, Lampardot, Defoet, Upsont? Capello....ennyi
Istvan Szabolcs 2011. november 4. 15:50 (18)
Megszállott
  5326

„Rooney majd 2 hónapot volt sérült a VB elött”




[Hivatkozás: Róbert Fayad 2011. november 4. 15:48]
jó fogjuk erre,h sérült volt,de gólt nem felejtett el lőni gondolom,s a többiek is egy rakás xar volt.
Istvan Szabolcs 2011. november 4. 15:49 (17)
Megszállott
  5326

„Nézd már meg milyen kerete van Angliának.Egy ilyen csapatnak elődöntőben a helye..”




[Hivatkozás: VV Béci 2011. november 4. 15:46]
erről beszélek 2006 sokkal fiatalabbak voltak mint Gerrard,mint Lampard,mint Terry,Rooney s az egész nagy ász s akkor se muzsikáltak sokat,akkor most is Capelloba van a hiba részben őt is éri felelőség,de hát egyik edző kezei alatt se hagytak mény eredményeket akkor hol a hiba?Majd kiderül mikor Reddknap lesz az edző,s kíváncsi leszek rá.
Róbert Fayad 2011. november 4. 15:48 (16)
Avatar_70_male
Újonc
  77

„Az eredmények ők igazolják veled szemben amit elért a pályafutása alatt edzőként és amikor nem jutott ki az angol csapat az EB-re rögtön csoportelsőként juttak ki a VB-re,az más kérdés,h ott hamar ki is estek a 8-ad döntőbe,s egy gól benézett a bíró és asszisztense,de ami a legfurcsább Rooney a gólokat lőtte a MU-ba a VB előtt rendesen,ott már halvány őszi rózsa volt,arról már nem Capello tehet,h egyik se tud egy ki******ott gól lőni.





[Hivatkozás: Istvan Szabolcs 2011. november 4. 15:44]
Rooney majd 2 hónapot volt sérült a VB elött
Istvan Szabolcs 2011. november 4. 15:47 (15)
Megszállott
  5326

„Hát itt igazából se Crouchnak sem Carollnak nincs helye túl van értkelve Caroll sokat kell fejlődnie még a Pool-ban de nem kizárt h 2-3 év múlva olyan profi lesz mint Suarez”




[Hivatkozás: Papp Dávid 2011. november 4. 15:42]
Ne várd el Carrolltól,h olyan jó legyen,mint Suarez,mert nem lesz,és tudod miért nem,azért mivel Carroll nem a technikás csatárok között van,ő inkább egy hústorony erőcsatár és nem az a feladadta,mint Rooneynak,Suarez,Torres,stb hanem,h leköt 2 védőt min.és ha kell,esetleg a válogatottba is lefejeli a labdát a másik csatárnak teret csinál meg ilyenek,rem értetted amit írni akartam.
Róbert Fayad 2011. november 4. 15:47 (14)
Avatar_70_male
Újonc
  77
Sturridgenek helye van a válogatottban, az egyik legtechnikásabb angol támadó, jól csele, gyors, erős, jól lő, Carrol, Bent meg Crouch helyett is simán beférne
VV Béci 2011. november 4. 15:46 (13)
Megszállott
  5758

„Az eredmények ők igazolják veled szemben amit elért a pályafutása alatt edzőként és amikor nem jutott ki az angol csapat az EB-re rögtön csoportelsőként juttak ki a VB-re,az más kérdés,h ott hamar ki is estek a 8-ad döntőbe,s egy gól benézett a bíró és asszisztense,de ami a legfurcsább Rooney a gólokat lőtte a MU-ba a VB előtt rendesen,ott már halvány őszi rózsa volt,arról már nem Capello tehet,h egyik se tud egy ki******ott gól lőni.





[Hivatkozás: Istvan Szabolcs 2011. november 4. 15:44]
Nézd már meg milyen kerete van Angliának.Egy ilyen csapatnak elődöntőben a helye..
Hajrá Chelsea!!!
Istvan Szabolcs 2011. november 4. 15:44 (12)
Megszállott
  5326

„Ezt beis bizonyította az utóbbi években ugyebár..”




[Hivatkozás: VV Béci 2011. november 4. 14:59]
Az eredmények ők igazolják veled szemben amit elért a pályafutása alatt edzőként és amikor nem jutott ki az angol csapat az EB-re rögtön csoportelsőként juttak ki a VB-re,az más kérdés,h ott hamar ki is estek a 8-ad döntőbe,s egy gól benézett a bíró és asszisztense,de ami a legfurcsább Rooney a gólokat lőtte a MU-ba a VB előtt rendesen,ott már halvány őszi rózsa volt,arról már nem Capello tehet,h egyik se tud egy ki******ott gól lőni.
Papp Dávid 2011. november 4. 15:42 (11)
Bajnok
  2193

„én valahogy így állítanám fel...de lehet hogy valakit kihagyok mert nem jut eszembe...-----------------------Hart-----------------------------Richards---Cahill/Lescott---Terry/Lescott---ColeLennon---Wilsher--Gerrard(C)---Young----------Carroll-------Crouch/Bent--------





[Hivatkozás: robi baggio 2011. november 4. 15:06]
Hát itt igazából se Crouchnak sem Carollnak nincs helye túl van értkelve Caroll sokat kell fejlődnie még a Pool-ban de nem kizárt h 2-3 év múlva olyan profi lesz mint Suarez
Hajrá Manchester United!!!
24 ÓRA
21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a BocaSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS