Volt csatára tréfálhatja meg a Bayernt

Létrehozva: 2011. december 16. 15:11
BUNDESLIGA- ÉS LIGUE 1-KÖR ELŐTT. A rekordbajnok Bayern München valamennyi Bundesliga ellenfelével szemben favoritnak számít hazai pályán és nincs ez másként a 17. forduló előtt sem. Jupp Heynckes vezetőedző csapata listavezető, riválisa pedig a 11. helyen álló 1. FC Köln lesz. De jó lesz, ha nem veszi félvállról a találkozót az éllovas. //Párizsban forró a hangulat, a PSG ugyanis kiesett az Európa-ligából, az egyik legnagyobb sztár, a nyáron igazolt Javier Pastore pedig már a távozását akarja előkészíteni.

BUNDESLIGA:

 

BAYERN-KÖLN ELŐTT:

A vendégek legnagyobb sztárja, Lukas Podolski egész ősszel remekelt, az elmúlt hetekben pedig csúcsformában futballozik. A 95-szörös német válogatott futballista 15 gólnál jár, a legutóbbi három bajnoki öt alkalommal volt eredményes.

A lengyel származású klasszis egykor szerepelt a Bayernben is – felejthetően – így nem igazán meglepő, hogy korábbi munkaadója helyett a címvédő Borussia Dortmundot dicsérte ezen a héten. Igaz, okkal szólalt meg a BVB kapcsán, mivel nemrég kisebb kritikát kapott Jürgen Klopptól. A kiváló edző ugyanis úgy vélte, Podolski világsztár lehetne, de eltékozolja a tehetségét.

„Klopp fantasztikus fickó, csodálatos edző. Minden más lényegtelen…” – hangzott a csatár rövid és velős véleménye.

A Bayern München várható kezdőcsapata: Neuer - Rafinha, Van Buyten, Badstuber, Lahm – Timoscsuk, Kroos - Robben, Müller, Ribery - Gomez

BUNDESLIGA, 17. FORDULÓ:

PÉNTEK:

Bayern München - 1. FC Köln 20:30

SZOMBAT:

Bayer Leverkusen - 1. FC Nürnberg 15:30

Hamburger SV - FC Augsburg 15:30

SC Freiburg - Borussia Dortmund 15:30

1899 Hoffenheim - Hertha BSC 15:30

VfL Wolfsburg - VfB Stuttgart 15:30

FC Schalke 04 - Werder Bremen 18:30

VASÁRNAP:

1. FC Kaiserslautern - Hannover 96 15:30

Bor. Mönchengladbach - 1. FSV Mainz 05 17:30

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA:
1. Bayern München 16 11 1 4 40:10 30 34
2. Borussia Dortmund 16 9 4 3 31:11 20 31
3. FC Schalke 04 16 10 1 5 33:22 11 31
4. Bor. Mönchengladbach 16 9 3 4 24:11 13 30
5. Werder Bremen 16 9 2 5 30:26 4 29
6. Bayer Leverkusen 16 7 5 4 22:19 3 26
7. VfB Stuttgart 16 6 4 6 23:19 4 22
8. Hannover 96 16 5 7 4 19:23 -4 22
9. 1899 Hoffenheim 16 6 3 7 18:18 0 21
10. 1. FC Köln 16 6 3 7 27:32 -5 21
11. Hertha BSC 16 4 7 5 23:25 -2 19
12. 1. FSV Mainz 05 16 4 6 6 22:28 -6 18
13. Hamburger SV 16 4 6 6 20:26 -6 18
14. VfL Wolfsburg 16 5 2 9 22:34 -12 17
15. 1. FC Kaiserslautern 16 3 6 7 12:20 -8 15
16. 1. FC Nürnberg 16 4 3 9 14:28 -14 15
17. FC Augsburg 16 3 5 8 14:27 -13 14
18. SC Freiburg 16 3 4 9 20:35 -15 13
A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA:
1. Mario Gómez Bayern München 15 (3 büntető)
2. Klaas-Jan Huntelaar FC Schalke 04 14 (3)
2. Lukas Podolski 1. FC Köln 14 (2)
4. Claudio Pizarro Werder Bremen 12 (1)
5. Robert Lewandowski Borussia Dortmund 10 (0)
5. Marco Reus Bor. Mönchengladbach 10 (0)
7. Papiss Cissé SC Freiburg 9 (1)
8. Mohammed Abdellaoue Hannover 96 8 (3)
8. Mario Mandžukić VfL Wolfsburg 8 (1)
8. Franck Ribéry Bayern München 8 (0)

 

LIGUE 1:

PSG-LILLE ELŐTT:

Párizsban nem készülhetnek nyugodtan a Karácsonyra, az El-búcsú mellett az argentin Javier Pastore is tett erről…Az argentin középpályást idén nyáron 42 millió euróért igazolták Palermóból, ehhez képest a sztár meglehetősen lekicsinylően beszélt mostani klubjáról.

„Azzal a hatalmas meggyőződéssel készülök keménye, hogy megvalósíthatom álmomat és egy igazi sztárcsapathoz igazolhatok. Csak tőlem függ! Azt akarom, hogy a PSG-nél nagyobb csapat keressen meg” – jelentette ki a karmester.

Pastore állítja, mostani nyilatkozatát akkor is megtette volna, ha a PSG nem botladozik az utóbbi hetekben.

„Szerencsére Franciaországban két-három vereség miatt még nem változtatnak, most sem lenne megoldás, ha menesztenék a vezetőedzőt. Argentínában és Olaszországban azért más a helyzet. Ezért nincs mit mondanom Kombouare úrról, nem bírálom, hiszen mindig jó kapcsolatban voltunk.”

LIGUE 1, 18. FORDULÓ:

SZOMBAT:

Stade Brest - AJ Auxerre 19:00

SM Caen - AS Nancy 19:00

Dijon FCO - AS Saint-Étienne 19:00

Olympique Marseille - FC Lorient 19:00

Montpellier HSC - Toulouse FC 19:00

OGC Nice - Valenciennes FC 19:00

Olympique Lyon - Évian Thonon Gaillard 21:00

VASÁRNAP:

AC Ajaccio - Stade Rennes 17:00

Girondins Bordeaux - FC Sochaux 17:00

Paris Saint-Germain - Lille OSC 21:00

A LIGUE 1 ÁLLÁSA:
1. Montpellier HSC 17 11 3 3 36:18 18 36
2. Paris Saint-Germain 17 11 3 3 30:17 13 36
3. Lille OSC 17 9 7 1 29:15 14 34
4. Olympique Lyon 17 10 2 5 29:19 10 32
5. Stade Rennes 17 8 5 4 28:22 6 29
6. Toulouse FC 17 8 5 4 19:16 3 29
7. AS Saint-Étienne 17 7 6 4 21:19 2 27
8. Olympique Marseille 17 6 7 4 22:16 6 25
9. FC Lorient 17 6 5 6 17:19 -2 23
10. Girondins Bordeaux 17 4 8 5 19:21 -2 20
11. Évian Thonon Gaillard 17 4 7 6 22:25 -3 19
12. SM Caen 17 5 4 8 23:27 -4 19
13. AJ Auxerre 17 4 6 7 24:27 -3 18
14. FC Sochaux 17 4 6 7 21:31 -10 18
15. Dijon FCO 17 5 3 9 17:31 -14 18
16. Stade Brest 17 2 11 4 18:19 -1 17
17. Valenciennes FC 17 4 5 8 17:19 -2 17
18. AS Nancy 17 3 6 8 14:22 -8 15
19. OGC Nice 17 3 5 9 15:19 -4 14
20. AC Ajaccio 17 1 6 10 17:36 -19 9
A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA:
1. Olivier Giroud Montpellier HSC 12 (1 büntető)
2. Kevin Gameiro Paris Saint-Germain 9 (1)
3. Bafetimbi Gomis Olympique Lyon 7 (0)
3. Nenê Paris Saint-Germain 7 (5)
3. Dennis Oliech AJ Auxerre 7 (0)
3. Loïc Remy Olympique Marseille 7 (1)
3. Alain Traoré AJ Auxerre 7 (0)
8. Pierre Aubameyang AS Saint-Étienne 6 (0)
8. André Ayew Olympique Marseille 6 (0)
8. Benjamin Corgnet Dijon FCO 6 (0)
8. Yoan Gouffran Girondins Bordeaux 6 (0)
8. Eden Hazard Lille OSC 6 (2)
8. Jirès Kembo-Ekoko Stade Rennes 6 (0)
8. Javier Pastore Paris Saint-Germain 6 (0)
8. Moussa Sow Lille OSC 6 (1)
Hozzászólások
Istvan Szabolcs 2011. december 16. 17:15 (1)
Megszállott
  5326
Nah mi a szitu Pastore?Csak nem trófea éhes vagy,esetleg rivaldafényben szeretnél szerepelni,nem tudom minek sír ez az ember az EL-t már kóstolta amikor Palermóba volt,most még nyerhet bajnokságot és jövőre ott lehetnek a BL-be is azt meg nem xarja le egyik klub se,szóval ne szerepeljen feleslegesen.
24 ÓRA
21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a BocaSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS