Visszavonult a 2002-es foci-vb sztárja

Szerző: MTILétrehozva: 2012. január 27. 12:39
Befejezi profi pályafutását An Dzsung Hvan, a Koreai Köztársaságban és Japánban 2002-ben rendezett labdarúgó-világbajnokság egyik hazai sztárja. A 36. születésnapját épp pénteken ünneplő dél-koreai futballista menedzsere közölte, a játékos a visszavonulás mellett döntött, de a hivatalos bejelentésre csak jövő kedden kerül sor.

 

 

An a csaknem tíz évvel ezelőtti vb-n a nyolcaddöntőben aranygólt szerzett az olaszok elleni meccsen (2-1), majd a legjobb nyolc között - azzal, hogy a büntetőpárbajban eredményes volt - nagy szerepet vállalt a spanyolok legyőzésében. Dél-Korea végül az elődöntőben alulmaradt Németországgal szemben (1-0), s a bronzmérkőzésen 3-2-re kikapott a törököktől, így negyedikként zárt.

A támadó 2000 és 2002 között Perugiában játszott, majd Metzben és Duisburgban is légióskodott, 2009 óta pedig a kínai első osztályú Dalian Shide együttesét erősítette. An 1997 óta 71-szer szerepelt a dél-koreai válogatottban, s a 2006-os németországi vb-n is tagja volt a nemzeti csapatnak.

Címkék: an_dzsung_hvan
Hozzászólások
Ambrus Tamás 2012. január 27. 13:50 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  28
kiváncsi vagyok mennyibe fájt kóreának az a VB 4ik hely.
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 27. 12:22 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53331
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a BocaSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS