Véber ismét megtréfálta az Újpestet

Létrehozva: 2010. március 21. 19:43
A Pápa az őszi szezon után ezúttal sem kegyelmezett az Újpestnek, és 1-0-ra nyert a fővárosiak ellen a labdarúgó NB I 19. fordulójában. A Lilák sorsa a második félidő derekán pecsételődött meg, mikor Rajczi Pétert ütésért kiállította a játékvezető.

 

 

A negyedik fordulóban még bombameglepetés-számba ment, hogy a Pápa 3-0-ra győzött Újpesten, ám az újabb sikerre már jóval kevesebben kapták fel a fejüket.

A Lombard szakvezetője, Véber György ismét kiválóan felkészítette egykori csapatából a hazaiakat, akik Tóth Gábor fejesgóljával mind a három pontot otthon tartották.

A Lilák támadója, Rajczi Péter ráadásul a második félidő közepén megütötte a gólszerzőt, és a tíz emberre olvadt Újpest bár nyomott a találkozó záró etapjában, helyzetei közül egyet sem tudott értékesíteni.

A fővárosiak vereségükkel négy pontra leszakadtak a harmadik Győrtől, míg a Pápa három helyet előreugorva már hetedik.

LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ:
Lombard Pápa-Újpest 1-0 (Tóth G. 38.) - piros lap: Rajczi (63., Újpest)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. DVSC-TEVA 19 14 1 4 41–23 18 43
2. Videoton FC 19 13 4 2 41–19 22 43
3. Győri ETO FC 19 10 6 3 24–11 13 36
4. Újpest FC 19 10 2 7 30–25 5 32
5. ZTE FC 18 9 4 5 34–28 6 31
6. MTK Budapest 19 7 6 6 29–23 6 27
7. Lombard Pápa Termál FC 19 8 2 9 26–27 –1 26
8. Kaposvári Rákóczi 19 7 5 7 27–26 1 26
9. Ferencvárosi TC 19 6 7 6 24–26 –2 25
10. Paksi FC 18 5 7 6 20–23 –3 22
11. Vasas 19 6 3 10 28–43 –15 21
12. Kecskeméti TE-ERECO 19 6 2 11 30–39 –9 20
13. Szombathelyi Haladás 19 5 4 10 24–35 –11 19
14. Budapest Honvéd 19 4 6 9 21–26 –5 18
15. Nyíregyháza Spartacus 19 4 6 9 25–36 –11 18
16. Diósgyőri VTK 19 3 3 13 20–34 –14 12

 

Hozzászólások
nagy bálint 2010. március 21. 19:55 (3)
Ígéret
  236

„Pff! Ez aztán a vélemény
Nembaj azért Hajrá Lilák!!!





[Hivatkozás: Ferenczi Marcell 2010. március 21. 19:52]
mi ha egy pápa leveri akk mennyit ér?
Ferenczi Marcell 2010. március 21. 19:52 (2)
Ígéret
  387

„ennyi az ujpest





[Hivatkozás: nagy bálint 2010. március 21. 19:50]
Pff! Ez aztán a vélemény
Nembaj azért Hajrá Lilák!!!
Hajrá Juventus Football Club!!!
nagy bálint 2010. március 21. 19:50 (1)
Ígéret
  236
ennyi az ujpest
 
24 ÓRA
21:55  Ramos fejese lett a sötét ló veszte21:20  Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Ligue 1: változás a programban  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Összecsapások Egyiptomban: több halott  A Loki vezeti a Fair Play-rangsortCsü  Mourinhót a „halálba” is követnékCsü  Előbbre hoztak olasz rangadókatCsü  Ribéry bírálta a Bayern vezetőitCsü  Eltűnt az Arsenal kapusaCsü  Keitát majdnem elvitte a Real MadridCsü  A Man. United odacsapott a LiverpoolnakCsü  Bíróbefolyásolással vádolják a BarcátCsü  Az Al-Ahli játékosai besokalltakCsü  Wenger: Immár minden meccsünk kupadöntőCsü  Halasztani akar a MilanCsü  Milito hat gólt lőtt, négyet adtak megCsü  Hátvédet igazolt a TottenhamCsü  Óriási öngól mellé Cissé-találat - videóCsü  Inzaghi kimaradt a Milan BL-keretébőlCsü  Özil a Realban fejezné beCsü  Elengedi japán tehetségét a BayernSze  Játékospiac: hol maradt a nagy durranás?Sze  Egyiptomi horror: már 74 halott - videóSze  Valenciát verhetett volna a Barca, de...Sze  Bogdán Ádám lenullázta az ArsenaltSze  Milito-négyes, Milan- és Roma-zakóSze  Wilshere lába újra eltört, de...Sze  Sérülten vette középpályását az InterSze  Chelsea vagy MU, Cech vagy Amos?Sze  Változik a csereszabály a futballban?Sze  A City kapujához bilincselte magátSze  Láthatatlan gól a Serie B-ben!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS