Várhidi Péter körön kívülre került

Szerző: SH/MLSZLétrehozva: 2008. szeptember 25. 17:58
Október 30-ától egy operatív ezdői team irányítja majd az U18-as, U19-es, U20-as és U21-es csapatok munkáját, miután az MLSZ elnöksége csütörtöki ülésén elfogadta a vezetőség múlt héten előterjesztett javaslatát. Az edzői csoportban helyet kap majd az U19-es együttessel bronzérmet szerző Sisa Tibor, nem lesz tagja azonban Várhidi Péter. A szerbek elleni megalázó, 8-0-ás vereség után visszavonták az U21-es (olimpiai) szövetségi kapitányi megbízatását, és nem hosszabbítják meg év végén lejáró szerződését.

A múlt héten született döntés arról, hogy Sisa Tiborral ellentétben Várhidi Péter nem lesz tagja az új operatív teamnek. A csütörtöki elnökségin a testület visszavonta a szakembernek az olimpiai válogatott szövetségi kapitányi posztjára szóló megbízatását, s arról is határozott, nem hosszabbítják meg a december 31-én lejáró szerződését.

 

 

Elbert Gábor főtitkár és Jámbor László fejlesztési igazgató részletesen ismertette azt a korszerű, új struktúrát, amely a jövőben megszabja az elveit és gyakorlatát valamennyi utánpótlás válogatott működtetésének, szakmai irányításának.

 

A kiszemelt szakemberekkel már el is kezdődtek a tárgyalások, a végleges névsor - mint eredetileg is tervezték - azonban csak október 30-ra alakul ki.

 

Kasza János, a 2010. január 16-20. között Budapesten és Debrecenben sorra kerülő futsal Európa-bajnokságot előkészítő bizottság vezetője arról adott tájékoztatást, hogy elkészült az esemény költségvetése, a kiadások nagy részét álló UEFA szóban már jelezte is egyetértését a tervezettel.

24 ÓRA
21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS