Várhidi Péter az olimpiai csapat edzője

Létrehozva: 2008. május 23. 14:25
A volt szövetségi kapitány, Várhidi Péter lett a magyar olimpiai labdarúgó-válogatott új szövetségi edzője. A szakember korábban az U19-es együttest is dirigálta.

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi ülést tartott pénteken, amelynek során megválasztották az olimpiai labdarúgó-válogatott új szövetségi edzőjét. Az új szakvezető pedig nem más, mint Várhidi Péter, aki nemrég még a felnőttválogatottat irányította.

 

 

Döntés született arról is, hogy a jövő ősszel kezdődő selejtezőkig legalább tíz mérkőzést kell játszaniuk a 2012-es londoni ötkarikás játékok potenciális résztvevőinek. Tekintettel arra, hogy az érintett korosztályokban már sokan szerepelnek külföldön, gyakorlatilag két csapat kerül kialakításra, s az itthon futballozók rendszeres foglalkoztatásához természetesen várják majd a klubok segítő támogatását is.

Várhidi Péter, akinek a legközelebbi elnökségi ülésre kétéves, részletes tervet kell kidolgoznia, kinevezése után ezt mondta az mlsz.hu-nak:

- Őszintén mondom, hogy nagy megtiszteltetés számomra ez a felkérés, mert remélem, más is ugyanúgy gondolja, mint én: a jövő csapatát, a legtehetségesebb fiatalokat irányítani ugyanolyan jelentős feladat, mint amilyen az A-válogatott szakmai vezetése volt. Bízom abban, hogy a rendelkezésemre álló időben sikerül kialakítani egy olyan együttest, amellyel egyrészt tizenhat év után ismét ott lehetünk az olimpiai futballtornán, másrészt le tudjuk rakni egy majdani nagyválogatott alapjait is. Nem lesz könnyű dolgunk, mert óriási a konkurencia, ennek bizonyítéka, hogy a pekingi olimpián mindössze négy európai válogatott vehet részt.

 

24 ÓRA
21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS