Valdés: Ne feledjük, ők németek...

Szerző: SHLétrehozva: 2012. február 15. 14:43
Történetében másodjára fordult elő a Barcelonával, hogy 3-1-es győzelmet aratott idegenben egy nemzetközi kupasorozat kieséses szakaszában. Az 1971-72-es szezonban a KEK-ben ért el az észak-ír Distilleryvel szemben hasonló eredményt a katalán gárda, akkor a visszavágón 4-0-s Barca-siker született. Fabregasék elégedettek a leverkuseni produkcióval, de ezúttal senki sem számít lefutott második találkozóra.

 

 

Mindenki elégedett a gránátvörös-kékeknél, jóllehet a sztárok mindegyike hozzáteszi, nincs még lefutva a párharc. A katalánok 3-1-re nyertek Leverkusenben - a nemzetközi porondon eddig 178-szor fordult elő 1-3-as végeredmény, és ebből mindössze négy alkalommal fordított a hazai pályán hátrányba került együttes. A BEK-ben egyszer, 1969-ben az Ajax tett csodát a Benfica ellen.

"Megvolt az oka, amiért úgy játszottunk az első félidőben, ahogy: a Leverkusen rendkívül erős, fizikálisan topon lévő együttes - elemzett Fabregas. - Nem túl izgalmas ez a fajta futball, de ezt kellett játszanunk. A csapat ugyanakkor mindig teljes erőbedobással és motivációval pörög, a mester nem is hagyná, hogy másképp legyen."

Az első félidőben szerzett egygólos előny aztán gyorsan elolvadt.

"Kontráikkal megnehezítették a helyzetünket, éppen ezért örömteli, hogy végül sikerült úrrá lennünk a helyzeten - tette hozzá a másodiki gólt előkészített középpályás.

Alexis Sánchez duplázott, a chilei szerint "ha nincsenek a társak, akkor a két gólom sincs. Ők segítettek hozzá ezekhez, pontos indításaikból volt lehetőségem betalálni."

Valdés már a jövőre, a három hét múlva esedékes visszavágóra gondol: "Ott van még a második összecsapás - kezdte a többször nagy bravúrral védett kapus. - Ne feledjük, egy német csapatról van szó. Még nincs vége. Jó eredményt értünk el, de odahaza figyelnünk kell. Mindenkiről be kell szereznünk az információkat."

"A Nou Campban dől el a továbbjutás - értett egyet csapattársával Alves. - Jó kiindulási pontnak tűnhet a három-egy, de még nincs vége. Annak viszont külön örülök, hogy Messinek tudtam adni egy gólpasszt. Mindannyiunk számára fontos az ő jó szereplése."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Rutinból nyert a Barca, közel a nyolchoz
Energiatakarékos üzemmódban is simán bevette a BayArenát a címvédő Barcelona Leverkusenben, ezzel hatalmas lépést tett a negyeddöntő felé a Bajnokok Ligája keddi játéknapján. Sánchez az első félidő egyetlen helyzetét váltotta...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Dénes Barnabás 2012. február 18. 19:37 (16)
Avatar_70_male
Újonc
  44

„A párharc már eldőlt.De az én számomra nem ez a legfontosabb!Hanem a mutatott játék.Ami ebben a szezonban egy nagy fos!!!Nagyon rossz nézni a csapat játékát.Próbálnák játszani saját játékukat.De ebben a szezonban még azse megy.A Leverkusen ellen is k.urva sza.rok voltunk.Ott csak próbálták játszani a játékukat.Ha a Leverkusen-nek nem lett volna ilyen xar a védelme akkor nem lőttünk volna 1-etse.Valamin nagyon kéne változtatni.Engem nem érdekel az HA A CSAPAT NEM NYER SEMMIt!!DE AZT A BARCÁT SZERETNÉM VISSZAKAPNI AMIBE/AKIBE BELESZERETTEM!!!!!EZ MESSZE NEM AZ A BARCA!!!!!!!!VÁLTOZTASSUNK!!!!VISCA EL BARCCCCCCCCA!!!!!!!!!




[Hivatkozás: Balázs Pali 2012. február 15. 15:43]
ÉN tisztelem azokat a barca szurkólókat akik nem csak istenítik messit meg a barcát hanem néha kritizálják is mindem tiszteletem nektek ne értsd férre messi a világ legjobbja de az azért túlzás hogy a köelébe se ér senki
Dénes Barnabás 2012. február 18. 19:31 (15)
Avatar_70_male
Újonc
  44

„Igen de a csapatnak egyszerűen nincs motivációja elvannak maguktól szállva.Ez itt a nagy baj.És a játékukat is csak próbálják játszani.Azse nagyon megy.De reméljük hogy változnak a dolgok.




[Hivatkozás: Balázs Pali 2012. február 15. 17:03]
Meg a z hogy nagyarcúak
Gerő Dávid 2012. február 17. 20:56 (14)
Újonc
  28

„Szerintem meg pont hogy jó az ha megmarad a csapat tengelye, és ha megnézed ők arra gyúrnak hogy minden poszton legyen olyan bevethető játékos, amelyik szintje kb ugyanolyan jó mint a másiké példának: mindegy hogy xavi játszik iniesta melett vagy fabregas vmeik másik helyett...nagyjából egy szinten vannak...a fiatal játékosok beépítése is azért van, hogy a húzóembereket néha lehessen pihentetni, és ezért nem fognak venni egy közel 30 éves cserejátékost, aki már nem sok újat tanulhat...viszont cuencáékat még arra idomtják amire csak akarják!!! szóval szerintem ez a taktika nemcsak h kiváló, de talán ez a legjobb módja h a csúcson maradjanak

Barca 4EVR!!!!”




[Hivatkozás: Sebestyén Sándor 2012. február 17. 09:02]
Persze abban én is egyetértek hogy meg kell maradnia ennek a tengelynek, és Cuenca és a többi fiatal is kiváló játékosok és az idő múlásával csak még jobbak lesznek, de például amikor se Xavi se Iniesta se Fabregas nem játszik és a fiatalok vannak a középpályán akkor valamivel gyengébb a játék.Ez nem azért van mert gyengébb képességű játékosok, mert egytől egyig nagyszerű játékosok, csak ők még nem tudják azt az iramot, sebességet diktálni amit Xavi-ék igen.Igaz az is hogy rengeteg a sérült és ez szükséghelyzet is, de szerintem valahogy úgy kéne minden meccsre összerakni a csapatot hogy a középpályán a fiatalok mellett egy rutinosabb játékos legyen az Fabregas, Iniesta vagy Xavi minimum legyen.Persze ez nem az én dolgom csak vélemény, Guardiola nagyszerű edző ahogy azt már több 100-szor bizonyította és biztosan megvan az oka mindennek amit tesz.Visca el Barca!
Hajrá FC Barcelona!!!
Sebestyén Sándor 2012. február 17. 09:02 (13)
Újonc
  103

„Részben egyet értek, de szerintem nem a motiváció a fő probléma, hanem az hogy ha belegondolunk ez a csapat játszik 3 és fél éve egyfolytában.Csak 3 poszt változott értem ezalatt Toure-t Henry-t és Eto'o-t.Ezalatt az idő alatt nem nagyon voltak nagyobb változások más poszton és emiatt szerintem rendkívül fáradt a játékosok 70%-a és még ott van a rengeteg sérülés is sajnos.Persze idén a bajnokság elején is becsúsztak már hibák de amúgy a január február a legnehezebb időszak így nem csoda h nem megy annyira a játék.Szerintem egy hónap elég hogy valamennyire rendeződjenek a dolgok és újra formába lendüljön a Barca.Persze ahogy te is mondtad a motiváció is csökkent 3 és fél év alatt mindent besöpörtek amit csak lehetett.Ha megnézzük a 2008/2009-es szezont amikor tripláztak előtte nem nyertek semmit ezért nem is csoda hogy óriási volt a győzni akarás és a motiváció és persze ez Guardiola érdeme is.Szerintem az is gyengíti a játékot hogy a támadósorban csatár helyett középpályás játszik például Fabregas.Nagyon jó játékos de futósebessége és cselezőkészsége nem elég jó ahhoz hogy a támadósorban szerepeljen, viszont középpályán kiváló.Ugye a 2009-es csapat olyan szempontból erősebb volt hogy volt egy Henry akit magassága miatt magas labdákkal is játékba lehetett hozni és volt Eto'o akinek hihetetlen jó helyzetkihasználása volt.A mostani támadók is nagyon jók például Sanchez csak például Eto'o-t nem tudja pótolni mert nem kifejezetten befejező csatár, de rend kívűl sokat tesz hozzá a játékhoz még így is csak ő másban jó mint például Eto'o.”




[Hivatkozás: Gerő Dávid 2012. február 16. 10:46]
Szerintem meg pont hogy jó az ha megmarad a csapat tengelye, és ha megnézed ők arra gyúrnak hogy minden poszton legyen olyan bevethető játékos, amelyik szintje kb ugyanolyan jó mint a másiké példának: mindegy hogy xavi játszik iniesta melett vagy fabregas vmeik másik helyett...nagyjából egy szinten vannak...a fiatal játékosok beépítése is azért van, hogy a húzóembereket néha lehessen pihentetni, és ezért nem fognak venni egy közel 30 éves cserejátékost, aki már nem sok újat tanulhat...viszont cuencáékat még arra idomtják amire csak akarják!!! szóval szerintem ez a taktika nemcsak h kiváló, de talán ez a legjobb módja h a csúcson maradjanak
Barca 4EVR!!!!
Gerő Dávid 2012. február 16. 10:46 (12)
Újonc
  28

„Igen de a csapatnak egyszerűen nincs motivációja elvannak maguktól szállva.Ez itt a nagy baj.És a játékukat is csak próbálják játszani.Azse nagyon megy.De reméljük hogy változnak a dolgok.




[Hivatkozás: Balázs Pali 2012. február 15. 17:03]
Részben egyet értek, de szerintem nem a motiváció a fő probléma, hanem az hogy ha belegondolunk ez a csapat játszik 3 és fél éve egyfolytában.Csak 3 poszt változott értem ezalatt Toure-t Henry-t és Eto'o-t.Ezalatt az idő alatt nem nagyon voltak nagyobb változások más poszton és emiatt szerintem rendkívül fáradt a játékosok 70%-a és még ott van a rengeteg sérülés is sajnos.Persze idén a bajnokság elején is becsúsztak már hibák de amúgy a január február a legnehezebb időszak így nem csoda h nem megy annyira a játék.Szerintem egy hónap elég hogy valamennyire rendeződjenek a dolgok és újra formába lendüljön a Barca.Persze ahogy te is mondtad a motiváció is csökkent 3 és fél év alatt mindent besöpörtek amit csak lehetett.Ha megnézzük a 2008/2009-es szezont amikor tripláztak előtte nem nyertek semmit ezért nem is csoda hogy óriási volt a győzni akarás és a motiváció és persze ez Guardiola érdeme is.Szerintem az is gyengíti a játékot hogy a támadósorban csatár helyett középpályás játszik például Fabregas.Nagyon jó játékos de futósebessége és cselezőkészsége nem elég jó ahhoz hogy a támadósorban szerepeljen, viszont középpályán kiváló.Ugye a 2009-es csapat olyan szempontból erősebb volt hogy volt egy Henry akit magassága miatt magas labdákkal is játékba lehetett hozni és volt Eto'o akinek hihetetlen jó helyzetkihasználása volt.A mostani támadók is nagyon jók például Sanchez csak például Eto'o-t nem tudja pótolni mert nem kifejezetten befejező csatár, de rend kívűl sokat tesz hozzá a játékhoz még így is csak ő másban jó mint például Eto'o.
Hajrá FC Barcelona!!!
molnár zoltán 2012. február 15. 19:49 (11)
Újonc
  17
Csak a Barca a címvédés a cél
Hajrá FC Barcelona!!!
Balázs Pali 2012. február 15. 17:13 (10)
Rajongó
  1103

„Szerintem nem elszállva vannak maguktól, sőt még talán jobban is akarnak...csak formán kívül vannak és próbálnak hajtani, ez görcsösebbé teszi őket, ami rontja a játék színvonalát.Pep nem hagyja, hogy motiválatlanok legyenek a srácok, mert ha Guardiola valamiben a legjobb, az az, ahogy motiválja a csapatot.Azt se feledjük, hogy emberek és 3-4 év alatt eltud fáradni az ember és kitud esni a formából hosszabb időre.”




[Hivatkozás: MésQue UnClub 2012. február 15. 17:08]
Hát reméljük hogy változnak a dogok.
Hajrá FC Barcelona!!!
MésQue UnClub 2012. február 15. 17:08 (9)
Ígéret
  215

„Igen de a csapatnak egyszerűen nincs motivációja elvannak maguktól szállva.Ez itt a nagy baj.És a játékukat is csak próbálják játszani.Azse nagyon megy.De reméljük hogy változnak a dolgok.




[Hivatkozás: Balázs Pali 2012. február 15. 17:03]
Szerintem nem elszállva vannak maguktól, sőt még talán jobban is akarnak...csak formán kívül vannak és próbálnak hajtani, ez görcsösebbé teszi őket, ami rontja a játék színvonalát.Pep nem hagyja, hogy motiválatlanok legyenek a srácok, mert ha Guardiola valamiben a legjobb, az az, ahogy motiválja a csapatot.Azt se feledjük, hogy emberek és 3-4 év alatt eltud fáradni az ember és kitud esni a formából hosszabb időre.
Balázs Pali 2012. február 15. 17:03 (8)
Rajongó
  1103

„Hát szerintem első félidőben 11 emberrel védekező csapat ellen mást nem tudott csinálni a Barca, mint labdát tartani és járatni, várni arra a pillanatra amikor gólt tudnak rúgni - nem mellesleg próbálkoztak is.Második félidőben kikellet nyílnia a Bayer-nek és ez meg is látszott mind a két csapat játékán, ami elég jót tett a meccsnek...szóval inkább örülni kéne ennél a cikknél..Végre múlni látszik az Osasunánál mutatott fejetlenség...Ez az én véleményem




[Hivatkozás: MésQue UnClub 2012. február 15. 17:01]
Igen de a csapatnak egyszerűen nincs motivációja elvannak maguktól szállva.Ez itt a nagy baj.És a játékukat is csak próbálják játszani.Azse nagyon megy.De reméljük hogy változnak a dolgok.
Hajrá FC Barcelona!!!
MésQue UnClub 2012. február 15. 17:01 (7)
Ígéret
  215

„2006-óta vagyok Barcás.És én kiállok a csapat mellet jóban rosszban.De ez a mostani játék siralmas.




[Hivatkozás: Balázs Pali 2012. február 15. 16:54]
Hát szerintem első félidőben 11 emberrel védekező csapat ellen mást nem tudott csinálni a Barca, mint labdát tartani és járatni, várni arra a pillanatra amikor gólt tudnak rúgni - nem mellesleg próbálkoztak is.Második félidőben kikellet nyílnia a Bayer-nek és ez meg is látszott mind a két csapat játékán, ami elég jót tett a meccsnek...szóval inkább örülni kéne ennél a cikknél..Végre múlni látszik az Osasunánál mutatott fejetlenség...Ez az én véleményem
Balázs Pali 2012. február 15. 16:54 (6)
Rajongó
  1103

„6 kupás sorozat óta szereted a Barcát?!?! ****** volt a védelme?? Ha nem támadunk nincs gól, helyzetük nem volt- 1-2t kivéve-....ne siránkozz légyszives, inkább örülj, hisz mostanság sok blama érte a csapatot.Na mindegy nem belekötni akartam a mondandódba csak mégis ki mióta szereti a csapatot..




[Hivatkozás: MésQue UnClub 2012. február 15. 16:49]
2006-óta vagyok Barcás.És én kiállok a csapat mellet jóban rosszban.De ez a mostani játék siralmas.
Hajrá FC Barcelona!!!
MésQue UnClub 2012. február 15. 16:49 (5)
Ígéret
  215

„A párharc már eldőlt.De az én számomra nem ez a legfontosabb!Hanem a mutatott játék.Ami ebben a szezonban egy nagy fos!!!Nagyon rossz nézni a csapat játékát.Próbálnák játszani saját játékukat.De ebben a szezonban még azse megy.A Leverkusen ellen is k.urva sza.rok voltunk.Ott csak próbálták játszani a játékukat.Ha a Leverkusen-nek nem lett volna ilyen xar a védelme akkor nem lőttünk volna 1-etse.Valamin nagyon kéne változtatni.Engem nem érdekel az HA A CSAPAT NEM NYER SEMMIt!!DE AZT A BARCÁT SZERETNÉM VISSZAKAPNI AMIBE/AKIBE BELESZERETTEM!!!!!EZ MESSZE NEM AZ A BARCA!!!!!!!!VÁLTOZTASSUNK!!!!VISCA EL BARCCCCCCCCA!!!!!!!!!




[Hivatkozás: Balázs Pali 2012. február 15. 15:43]
6 kupás sorozat óta szereted a Barcát?!?! ****** volt a védelme?? Ha nem támadunk nincs gól, helyzetük nem volt- 1-2t kivéve-....ne siránkozz légyszives, inkább örülj, hisz mostanság sok blama érte a csapatot.Na mindegy nem belekötni akartam a mondandódba csak mégis ki mióta szereti a csapatot..
*_* SugeraBugera 2012. február 15. 16:40 (4)
Újonc
  1
Balázs Pali 2012. február 15. 15:43 (3)
Rajongó
  1103
A párharc már eldőlt.De az én számomra nem ez a legfontosabb!Hanem a mutatott játék.Ami ebben a szezonban egy nagy fos!!!Nagyon rossz nézni a csapat játékát.Próbálnák játszani saját játékukat.De ebben a szezonban még azse megy.A Leverkusen ellen is k.urva sza.rok voltunk.Ott csak próbálták játszani a játékukat.Ha a Leverkusen-nek nem lett volna ilyen xar a védelme akkor nem lőttünk volna 1-etse.Valamin nagyon kéne változtatni.Engem nem érdekel az HA A CSAPAT NEM NYER SEMMIt!!DE AZT A BARCÁT SZERETNÉM VISSZAKAPNI AMIBE/AKIBE BELESZERETTEM!!!!!EZ MESSZE NEM AZ A BARCA!!!!!!!!VÁLTOZTASSUNK!!!!VISCA EL BARCCCCCCCCA!!!!!!!!!

Szerkesztve: 2012. február 15. 15:44
Hajrá FC Barcelona!!!
Jakó Gábor 2012. február 15. 15:34 (2)
Rajongó
  722
Ennyire nem történik semmi?
Hajrá Real Madrid!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 15. 13:43 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53331
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS