A manchesteri csapatok hatalmas csalódást okoztak azzal decemberben, hogy már a csoportkörben búcsúztak a Bajnokok Ligájában, de az Európa-ligában valamelyest javíthatnak.
A Citynél kevésbé uralkodott el a csalódottság, elvégre először indult az első számú nemzetközi kupasorozatban, és hogy minden apró sikerre szüksége van, azt múlt héten Portóban is bizonyította.
A Dragaóban összekapart előnnyel az előjelek szerint kihúzhatja a nyolcaddöntőig, elvégre a portugál együttes még sohasem nyert Angliában, de az összesen lejátszott 28 találkozóból is csak hatot húzott be szigetországi együttessel szemben.
Az EL-címvédő egyik legnagyobb sikere mégis épp Manchesterhez kötődik, hiszen 2004-es BL-menetelése alkalmával a Unitedet is kiütötte útközben, miután a hajrában 1-1-re hozta meccsét az Old Traffordon.
A City menedzserének, Roberto Mancininek jó emlékei lehetnek a Sárkányokról, az 1994-95-ös KEK-kiírás negyeddöntőjében ugyanis az ő góljával harcolta ki a büntetőket a Sampdoria, és jutott tovább.
Az Eastlandsen most amúgy is nagy a harmónia, hiszen Carlos Tévez bocsánatot kért őszi bűneiért, így minden akadály elhárult az elől, hogy rövidesen ismét magára öltse a csapat mezét. Az égszínkékek 50. európai kupameccsén erre még aligha kerül sor.
A Unitednek még ennyire sem kell izgulnia, az Amszterdamban kibrusztolt kétgólos előnynek nem szabad otthon elolvadnia csütörtökön.
A Vörös Ördögök ugyanakkor vasárnap már Norwichban játszanak bajnokit, így Sir Alex Fergusontól nem lenne meglepő húzás, ha több kulcsemberét pihentetné.
Az együttes persze a sérülések miatt sem állhat ki legjobb összetételében, Antonio Valencia, Anders Lindegaard, Anderson, Nemanja Vidics, Darren Fletcher és Michael Owen is kényszerű okból nem áll a skót tréner rendelkezésére.
Az MU amúgy sem kapott ki legutóbbi tizenegy nemzetközi meccsén az OT-n, legutóbb a Besiktas vitte el a három pontot az OT-ről, 2009 novemberében.
Ha Ryan Giggs lehetőséget kap, az lesz 900. tétmeccse a manchesterieknél.
Ami a magyar vonatkozást illeti: Megyeri Balázsék 1-0-ra nyertek Oroszországban a Rubin Kazany ellen, az Olympiakosz tehát optimistán várhatja a soron következő megmérettetést.
Juhász Roland és az Anderlecht ennyire nem örömködhet, de az egygólos alkmaari győzelem feledtethető Brüsszelben.
| VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK |
|
| EURÓPA-LIGA, LEGJOBB 32, VISSZAVÁGÓ: |
|
Szerda Manchester City-Porto, 18 óra (1. meccs: 2-1) Csütörtök Athletic Bilbao-Lokomotív Moszkva, 19 óra (1-2) Valencia-Stoke (1-0) Twente-Steaua (1-0) Standard Liege-Wisla Kraków (1-1) PAOK Szaloniki-Udinese (0-0) PSV Eindhoven-Trabzonspor (2-1) Brugge-Hannover (1-2) Manchester United-Ajax, 21:05 óra (2-0) Metaliszt-Salzburg (4-0) Olympiakosz-Rubin Kazany (1-0) Anderlecht-Alkmaar (0-1) Atlético Madrid-Lazio (3-1) Schalke-Viktoria Plzen (1-1) Besiktas-Sporting Braga (2-0) Sporting-Legia Warszawa (2-2) |

Mi vagyunk anglia büszkesége !

siccccc divi ! hamarosan ti is követhetitek az arsát és a chelsea-t nyomorult
[Hivatkozás: Manchester City 2012. február 22. 17:15]
Akaszd fel magad te retardált eldeformálódott etióp gechi.