A Bayern München Miroslav Klose háromméteres lesgóljával nyert az utolsó pillanatban a Fiorentina elleni első felvonáson. Cesare Prandelli ennek ellenére hiszi, csapata történelmet ír a visszavágón.
„Fizikálisan és a mentális tényezők terén is erősek vagyunk. Ha az első perctől maximálisan összpontosítunk, teljesíteni tudjuk a küldetésünket, és bejutunk a legjobb nyolc közé” – fogalmazott a szakember a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.
„Az első meccs rossz játékvezetői ítéletei minket sújtottak, de túlléptünk rajtuk. Nem érezzük magunkat áldozatnak” – mondta Prandelli, aki azt is elárulta, Frey, De Silvestri, Natali, Felipe, Zanetti, Montolivo, Marchionni, Jovetics, Vargas és Gilardino kezd kedden, és már csupán egy kiadó hely van a kezdőcsapatban.
A Bayern szakvezetője, Louis van Gaal nem volt hajlandó kiteregetni a lapjait, csupán annyi kulisszatitkot osztott meg a sajtóval, hogy Franck Ribéry játéka közel sem biztos, és hogy Arjen Robben vasárnap külön edzett társaitól.
A holland edző nem gondolja úgy, hogy Tom Henning Övrebö első meccsen elkövetett kapitális hibái döntően befolyásolnák a párharc végkimenetelét, noha belátja, ezek egytől egyig a Bayernt segítették.
Van Gaal némileg tart attól, hogy csapata nehezen töri majd fel a Fio védelmét, ami különösen vészjósló azt figyelembe véve, hogy 1-0-s hazai győzelem már a Liláknak kedvezne.
A várhatóan izgalommal teli kilencven vagy ki tudja, hány percet ÉLŐben követhetitek figyelemmel a SportHirado.hu-n kedden 20 óra 45 perctől.

Nyáron kegyetlenül be kell vásárólni és minőségi védőket hozni, mert ez így nem lesz jó! Most nincs Demichelis, nem is baj legalább nem ******oskodik senki, csak az a gond, hogy Contento sincs! Mindegy remélem nyerünk és továbbmegyünk!








de ha nem ő fujt akkor mind a 2-őt
Nem azért mondom,ne haragudjon meg senki mert nem kötekedni akarok,de szerintem azért ti se gondoljátok komolyan,h olyan sima győzelem lesz a B.M-nek!
Ez szerintem egy komoly meccs lesz sok-sok küzdelemmel,sztem keveset lesz játékban a labda!Ja és csak azért se lesz könnyű idegenben mert ez a Fiorentina közel sem olyan gyenge mint a Juventus!!!
Ja és azért ne a Debrecent hasonlítsd már a bayorokhoz mert nem egy kategória nem úgy kezelik a magyarokat mint az ilyen nagy csapatokat mint a Bayern is!
[Hivatkozás: Adorján Attila 2010. március 9. 16:54]
szerintem a fiorentina egy nem túl erős csapat tipikus olasz bunker focit játszik...de ezt ma nem teheti majd mert hátrányból indul...szerintem 20 perc után vezetni fog már a Bayern mert ha kinyílnak Ribery, Robben páros átgázol a két szélen és az már a "hattyúdala" lesz a Firenzeieknek....
Szerkesztve: 2010. március 9. 19:14