Thierry Henry kétségbe van esve

Létrehozva: 2010. március 4. 12:53
Thierry Henry szerint alárendelt szerepet játszott a francia válogatott szerda este a spanyolok elleni felkészülési mérkőzésen, és hatalmas formajavuláson kell átesnie csapatának ahhoz, ha azt szeretnék, hogy bármi keresnivalójuk legyen a dél-afrikai világbajnokságon.



A Stade de France közönsége közel sem azt látta szerda este, mint amit korábban elképzelt és elvárt: a spanyol válogatott futballozott, a franciák pedig szenvedtek. Henry belülről is ezt látta.

„A Barcelonával nem ahhoz vagyok szokva, hogy fussak a labda után – mondta szomorúan Titi a Marcának. – A spanyol csapat a néhány évvel ezelőtti franciára emlékeztet engem.”

A Barca támadója úgy véli, a Furia Roja játékán nincs mit csiszolni, ez azonban a legkevésbé sem mondható el a gallokról.

„Egy olyan csapatot láttunk szerdán, amelyik megnyerheti a világbajnokságot, és egy olyat, amelynek rengeteget kell még dolgoznia a dél-afrikai tornáig.”

Thierry Henry hozzátette, Spanyolország mellett Brazíliának van a legnagyobb esélye arra, hogy július 11-én felüljön a futballvilág trónjára. 

 

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
FRANCIAORSZÁG - SPANYOLORSZÁG 0-2 (0-2)
Stade de France, Párizs. Vezette: Craig Thomson (skót).
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Ciani, Escudé, Evra – Toulalan, L. Diarra – Ribéry (Malouda, 74.), Gourcuff - Henry, Anelka (Cissé, 77.). Szövetségi kapitány: Raymond Domenech.
(kispad: Rémy, Cissokho, Boumsong,  Rami, Fanni, Sissoko, Govou, Malouda, Cheyrou)
SPANYOLORSZÁG: Casillas - Ramos, Puyol (Albiol, 46.), Piqué, Arbeloa - Silva, (Güiza, 80.) Fabregas (Xavi, 46.), Xabi Alonso (Senna, 64.), Busquets, Iniesta (Jesús Navas, 64.) - Villa (Torres, 46.).
(kispad: Reina, Capdevila, Senna, Mata, Diego López, Marchena, Güiza, Jesús Navas, Xavi, Torres, Albiol, Negredo). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque.
Gólszerző: Villa (22.), Sergio Ramos (45+1.)
Sárga lap: Ramos (54.)

 

Hozzászólások
szabó márk 2010. március 10. 13:59 (26)
Bajnok
  2440
Hol vannak a világklasszisok ???

ha régebben állatok voltak de most ? szégyen
szabó márk 2010. március 10. 10:43 (25)
Bajnok
  2440
franciáknak azért nem megy mert nincsen irányítójuk !!!

Gorcuff nem nagy szám egyszóval egy 0.

jahh és 2 védekező középpályással kiállni azért egy franciaválogatottól furcsa...
Lassana, Tualan......

a két szél jó Ribéryvel meg Maloudaval.....de már a csatár poszton is gond van.


kovács bianka 2010. március 5. 15:31 (24)
Újonc
  75
szép volt csak így tovább!!!!
Spanyolok a legjobbak és ennyi

most irány a VB győzelem :P


VIVA ESPANA

Törölt felhasználó 2010. március 5. 00:17 (23)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 4. 20:58 (22)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Glen Johnson 2010. március 4. 18:57 (21)
Rajongó
  1861
brazilokat leszámítva mindenki alárendelt szerepben van a Spanyol válogatottal szemben
Törölt felhasználó 2010. március 4. 18:42 (20)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Szántó Raul 2010. március 4. 18:15 (19)
Újonc
  125
Ja majd azon fognak csodálkozni kik ezek a játékosok a védelembe
cristiano ronaldo 2010. március 4. 17:30 (18)
Rajongó
  537
a németek mehetnek haza az első gépel
még hogy ott lesznek a top4-ben
habár az utolsó 4-ben
Marik Márió 2010. március 4. 17:27 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  20
na persze gondolhatod hogy van esélyük a Spanyolok ellen.Mostanában mindig ott voltak most azt mondom hamar kiesnek.
szabó márk 2010. március 4. 17:07 (16)
Bajnok
  2440
Most olvasom hogy Westermann ott lesz a VB.n mihelyt felépül....

úgy hogy ott lesz a VB-n
szabó márk 2010. március 4. 17:03 (15)
Bajnok
  2440
Boaten 1 ******.

Helyére és Fritzet hoznám a werderből.....

de ott van még A.Friedrich, Hinkel a Celticből....., Castro,

vagy Lahm jobboldalt és Jansen bal.....
szabó márk 2010. március 4. 16:59 (14)
Bajnok
  2440
Én ugy tudom hogy Rolfes súlyosan megsérűlt és nem épül fel a Vb-ig....
rosszul tudom ???

Westermannal mi van mert sérült.....
szabó márk 2010. március 4. 16:43 (13)
Bajnok
  2440
Brazília, Spanyol, Anglia

ez a 3 a legesélyesebb.
Manchester United 2010. március 4. 16:00 (12)
Avatar_70_male
Rajongó
  606
Ugy sem mentek volna ki a Franciák a vbre,csak biroi segitséggel,itt az igazság,ki******nak majd mindenkitől
ANGLIA nyeri a vbt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Szerkesztve: 2010. március 4. 16:03
szabó márk 2010. március 4. 15:32 (11)
Bajnok
  2440
hát, télleg a spanyolok nagyon jók, de azért nem gondoltam volna hogy
lefocizzák a franciákat.....

egyébként van benne valami amit Onry mond, hogy a régi francia válogatottra
hasonlít ez a spanyol.....


cristiano ronaldo 2010. március 4. 15:22 (10)
Rajongó
  537
szép volt spanyolok
Dobson András 2010. március 4. 15:18 (9)
Újonc
  120

„Gyenge ez a francia válogatott és am a vb-n Angol-spanyol döntő lessz




[Hivatkozás: bencsik jános 2010. március 4. 14:55]
Az jó lenne....
Nagy Zoltán 2010. március 4. 15:11 (8)
Bajnok
  3734
Az meglepőbb lett volna, h ha a Franciák nyernek...Ez papírforma meccs volt...
bencsik jános 2010. március 4. 14:55 (7)
Ígéret
  350
Gyenge ez a francia válogatott és am a vb-n Angol-spanyol döntő lessz
 
24 ÓRA
09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS