Tévez elszabotálta utolsó esélyét?

Létrehozva: 2011. szeptember 28. 09:19
Áll a bál a Manchester Citynél, de nem igazán a Bayern Münchentől kedden elszenvedett 2-0-s vereség miatt! A balhénak sokkal „prózaibb” oka van, bár nem állítjuk, hogy minden érintett ugyanúgy emlékszik a történtekre. Mindenesetre Roberto Mancini állítja, lezárult Carlos Tévez pályafutása a csapatnál, miután az Allianz Arenában megtagadta a pályára lépést! Az argentin csatár azonban tagadja azt, hogy bojkottálta volna az együttest…

 

 

A rutinos labdarúgó a nyár elején jelentette be, hogy családi okok miatt távozni akar a Citytől. Akkor hosszas győzködés után megmásította a szavát, de azóta sem szerezte vissza helyét az alaptizenegyben. Kedden a Bajnokok Ligája második fordulójában is csak a cserék közé került, de a hazaiak 2-0-s vezetésénél Mancini be akarta cserélni. Innentől átadjuk a szót a főszereplőknek…

„Kész, vége! Megtagadta a pályára lépést, ezt nem tudom elfogadni! Többet nem játszik nálam, nem akarom, hogy megismétlődjön ez az eset. Nálam örökre elvágta magát” – jelentette ki a manchesteri gárda olasz menedzsere.

Roberto Mancini elárulta, napokon belül felkeresi Kaldun al-Mubarak klubelnököt és tájékoztatja az esetről.

„El tudják képzelni, hogy ilyen előfordulhatna a Bayern Münchennél, a Milannál vagy a Manchester Unitednél? Soha! Ilyet senki sem tehet egy topklubnál, nem fordulhat elő, hogy egy labdarúgó megtagadja a játékot egy ilyen fontos mérkőzésen. Először azért küldtem be Nigel de Jongon Edin Dzeko helyett, hogy megnyugtassam a csapatot és ne kapjunk több gólt. Utána jöhetett volna Carlos szerepeltetése, de ő már a melegítést is megtagadta. Ha valaki rengeteg pénzt keres egy klubnál és mégsem akar futballozni egy ilyen fontos találkozón, akkor nem kaphat több lehetőséget” – dühöngött Mancini.

Az angol lapok azért adtak esélyt a védekezése a bűnbaknak, aki élt is a lehetőséggel.

„Profiként viselkedem, mióta ennél a csapatnál szerepelek! A legutóbbi szzeonban én voltam a gólkirály, utána pedig elmondtam, hogy családi okok miatt távozni akarok. De mindvégig a legjobbamat akartam nyújtani, most sem tagadtam meg a pályára lépést...” – jegyezte meg Tévez.

A City-menedzser segítője, David Platt igyekezett csitítani a kedélyeket, majd meglátjuk, milyen sikerrel.

„Roberto alszik erre egyet és meghozza a megfelelő döntést. A következő napokban majd mindent megfelelően elrendezünk.”

Hozzászólások
boros laszlo 2011. szeptember 28. 18:08 (24)
Ígéret
  275
Mancini Tévezel akarja elvitetni alkalmatlanságát már 2-0 volt amikor Teveznek szólt.
Elsőnek Moncsicsinek kéne menni, a pi,,,,,,,,,,ba hülye kis bohóc.
arsnl arsnl 2011. szeptember 28. 16:13 (23)
Avatar_70_male
Újonc
  87
hát te tudod!de azért nem becsülik mert tudják potolni aggeroval ,dzekoval!meg nézném azért ha citynek nem lenne ennyi sztárja meg pénze akkor csinálnának e ilyet hogy egy világ sztárt minden meccsen a padra ültetik azok után amit tett elözö évben
arsnl arsnl 2011. szeptember 28. 16:07 (22)
Avatar_70_male
Újonc
  87
mellesleg aki nem érdemelne becsületett az balotelli!!!jó játékos de nagy a pofája!meg sokszor keveredik balhéba a csapat társaival
arsnl arsnl 2011. szeptember 28. 16:03 (21)
Avatar_70_male
Újonc
  87
látom már a city drukkerek sem becsülik ,mert ha nincs tevez akkor most nem a BL-ben lennétek!
arsnl arsnl 2011. szeptember 28. 15:58 (20)
Avatar_70_male
Újonc
  87
más csapat sokkal jobban megbecsülné tevezt csak a city már nem lát ki a sok pénzből meg a sok sztárból!és a hangulat a csapatukon belül közel sem olyan mint az arsenalé vagy a MU-é de sorolhatnák még ide jopár csapatot
arsnl arsnl 2011. szeptember 28. 15:47 (19)
Avatar_70_male
Újonc
  87
a citybe elég sok a balhé,sokszor lehet olvasni arról hogy van baj a játékosok közt vagy épp nem jönnek ki manchinivel!ez sztem teljesen érthető ennyi sztár játékos közül!!!tevezzel szemben meg nem tisztességes az hogy ilyen keveset játszik mert nagy szerepe volt tavaj abban hogy 3.lett a csapat!!!én örülnék ha az arsenalhoz jönne de erre kevés az esély :/ !és szeretnék gratulálni a bayernak nagyon szépen játszottak!
Kornel City 2011. szeptember 28. 15:41 (18)
Ígéret
  469
Nem azt írta hogy ugyan akkor,hanem hogy ugyanannyi ideig..bár az se igaz
Hajrá FC Barcelona!!!
Kornel City 2011. szeptember 28. 15:39 (17)
Ígéret
  469
Hajrá FC Barcelona!!!
Kornel City 2011. szeptember 28. 15:37 (16)
Ígéret
  469
"Tevez tavaly még isten volt nálatok sírtak a sok City szurkoló ha
kiesett sérülés miatt..Most meg elzavarnátok látszik hogy kik
szurkolónak a Citynek..(tisztelet a kivételnek ) "
Pfau Marcell írta...És lazán igaza van
Hajrá FC Barcelona!!!
Kornel City 2011. szeptember 28. 15:34 (15)
Ígéret
  469
Szép volt..De ritka a Madridtól ilyet látni
Hajrá FC Barcelona!!!
Tony Romo 2011. szeptember 28. 14:34 (14)
Rajongó
  1239

„durva lenne ha tevezel szerződést bontanának és szabadon igazolható lenne, válogathatna az ajánlatok közül;D bár inkább fizetik neki a horror fizetést azt eladják a télen”




[Hivatkozás: Köles Gábor 2011. szeptember 28. 14:03]
Az a kérdés melyik csapat bírná fizetni őt hetente.Mert még ha le is megy az ára a balhéitól, a fizetési igénye akkor is magas, és nem sok csapat engedheti meg magának az ilyen fizetéseket.Ilyen Anzsi féle csapatok bírnák fizetni, de oroszba nem hinném h igazolna, előbb menne haza Argentínába.PSG, Malaga? Ott most van pénz dögivel.
Hajrá Arsenal!!!
Köles Gábor 2011. szeptember 28. 14:03 (13)
Bajnok
  3689
durva lenne ha tevezel szerződést bontanának és szabadon igazolható lenne, válogathatna az ajánlatok közül;D bár inkább fizetik neki a horror fizetést azt eladják a télen
Pfau Marcell 2011. szeptember 28. 13:14 (12)
Rajongó
  761
City csak egy közép csapat tegnap ez be is bizonyosodott ! City nincs múltja csak pénze..Tegnap megtanulták a leckét egy életre !
Mr. Glenko 2011. szeptember 28. 13:06 (11)
Újonc
  106
Teveznek igaza van, vicc amit a shity művel.Rengeteget köszönhet neki a shity, nyáron nem engedték el, aztán a cserepadra ******ták..szánalom.Ez olyan mintha Fergusson cserepadra rakná Rooney-t, vagy Mou Ronaldo-t.Jóhogy ez a reakció, és még Mancininek áll feljebb xD
Pécsi Dávid 2011. szeptember 28. 12:41 (10)
Rajongó
  1368

„Az EA meglephetné a City drukkereket egy Fifa 12 kiegészítővel, melyben Tevezt nem lehet pályára küldeni mert nincs kedve, ha meg mégis játszik, akkor is argentin mezben "I wanna go home" felirattal a neve helyén





[Hivatkozás: Tony Romo 2011. szeptember 28. 12:05]
Nekem a 11 jobban tetszik.Az emberek mozgása és a játék menet is sokkal jobb.Grafra ez tutibb, de azt az élményt eddig nekem nem adta át.Én azt fejlesztettem volna tovább.
Pécsi Dávid 2011. szeptember 28. 12:40 (9)
Rajongó
  1368
Tevez szépen lassan leharcolja az árát megfizethetőre.
Pfau Marcell 2011. szeptember 28. 12:37 (8)
Rajongó
  761

„Az EA meglephetné a City drukkereket egy Fifa 12 kiegészítővel, melyben Tevezt nem lehet pályára küldeni mert nincs kedve, ha meg mégis játszik, akkor is argentin mezben "I wanna go home" felirattal a neve helyén





[Hivatkozás: Tony Romo 2011. szeptember 28. 12:05]
A city tegnap helyre tették egy időre ! Amíg Mancini lesz ott az edző nem fogtok semmit se nyerni !Tevez tavaly még isten volt nálatok sírtak a sok City szurkoló ha kiesett sérülés miatt..Most meg elzavarnátok látszik hogy kik szurkolónak a Citynek..(tisztelet a kivételnek ) Majd jön hozzánk Tevez

Tony Romo 2011. szeptember 28. 12:05 (7)
Rajongó
  1239
Az EA meglephetné a City drukkereket egy Fifa 12 kiegészítővel, melyben Tevezt nem lehet pályára küldeni mert nincs kedve, ha meg mégis játszik, akkor is argentin mezben "I wanna go home" felirattal a neve helyén
Hajrá Arsenal!!!
Csete Dávid 2011. szeptember 28. 11:52 (6)
Rajongó
  560
hát ez LOL ezért nem lesz soha igazán egységes világverő csapat a Cityből max egy normális edzővel aki nem azt harsogja folyton h sztárok kellenek még az se baj ha már van 30..... meg kell találni az egyensúlyt a sztárok és kiegészítő emberek közt, mert ha túl sok a sztár az ide vezet nincs a kezdőbe egy ideig és játssza a sértődöttet amivel árt a csapatának és tönkreteszi a csapatszellemet.Nagy hülye volt a City vezetősége h nem adta el a Corinthiasnak 40 milláért mert ezek után senki nem fog érte annyit adni...
Hajrá Arsenal!!!
Kuti Bálint 2011. szeptember 28. 11:35 (5)
Újonc
  4
O.o Mancini se tudja hogy hol van nem ? ,, ilyet soka senki sem tehet egy topklubnál"
attól még hogy tele vannak pénzel meg össze vissza vett játékosokal ?

,,Ferguso: az M.city-t soha nem fogom az élcsapatokal egy szinten emliteni mert nem a pénz teszi nagyá a csapatot"
24 ÓRA
21:33  Lisszabonból igazolt a Valencia20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS