Tavasszal visszatérhet Cassano!

Szerző: SHLétrehozva: 2011. november 4. 12:45
Az AC Milan hivatalos közleményben hozta nyilvánosságra, hogy sikeres szívműtéten esett át péntek reggel Antonio Cassano, a klub 29 éves, olasz válogatott csatára.

Cassano hat nappal ezelőtt, a Roma elleni mérkőzés után lett rosszul, kórházba került, később vált világossá, hogy enyhébb szélütés (iszkémiás stroke) érte.

 

Állapota vasárnap már kielégítő volt, nem szenvedett maradandó agykárosodást, de az iszkémia, azaz a vérellátási zavarok elhárítása érdekékében (ezekre vezethető vissza, ami a csatárral történt) most meg kellett műteni. 

Az európai specialista Mario Carminati operálta meg pitvari sövérhiánnyal (a bal és jobb pitvar közötti sövény nyitottsága) egy milánói klinikán.   

A beavatkozás nyolc órakor kezdődött és 35 percig tartott, a hírek szerint viszonylag gyors felépülés követheti, tavasszal visszatérhet a pályára a futballsztár.

Három-öt hét teljes pihenőt írtak elő a csatárnak, aki csak ezután kezdheti el a könnyített edzéseket, még hónapokig véralvadásgátlót kell szednie, s csak a "kúra" után, tavasszal térhet vissza.

Hozzászólások
kote janos 2011. november 5. 09:11 (16)
Rajongó
  658

„Anelka vagy Toni fog menni mert mindkettő játékos bele illik a Milan játékos politikájába.





[Hivatkozás: Pfau Marcell 2011. november 4. 18:52]
te hü_lye vagy már megint kezded?bujj már el a chelseais játékossal meg juvéssal mind a 2 őreg assz_ony
floyd mayweather 2011. november 4. 22:36 (15)
Rajongó
  1540

„az biztos mert Torres még 4 évig a Chelsea csapatáé





[Hivatkozás: Pfau Marcell 2011. november 4. 19:25]
Hála a jo égnek...
Pfau Marcell 2011. november 4. 19:25 (14)
Rajongó
  761

„Még is jobban járunk ezzel a 2játékossal mint 50milliot adnánk Torres-ért





[Hivatkozás: floyd mayweather 2011. november 4. 19:14]
az biztos mert Torres még 4 évig a Chelsea csapatáé
floyd mayweather 2011. november 4. 19:14 (13)
Rajongó
  1540

„Anelka vagy Toni fog menni mert mindkettő játékos bele illik a Milan játékos politikájába.





[Hivatkozás: Pfau Marcell 2011. november 4. 18:52]
Még is jobban járunk ezzel a 2játékossal mint 50milliot adnánk Torres-ért
Pfau Marcell 2011. november 4. 18:52 (12)
Rajongó
  761
Anelka vagy Toni fog menni mert mindkettő játékos bele illik a Milan játékos politikájába.
Istvan Szabolcs 2011. november 4. 17:49 (11)
Megszállott
  5326

„Addig cavanit idehozni , mert pippo is lelép”




[Hivatkozás: Roberto Baggio 2011. november 4. 15:59]
az drága lenne a Milannak,meg sztm Cavani nem hinném,h elakarna most jönni a Napoliból.
Sergio González 2011. november 4. 16:27 (10)
Bajnok
  3348

„én is pont ezen filóztam ma a lottózóban,és sztem hazai vagy X lesz,szal a Cagliari-ra én nem raknék,de te tudod





[Hivatkozás: Tóth Ádám 2011. november 4. 14:35]
na mindegy ez nem valamibiztató, de végül megraktam, próba szerencse
Hajrá Real Madrid!!!
Roberto Baggio 2011. november 4. 15:59 (9)
Bajnok
  3400
Addig cavanit idehozni , mert pippo is lelép
Hajrá AC Parma!!!
Valkó Kevin 2011. november 4. 15:57 (8)
Rajongó
  1384
Ohh jóhír, Cassanooo jobbulást ! Forza Milan
Hajrá AC Milan!!!
robi baggio 2011. november 4. 14:36 (7)
Megszállott
  7108
azért elég fura dolgok történnek a focistákkal manapság....Abidal rákos...Cassano szívprobléma...Remy szintén...
Tóth Ádám 2011. november 4. 14:35 (6)
Rajongó
  1777

„jobbulást Cassano, örülök hogy több Real játékos is megkereste őt a jókívánságaikkal

amúgy valaki, aki ért az olasz focihoz: a Cagliarinak ugye van esélye az Atalanta ellen idegenben?”




[Hivatkozás: Sergio González 2011. november 4. 14:21]
én is pont ezen filóztam ma a lottózóban,és sztem hazai vagy X lesz,szal a Cagliari-ra én nem raknék,de te tudod
Sergio González 2011. november 4. 14:21 (5)
Bajnok
  3348
jobbulást Cassano, örülök hogy több Real játékos is megkereste őt a jókívánságaikkal

amúgy valaki, aki ért az olasz focihoz: a Cagliarinak ugye van esélye az Atalanta ellen idegenben?
Hajrá Real Madrid!!!
Cziba Peti 2011. november 4. 14:09 (4)
Megszállott
  5049
Jobbulást Cassano!!!
FORZA INTER!!!
tamási gergő 2011. november 4. 13:54 (3)
Rajongó
  1762
Mihamarabbi gyógyulást kívánok Cassanonak
Szuhai Laci 2011. november 4. 13:37 (2)
Rajongó
  1447
Nagyon örülök,hogy sikerült a műtét.Minélhamarabbi visszatérést a futbalpályára FantAntonio
Hajrá AC Milan!!!
Kornel City 2011. november 4. 13:25 (1)
Ígéret
  469
Hála istennek! Minél előbb a pályán akarlak látni
Hajrá FC Barcelona!!!
24 ÓRA
20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS