Szombaton műthetik Villát

Létrehozva: 2011. december 16. 12:11
A legfrissebb hírek szerint szombaton műtik meg a lábtörést szenvedett David Villát. Azt az FC Barcelona csütörtökön erősítette meg, hogy a csatár legalább öt hónapra kidőlt. Ez akár azt is jelentheti, hogy a júniusi Európa-bajnokságon nem láthatjuk a kiváló spanyol csatárt.

Villa azért még reménykedik.

„Hello, Mindenki! Köszönöm nektek a bátorítást! Csapást jelent ez a sérülés, de biztos vagyok abban, a lehető leggyorsabban felépülök. Remélem, pályára léphetek a Bajnokok Ligája döntőjében és az Európa-bajnokságon” – írta Facebook-profilján a klasszis.

Villa sípcsonttörése sokba kerülhet a játékosnak, a klub hivatalosan is megerősítette a majd' féléves pauzát.
A Barcelona támadója az Al-Szadd ellen könnyedén, 4-0-ra megnyert csütörtöki klubvilágbajnoki elődöntő egyik ártalmatlannak tűnő pillanatában esett össze, és szinte biztos, hogy az egész hátralévő szezont kihagyja majd.

 

Ez a 30 éves csatár első sérülése 2010-es érkezése óta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vb-döntős a Barca - vezéráldozattal
Edzőmérkőzéshez hasonlító mérkőzésen félgőzzel győzte le 4-0-ra az Ázsia-bajnok Al-Szaddot a Barcelona, amely Adriano duplájával, Seydou Keita és Maxwell góljával bejutott a klub-világbajnokság vasárnapi döntőjébe. Az első...
Tovább a teljes cikkhez »


Hozzászólások
Istvan Szabolcs 2011. december 16. 16:55 (3)
Megszállott
  5326

„Az EB-n már amúgy se kellene hogy játszon, már Mata meg Silva is sokkal jobb nála, őket kell játszatni”




[Hivatkozás: Manchester United 111 2011. december 16. 16:45]
Milyen okos vagy,csak egyetlen bökkenőt nem figyeltél meg,h se Mata,se Silva nem csatár a 2 közül,szóval Tomi joggal aggódik,de ott van csatárnak Soldado,Negredo,és ha úgy van Raul megint jöhetne a válogatottba,Torres formáját nézve,nem lesz címvédés,és hülyeség is lenne rá építeni majd.
Manchester United 111 2011. december 16. 16:45 (2)
Megszállott
  6512
Az EB-n már amúgy se kellene hogy játszon, már Mata meg Silva is sokkal jobb nála, őket kell játszatni
Hajrá Manchester United!!!
Törölt felhasználó 2011. december 16. 13:47 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
k.urva életbe!!! Torres szedd össze magad az EB-ig, szegény Villa nem lesz nagy formába, ha felpűl..
24 ÓRA
20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS