Szerb válogatott védőt igazolt az FTC

Létrehozva: 2010. február 18. 14:34
A 100%Fradi információi szerint szerb hátvéddel erősített a Ferencváros. Az Üllői úton folytatja ugyanis pályafutását Djordje Tutorics, aki a belgrádi Crvena zvezda csapatától érkezik fél évre. A játékos elmondta, nagy lépést tett karrierje szempontjából azzal, hogy egy ilyen patinás klubhoz szerződött.

 

 

A 26 éves játékos belső védőként lehet a szakmai stáb segítségére. A 187 cm magas futballista már bemutatkozott a hazája válogatottjában is, amelynek szerelését egy alkalommal húzhatta magára egy Kazahsztán elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

„Azért jöttem a Ferencvároshoz, mert nagyon nagy klubnak ismerem, amely nagy tradíciókkal és történelemmel bír" – nyilatkozta Tutorics a 100%Fradinak.

„Nagy lépés ez az én karrierem és jövőm szempontjából. Hallottam a szurkolóink lelkesedéséről, népszerűségében a Zvezda táborához hasonlítanám. Amikor kimondom, hogy Ferencváros, mindenki tudja, miről beszélek.”

A bekk hozzátette, nagyon tetszik neki a stadion is, mert érezni rajta azt a hangulatot, amit az FTC jelent.

Hozzászólások
Palkó Dávid 2010. február 18. 17:05 (4)
Újonc
  139
és hova várnád a Fradit,magyar akadémiásokkal?
a BL be?
egyébéként Csizmadia mellé akár jó igazolás is lehet..
ja,és ő is Honfitárs.
Nézzük meg,majd hogy teljesítenek..az a lényeg.

Szerintem...
Lipóth Norbert 2010. február 18. 15:22 (3)
Rajongó
  759

„Megyeri Balázs,Hermány Bence,Kulcsár Dávid,Tóth Bence,Vass Máté és még sorolhatnám





[Hivatkozás: Mészáros Máté 2010. február 18. 15:01]
én is sorolhatnám a külföldieket................
Hajrá Arsenal!!!
Mészáros Máté 2010. február 18. 15:01 (2)
Újonc
  125

„jó nekik!inkább magyar tehetségeket küldenének fel az akadémiákról!
hihetetlen ez a fradi!csak külföldi játékosok érkeznek!
indulhatnának angliában is simán !senkinek sem tűnne fel!





[Hivatkozás: Lipóth Norbert 2010. február 18. 14:52]
Megyeri Balázs,Hermány Bence,Kulcsár Dávid,Tóth Bence,Vass Máté és még sorolhatnám
Lipóth Norbert 2010. február 18. 14:52 (1)
Rajongó
  759
jó nekik!inkább magyar tehetségeket küldenének fel az akadémiákról!
hihetetlen ez a fradi!csak külföldi játékosok érkeznek!
indulhatnának angliában is simán !senkinek sem tűnne fel!
Hajrá Arsenal!!!
 
24 ÓRA
11:11  Jóvátette az év öngólját - videó10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal versengSze  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS