Szalai Ádám sem segíthetett a Mainznak

Létrehozva: 2010. január 16. 17:14
Szalai Ádám ugyan a 63. perctől játszott, de a Mainz így is 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címre pályázó, a három pont révén az élre ugró Bayer Leverkusen vendégeként a német labdarúgó Bundesliga 18. fordulójában. A vendégeknél Lőw Zsolt a kezdőcsapatban kapott helyet. A sérülése után lábadozó Dárdai Pált nélkülöző sereghajtó Hertha BSC megszerezte második győzelmét, 3-0-ra nyert idegenben a Hannover ellen.

Kevesen irigyelhették a mainzi csapatot, lévén a bajnokság kezdete óta szárnyaló leverkuseniek vendégeként kellett bizonyítaniuk. Erre kevés esélyük volt, a találkozó azonban meglepően indult. Lőw Zsolt és csapattársai a 8. percben vezetést ünnepelhettek, de röpke négy perc alatt Kadlec és Barnetta fordított. Sőt, az első félóra végén a nyártól a Bayern Münchenbe visszarendelt Kroos révén már 3-1-re alakult az eredmény.

A második félidő közepén szépített a Mainz, Szalai Ádám pedig bemutatkozhatott a Bundesligában. A Real Madridtól érkezett csatár hajtott is becsülettel, de a hajrában Derdiyok végképp eldöntette a három pont sorsát. A vendégcsapat szépen helytállt, de ez kevésnek bizonyult a pontszerzéshez.

 


Lőw a második félidőben már nem játszott.


A Hertha BSC számára most már minden találkozó sorsdöntőnek számít, de így is meglepetés, hogy a szintén a bennmaradásért küzdő Hannover vendégeként ellentmondást nem tűrően söpörte be a három pontot. A fővárosi együttes biztosan használta ki helyzeteit, így némileg javított helyzetén. Persze így is bravúrok sorozatára lesz szüksége, ha a következő szezont is a Bundesliga I-ben szeretné tölteni.

A berlini együttes egyébként legutóbb a nyitó fordulóban győzött...

BUNDESLIGA, 18. FORDULÓ:
Bayer Leverkusen–Mainz 4–2 (Kadlec 15., Barnetta 19., Kroos 30., Derdiyok 88., ill. Hoogland 8., Bungert 67.)
Eintracht Frankfurt–Werder Bremen 1–0 (Russ 57.)
Hamburg–Freiburg 2–0 (Jansen 7., Petric 55.)
Hannover–Hertha BSC 0–3 (Piszczek 30., Raffael 33., Gekasz 80. – 11-esből)
Mönchengladbach–Bochum 1–2 (Bäcker 79., ill. Sestak 12., Dedic 36.)
Stuttgart-Wolfsburg 3-1 (Hilbert 28., Pogrebnyak 58., Gebhart 87., ill. Dzeko 65.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Bayer Leverkusen 18 10 8 0 39:15 24 38
2. Bayern München 18 10 6 2 36:15 21 36
3. Hamburger SV 18 9 7 2 36:19 17 34
4. FC Schalke 04 17 10 4 3 26:13 13 34
5. Borussia Dortmund 17 8 6 3 23:17 6 30
6. Werder Bremen 18 7 7 4 32:17 15 28
7. Eintracht Frankfurt 18 7 6 5 23:24 -1 27
8. 1899 Hoffenheim 18 7 4 7 27:19 8 25
9. VfL Wolfsburg 18 6 6 6 33:35 -2 24
10. 1. FSV Mainz 05 18 6 6 6 23:26 -3 24
11. Bor. Mönchengladbach 18 6 3 9 25:31 -6 21
12. VfB Stuttgart 18 4 7 7 19:24 -5 19
13. VfL Bochum 18 5 4 9 20:34 -14 19
14. 1. FC Köln 17 4 6 7 10:15 -5 18
15. SC Freiburg 18 5 3 10 19:35 -16 18
16. Hannover 96 18 4 5 9 21:30 -9 17
17. 1. FC Nürnberg 17 3 3 11 12:32 -20 12
18. Hertha BSC 18 2 3 13 16:39 -23 9
Hozzászólások
Komáromi Ádám 2010. január 16. 18:34 (5)
Újonc
  8
Jó volt Hertha hajrá
Komjáti Kornél 2010. január 16. 18:17 (4)
Rajongó
  1737

„Go Dárdai!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. január 16. 17:58]
Am nem tom h ti veszitek-e a KS-t csak mert benne volt h Dárdaiék zeneterápiára járnak, úgy néz ki hatásos.
Komjáti Kornél 2010. január 16. 18:15 (3)
Rajongó
  1737
Hát ez nem igaz csoro Bremen oda-vissza kikapott a Farnkfurttól...Most már így csak a Bayernnek szorítok hogy meglenyen a salitálA Werder ezzel kiszállt a bajnoki csatából sajnos...:S
Törölt felhasználó 2010. január 16. 17:58 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Nagy Ádám 2010. január 16. 17:54 (1)
Legenda
  17311
Ezaz végre győzött a Hertha, csak így tovább, nehogy kiessenek!!
24 ÓRA
20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS