Bár nagyon megy a királyiak szekere, akik zsinórban négy bajnokit nyerve immár hét ponttal vezetik a La Ligát, nem felhőtlen a viszony az edző és játékosok között. Erről a múlt héten a Marca is beszámolt, mégpedig egy komolyabb, többszereplős vitáról cikkezve Sergio Ramos, Iker Casillas és a portugál között.
A jónevű brit lap egy belső madridi forrásra hivatkozva arról cikkezik, a tréner már közel sem élvezi annyira az életet a spanyol fővárosban, mint akár fél évvel ezelőtt. Sőt, elege van belőle. Nem számít, hogy nyernek-e a szezon végén vagy sem, az sem, mennyi pénz forog kockán, a nyáron vissza akar térni Angliába.
Azért az nem mellékes, hogy a 49. születésnapját a napokban ünneplő edzőfejedelem évi 10 millió euró körül keres a spanyoloknál, amelyet a szerződés egyoldalú felbontása esetén - márpedig itt erről lenne szó - neki vagy következő klubjának kellene megfizetni. Ez pedig a dúsgazdag topcsapatok számára sem kis tétel.
Egy másik kérdés, ha a Premier League, akkor melyik csapat? A Manchester Unitednél Sir Alex Ferguson egyelőre említés szintjén sem beszélt arról, hogy a szezon végén abbahagyná - nem is fogja. A Liverpoolnál Kenny Dalglish bár a bajnoki aranyról és könnyen lehet, a BL-ről is lemondhat, óriási népszerűségnek örvend és két kupában is versenyben van - szintén aligha távozik. Amire nagyobb esély látszik, az először a Manchester City, ahol ha elmaradna a bajnoki arany, az Roberto Mancini állásába kerülhetne, de könnyen lehet, hogy még azzal együtt is kiraknák az olaszt, csakhogy megszerezzék Mourinhót. A Chelsea-nél nem hozott áttörést André Villas-Boas érkezése, ha lemaradnának az első négyről és a BL-ben sem sikerülne maradandót alkotni, egyáltalán nem elképzelhetetlen a Special One visszatérése a Stamford Bridgre-re. Az Arsenal szintén opció, mondjuk úgy, hogy az utóbbi időben sokat támadott Arsene Wenger venné át helyét Madridban, míg a Tottenham bár nem ugyanaz a kaliber, de Harry Redknapp esetleges angol kapitányi kinevezése esetén nem kizárható lehetőség.
Sunday Times: Mourinho valóban távozik!
Létrehozva: 2012. január 29. 11:07
A tekintélyes Sunday Times vasárnap ráerősített azokra az értesülésekre, amelyek José Mourinho távozásáról szólnak a Real Madridnál, mondván nem érzi jól magát a klubnál és visszatérne Angliába. Kérdés, hova?

24 ÓRA
20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca21:57 A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34 Fabregas reméli: Van Persie marad21:16 Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49 Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Hazard döntött is, meg nem isSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe A volt argentin kapitány is Kínába tartKe „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke Ez a bíró tényleg vak! - videóKe Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe Elengedte Hargreavest a City - videóKe Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke Lassan halad a FIFA megújulásaKe Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe Argentin csatárt igazol az InterKe Nem csak a Manchester City útja létezikKe Világsztár edzheti JuhásztKe Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe Beckham mellett kampányol GiggsHé Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!Hé Barcelona-ajánlat GiovincóértHé Elhagyhatta a kórházat AbidalHé 68 évesen lett punk a Montpellier elnökeHé Így láttam – BL-döntő a helyszínenHé Mihajlovics a szerb kapitányHé Torres is befért a spanyol bő keretbe!Hé Drogba elhagyja a Chelsea-tHé Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!Hé Berbatov: Elhagyom a Unitedet
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK
Melyik évre gondolsz am?