ALI SAMI YEN (Isztambul, Törökország)
Kezdjük stílszerűen a legközelebbi áldozattal, az Ali Sami Yenben ugyanis kedd este futballoznak utoljára, a Galatasaray-Sekerspor Török Kupa-mérkőzésen. A stadion számos nagy csatát megélt, és bár a nemzetközi meccsekből is kijutott neki, igazán akkor borult ünnepi díszbe, amikor a Fenerbahce látogatott a katlanba. A nézőcsúcsok szinte egytől egyik a párharchoz kötődnek, bár a rekordot 48 600 eladott belépővel a Törökország-Bulgária válogatott találkozó tartja. A Galatasaray alapítójáról elnevezett aréna hangulata egészen magával ragadó, a szüntelen éneklést és ugrálást rendszerint pirotechnikai bemutató kísérte – erről a cikkírónak személyes tapasztalatai is vannak a Galata-Trabzonspor bajnokiról. A pénz azonban nagy úr, így az Oroszlánok szombaton már birtokba is veszik a természetesen szponzorról elnevezett új főhadiszállásukat, a Türk Telekom Arenát. Csukható tető ide, első osztályú kiszolgálás oda, a szurkolók nehezen veszik tudomásul a váltást. Az idő vasfogára pedig köpnek, amely azért alaposan megrágta az Ali Sami Yent.
 |
|
| Ez maga a pokol! | |
WEMBLEY (London, Anglia)
Évtizedeken keresztül a futballdrukkerek első számú zarándokhelye volt, ám idővel a Wembleyre is kimondták a halálos ítéletet, hogy az angol-német világbajnoki selejtezővel lezártnak tekintsék példás történelmét (0-1). Öt európai kupadöntőt rendeztek benne, ám leginkább mégis az 1966-os világbajnoki finálé ragadt meg az emberek, pláne az angol emberek emlékezetében. A Háromoroszlánosok 4-2-re legyőzték a hatalmas ellenlábast, ez máig egyetlen sikerük a tornákon. Azóta természetesen felépült az új Wembley, a horrorpénzből, 900 millió fontból felhúzott csodát 2007-ben avatták. A kritikák csak úgy záporoznak rá, és elsősorban a gyepet kárhoztatják, amely a nem megfelelő szellőzés miatt ócska minőségű, és rettegnek tőle a játékosok. Az atmoszféra sem az igazi, az angol válogatott nem is szeret benne játszani. A horvátok elleni Eb-selejtezőre vissza sem mernek gondolni, a 3-2-es vereség ugyanis azt jelentette, lemaradnak a 2008-as viadalról. Májusban Bajnokok Ligája-döntőnek ad otthont az aréna.
 |
|
| A Wembley legendás ikertornyai | |
DELLE ALPI (Torinó, Olaszország)
Utálat első látásra. Noha a közelmúltban, az 1990-es világbajnokságra építették, a Juventus és a Torino drukkerei sohasem zárták a szívükbe. Első számú kifogásuk a játéktér és a lelátó közti hatalmas távolság volt, amely megmérgezte a futballhangulatot, és a földrajzi fekvés miatt letelepedő rendszeres köd csak tovább rontotta a helyzetet. Idővel a Juve is belátta, sürgősen tenni kell valamit a tragikusan alacsony nézőszámok miatt, előfordult például olyan, hogy, írd és mondd, 237-en tekintették meg a Juventus-Sampdoria Olasz Kupa-meccset. A végkövetkeztetést levonták: új aréna kell, pontosan a Delle Alpi helyére. A tervek szerint még az idén elkészül a 41 ezres létesítmény, és minden széppel és jóval ellátják, amit a 21. század megkövetel.
 |
|
| Nem szerették | |
HIGHBURY (London, Anglia)
Ma már csak a főlelátó homlokzata emlékeztet rá, hogy valaha ott játszották az Arsenal hazai mérkőzéseit. A stadionok között is a rangidősek közé tartozott 1913-as átadásával addig, amíg 93 év elteltével be nem zárták. A klasszikus angol formákat idézte: négyszögletes alaprajz, és olyan lelátók, amelyekről a szurkolók jóformán belógtak a pályára. A gyep minősége mindig is a legjobbak közé tartozott a világon, és az új stadion tervezésénél is törekedtek arra, hogy a megfelelő tetőszerkezettel levegőhöz jusson a játéktér (szemben az Amsterdam ArenA-val). Az Emirates be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, és bár eleinte attól tartottak, a 60 ezres befogadóképességet túlméretezték, később bebizonyosodott, inkább alulkalkulálták. Az Arsenal immár azt is szem előtt tartja, hogy minél otthonosabb legyen, így a Highbury legendás óráját, amely a Clock End dísze volt, áthozták az új állomáshelyre – amelyet, akárcsak elődjét, az Arsenal metrómegállóból a legcélszerűbb megközelíteni. Érdekesség: a londoni klub az egyetlen, amelyről metróállomást neveztek el.
 |
|
| Csak a homlokzat maradt | Fotó: Czövek Oszkár |
OLIMPIAI STADION (München, Németország)
A nevéből nem nehéz kitalálni, az 1972-es, tragikus emlékű olimpiára húzták fel. 1974-ben világbajnoki, tizennégy évvel később Európa-bajnoki döntőnek volt házigazdája. Európai kupadöntőből három is kijutott neki, az 1997-es Dortmund-Juventus Bajnokok Ligája-finálét (3-1) ráadásul Puhl Sándor vezette. Bár a stadion azóta sem látott tereprendezőket, a Bayern München 2006-tól már az Allianz Arenában vitézkedik, az olimpiai komplexumnak pedig maradnak a kíváncsiskodó turisták, akik annak ellenére szép számban zarándokolnak el oda, hogy immár csupán koncerteket tartanak benne. A Metallicától a U2-ig számos rangos együttes megőrjítette már az aréna publikumát, igaz, az emlékezetes futballmeccsek varázsát már ők sem tudják visszahozni.
 |
|
| Olimpiai stadion, festői környezetben | |
LLUIS COMPANYS (Barcelona, Spanyolország)
A spanyol futball hőskorában, 1927-ben épült, mai arculatát 1989-ben, a ’92-es barcelonai olimpia tiszteletére nyerte el. Festői helyen, a Montjuic-hegyen fekszik, ahol 1997 és 2009 között kétheti rendszerességgel tették tiszteletüket az Espanyol szurkolói. A Cornella-El Prat megépülése óta a rozsda marja, bár a múlt nyári atlétikai Európa-bajnokságra még megajándékozták egy utolsó ráncfelvarrással. Ahogy az a magára hagyott stadionokkal lenni szokott, koncertekkel azért még megpróbálják alkalmanként megidézni a dicső múltat, de a Lluis Companysnál egyre ritkábban sikerül mindez.
 |
|
| A Companys kívülről erődöt idéz | |
