Sir Alex kritizálta Rooneyt

Létrehozva: 2012. január 15. 13:38
Sir Alex Ferguson többet vár Wayne Rooneytól, és egyfajta büntetésként tekint arra, hogy a támadó tizenegyest rontott a Bolton ellen. Paul Scholes kapcsán viszont ki sem fogyott a dicsérő jelzőkből a Manchester United menedzsere.

 

 

A Man. United végig dominált a Bolton ellen szombat délután, és már az első félidő közepén előnybe kerülhetett volna, Wayne Rooney tizenegyesét azonban kifogta Bogdán Ádám.

Sir Alex Ferguson annak dacára kritizálta játékosát, hogy az két gólpasszt is kiosztott a 3-0-s győzelem alkalmával.

„Wayne-nek voltak pillanatai, de ennél jobban is tudja csinálni. A kihagyott büntető őt is elszomorította, de ez egy jó büntetés” – mondta a szakember.

Való igaz, az Elefántbébi lába gyakorta megremeg a mészpontnál, az idényben már három tizenegyest is hibázott a remek rúgótechnikával megáldott gólvágó.

Paul Scholes ugyanakkor felülmúlta magát, hiszen amellett, hogy maximálisan ellátta védekező feladatait, az első találat is a vörös középpályás nevéhez fűződik.

„Meglepő volt látni őt a hosszú oldali kapufánál. A korára és arra tekintettel, hogy csak most tért vissza, azt vártuk tőle, hogy ellenőrzése alatt tartsa a középpályát, de még túl is teljesítette” – mondta mosolyogva Sir Alex.

„Talán azt mondta magában, „mindjárt itt a félidő, kockáztatok’, és bejött. A csapat valaha volt egyik legjobb játékosa, ezt bizonyította most is.”

A United így pontszámban ismét beérte a városi rivális Cityt, amely azonban még nem játszott a fordulóban, hétfőn vendégszerepel Wiganben.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Bogdán büntetőt védett az OT-n – hiába
Bogdán Ádám hiába védte Wayne Rooney büntetőjét az Old Traffordon, a Manchester United 3-0-ra legyőzte a Bolton Wandererst a Premier League 21. fordulójában. A Tottenham odahaza nem bírt a kiesés elől menekülő Wolvesszal, a...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Wayne Rooney
Hozzászólások
Kiss Kornél 2012. január 16. 13:50 (14)
Rajongó
  1389
Kiss Kornél 2012. január 16. 13:47 (13)
Rajongó
  1389
Most nem nagyképűségből meg semmi de Rooney a világlegjobb csatára és nem ezt az évet nézve hanem úgy az összest mert már 17évesen 30-millió körül volt meg minden..és mostis ő a világlegdrágább csatára Messi meg Ronaldo ők szélsők nem csatárok és igen C.r mikor el ment ő húzta csapatot de utánna már úgy össze állt szépen a Csapat C.r-t Nani helyettesíti már meg már nagyon jó az egész csapat..és bárkit meg tudunk verni ha fel készüülünk rá már nem azért...kikaptunk 2-szer egymás után és doa volt a csapat és fel állt és aCity is meg vertük ha nem biztuk volna el magunkat még jobban meg verhettük volna őket és nem kaptunk volna két gólt de ez van de nagyon jól játszottak ők is
de nemis tudom valaki mondta h minden top csapatban van egy Legenda kivéve a Cityben és gólt i lőttek igaza van..
Nagy Gábor 2012. január 15. 16:19 (12)
Rajongó
  1137
Rooney jó játékos.Jó formába fog kerülni az biztos,csak lekel nyugodnia egy kicsit,társaknak jó labdákat adni neki stb.
Hajrá Real Madrid!!!
Kiss Kornél 2012. január 15. 16:18 (11)
Rajongó
  1389
Grat SH keveritek a hülyeséget (Y)
rá szállt megint a MU-ra..-.-
itt az igazság mert Ferguson megvédte nem pedig kritizálta
!külső hivatkozás, lehetséges spam!
Nagy Gábor 2012. január 15. 16:01 (10)
Rajongó
  1137






[Hivatkozás: Szittya Péter 2012. január 15. 15:57]
Ez így van,szép meglátás,ebben az egyben sosem nyer a City,mert inkább legyen egy jó Legenda mint hogy sok pénz egy klubnál
Hajrá Real Madrid!!!
Szittya Péter 2012. január 15. 15:57 (9)
Újonc
  132
Hajrá Manchester United!!!
Nagy Gábor 2012. január 15. 15:29 (8)
Rajongó
  1137
Pedig az elején ment neki,mondták is hogy Young jó igazolás volt mert jól összejátszanak stb..
Hajrá Real Madrid!!!
Nagy Gábor 2012. január 15. 15:28 (7)
Rajongó
  1137
!külső hivatkozás, lehetséges spam!

ekkor volt a legjobb Rooney 2010/11 itt rugdalta a gólokat és vitte a csapatot.
Hajrá Real Madrid!!!
MAgas Zoltán 2012. január 15. 15:17 (6)
Vaczola László 2012. január 15. 15:13 (5)
Bajnok
  3676

„Pedig Rooney a világ legjobb csatárai közé tartozik.Nem lenne ott az MU ahhol most van ha nemlenne ott Rooney.




[Hivatkozás: VV Béci 2012. január 15. 14:42]
Ne haragudj de nem értek veled egyet!Amióta CR elment az első szezonba Rooney valóban vitte a csapatot,de már 2 éve szinte csapatszinten a legjobbak vagyunk!kis túlzással "bárki"eltud nálunk meccseket dönteni,ami meg csak bizonyítja nem 1 embertől függünk!Vagy ha csak rosszindulatból és irigységből mondom ezt,mert nem tudod elviselni a CFC gyenge szezonját,akkor nagyon sajnálom,ezért ne a mi csapatunkba keress negatív kifogást,mert ha nálatok lenne ekkora sérülés hullám a jelenlegi formátok mellé,szerintem még az első 4 közelében sem lenne a CFC!
Sebestyén Szári 2012. január 15. 15:10 (4)
Újonc
  75

„Pedig Rooney a világ legjobb csatárai közé tartozik.Nem lenne ott az MU ahhol most van ha nemlenne ott Rooney.




[Hivatkozás: VV Béci 2012. január 15. 14:42]
a chelsea viszont már messzebb lenne torres nélkül...
VV Béci 2012. január 15. 14:42 (3)
Megszállott
  5751
Pedig Rooney a világ legjobb csatárai közé tartozik.Nem lenne ott az MU ahhol most van ha nemlenne ott Rooney.
Hajrá Chelsea!!!
MAgas Zoltán 2012. január 15. 13:51 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  93
!külső hivatkozás, lehetséges spam! nézzétek meg Magyarország legnagyobb Pl-es oldija a Facebookon érdemes Lájkolni.
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 15. 13:34 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53328
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt Bostonban21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesettSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeSze  Csúcsot döntve jutott tovább a KingsSze  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre állSze  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-t
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Arsenal-Manchester City 1-0, Arteta
  • Swansea-Man. City 1-0, Moore
  • Man. United-West Brom 2-0, Rooney
  • Man. United-West Brom 1-0, Rooney
  • Sunderland-Liverpool 1-0, Bendtner
  • Chelsea-Stoke 1-0, Drogba
  • Arsenal-Milan 3-0, Van Persie
  • Arsenal-Milan 2-0, Rosicky
  • Arsenal-Milan 1-0, Koscielny
  • Man. United-Bolton 3-0, Carrick
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS