Santosba utazik a Barca küldöttsége...

Szerző: SHLétrehozva: 2011. szeptember 8. 16:11
Semmit sem bíz a véletlenre a Barcelona, a BL-győztes megaklub küldöttséget szervez Santosba, hogy Neymar leigazolásának ügyében egyeztessen az ottani illetékesekkel.

Mihamarabb pontot akar tenni a Neymar-ügy végére a katalán egyesület, amely azt szeretné, hogy a Real Madrid által is kerülgetett válogatott támadó 2013-tól a Nou Campban rúgja a labdát.

 

Pénteken ennek hivatalosan is megadja a módját, az estadao.com szerint a Santos elnöke, Luis Alvaro de Oliveira Ribeiro személyesen találkozik majd az érkező delegációval.

A Neymar-ügyet némiképp bonyolítja, hogy a 19 éves fiú állítólag már előszerződést kötött a Reallal, amelyet a brazil presidente fel is akar jelenteni, hiszen a klub engedélye nélkül született megállapodás - jóllehet, hivatalosan nem erősítették meg az összefonódást.

Hivatalosan tehát semmi sincs, Neymar azonban igyekezett leszögezni, nem kíván főszereplő lenni egy esetleges Barcelona-Real Madrid háborúban. A játékos szerződése 2015 augusztusáig él Santosban, de 45 millió euróért bárki elviheti. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Neymar: Ketten akarnak, a Barca s a Real
A brazil csodagyerek, Neymar a hétfői 1-0-ra megnyert válogatott mérkőzés után megerősítette, a két spanyol klubóriás, a Barcelona és a Real Madrid egyaránt a nyomában van, de még nem döntötte le, melyikhez csatlakozik. Édesapja...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Átigazolások a La Ligában - top20
A nyári átigazolási időszakra visszatekintő sorozatunkban utolsóként a La Ligát vettük célkeresztbe, toplistát állítottunk össze a spanyol élvonal klubjainak húsz legnagyobb fogásáról. A Barca és a Real idén is gondoskodott...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Roberto Baggio 2011. szeptember 9. 09:53 (76)
Bajnok
  3400
Legalább lesz egy teknikás játékosuk is, ha odamegy.
Hajrá AC Parma!!!
gr trw 2011. szeptember 8. 19:10 (75)
Rajongó
  802
Akkor másképp fogalmazok.Ott van fent a kategóriák közt, hogy F1.Menj át oda, hátha ott több F1 drukker van, mint a futballnál.
Hajrá FC Barcelona!!!
gr trw 2011. szeptember 8. 19:05 (74)
Rajongó
  802
Ez meg nem egy menedzser játék, hanem egy Sportoldal.
Hajrá FC Barcelona!!!
gr trw 2011. szeptember 8. 19:02 (73)
Rajongó
  802
Így kezdik a WOW-osok is.Kollégám is játszik vele, fogalmam nincs mi értelme.De nem úgy, hogy egész nap, hanem esténként 1-1,5 órát.
Hajrá FC Barcelona!!!
gr trw 2011. szeptember 8. 19:00 (72)
Rajongó
  802
17 éves unokatesóm fél éve valami 8-9 ezerért vette a Sever centerben, most meg "dobájjáksz.aréhú.gyé"
Hajrá FC Barcelona!!!
gr trw 2011. szeptember 8. 18:57 (71)
Rajongó
  802
Sulimban a sok kis gyereknek ilyen van
Hajrá FC Barcelona!!!
Papp Dávid 2011. szeptember 8. 18:55 (70)
Bajnok
  2193

„Olvastad a "regényem" második részét?”




[Hivatkozás: gr trw 2011. szeptember 8. 18:37]
nem sértődtem meg
Hajrá Manchester United!!!
gr trw 2011. szeptember 8. 18:49 (69)
Rajongó
  802
Kedves Sporthíradó szerkesztőség! ha megkérhetem önöket, akkor gyorsan ruházzanak be egy FILA táskát maguknak, mert most az a Trendi.Köszönöm megértésüket!
Hajrá FC Barcelona!!!
gr trw 2011. szeptember 8. 18:47 (68)
Rajongó
  802
Takarodj már te retkes gyökér!
Hajrá FC Barcelona!!!
gr trw 2011. szeptember 8. 18:43 (67)
Rajongó
  802
a 80-as hsz-em második mondata

Szerkesztve: 2011. szeptember 8. 18:44
Hajrá FC Barcelona!!!
gr trw 2011. szeptember 8. 18:37 (66)
Rajongó
  802

„óa két silva tesótól még ha messit adnák érte sem szabadulnánk meg tőlük




[Hivatkozás: Papp Dávid 2011. szeptember 8. 18:35]
Olvastad a "regényem" második részét?
Hajrá FC Barcelona!!!
Papp Dávid 2011. szeptember 8. 18:35 (65)
Bajnok
  2193

„A tiétek barátom. Csak viccelek, ne vedd komolyan




[Hivatkozás: gr trw 2011. szeptember 8. 18:34]
óa két silva tesótól még ha messit adnák érte sem szabadulnánk meg tőlük

Szerkesztve: 2011. szeptember 8. 18:36
Hajrá Manchester United!!!
gr trw 2011. szeptember 8. 18:34 (64)
Rajongó
  802

„Rafael?




[Hivatkozás: gr trw 2011. szeptember 8. 18:26]
A tiétek barátom. Csak viccelek, ne vedd komolyan
Hajrá FC Barcelona!!!
Papp Dávid 2011. szeptember 8. 18:30 (63)
Bajnok
  2193

„Rafael?




[Hivatkozás: gr trw 2011. szeptember 8. 18:26]
melyik ?
Hajrá Manchester United!!!
gr trw 2011. szeptember 8. 18:26 (62)
Rajongó
  802

„sztem egy védőt kell abba a csapatba”




[Hivatkozás: Papp Dávid 2011. szeptember 8. 18:08]
Rafael?
Hajrá FC Barcelona!!!
Papp Dávid 2011. szeptember 8. 18:08 (61)
Bajnok
  2193
sztem egy védőt kell abba a csapatba
Hajrá Manchester United!!!
RTz Mani 2011. szeptember 8. 18:07 (60)
Újonc
  100
Mennyi béna ember van minek menne a barcába annyi esze neki is van hogy fabregas most ment oda aki egy alapembert kiszorított ott van sanchez csatárnak . villa, pedro!!Akkor mégis hova kéne?!?! Csak unatkoznaka médiások és minden hülyeséget kitalálnak!!
Hajrá Real Madrid!!!
Erdélyi Dave 2011. szeptember 8. 17:34 (59)
Legenda
  13849
NFL-t néha de kedvenc csapatom nincsen csak úgy nézem
Hajrá FC Barcelona!!!
Erdélyi Dave 2011. szeptember 8. 17:29 (58)
Legenda
  13849
még igazából annyira nem ismerjük mert nem volt túl sok óránk..de nagyon laza, első nap s úgy kezdte hogy igazából fogalma sincs arról hogy mit kéne tanítania meg lehet vele poénkodni jó tanár
Hajrá FC Barcelona!!!
Erdélyi Dave 2011. szeptember 8. 17:24 (57)
Legenda
  13849
elhiszem.. nekem a gyakos tanárom nagy nagy
Hajrá FC Barcelona!!!
24 ÓRA
19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS