Rudolf: nincs veszíteni való pénteken

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2011. szeptember 1. 18:08
A sérülések és az eltiltások miatt sincs veszíteni valója a magyar válogatottnak, de a szerdán a Panathinaikoszhoz igazolt Rudolf Gergely nem adja fel, reméli, pénteken sikerül legyőzni az esélyesebb svéd nemzeti tizenegyet. A csatár szerint az esélyesség terhe amúgy is a vendégek vállát nyomja.

 

 

Csütörtökön először a svédek, utána pedig a magyarok várták sajtótájékoztatóra a médiát. Egervári Sándor szövetségi kapitány és két játékosa az együttes főhadiszállásán, Telkiben válaszolt a kérdésekre.

"Nincs mit veszítenünk, aggódjanak ők, mi csak nyerhetünk ezen a meccsen" - jelentette ki Rudolf Gergely, aki kulcsember lehet pénteken a Puskás Ferenc Stadionban.
A Panathinaikosz újdonsült futballistája szerint a felkészülés során nem csak Zlatan Ibrahimovicról beszéltek, sőt leginkább a magyar válogatott lehetséges taktikája volt a téma.

Egervári Sándor szövetségi kapitány elmondta: nem aggódik a sok hiányzó miatt, mert akik pályára léphetnek pénteken, azokon komoly elszántságot tapasztal. A szakember sérülés miatt nem számíthat Dzsudzsák Balázsra, Gera Zoltánra és Szalai Ádámra, Juhász Roland és Vanczák Vilmos pedig eltiltás miatt nem játszhat pénteken.

"A győzelmi kényszer ellenére nincs plusz nyomás a játékosokon. A döntetlennel nem egyeznék ki, mert mindig győzelemre játszunk, legyen az ellenfél Spanyolország, Hollandia, vagy éppen Svédország. Persze nyerni nem mindig sikerül" - mondta a magyar szakvezető, aki elárulta, ezen a mérkőzésen Hajnal Tamás lesz a csapatkapitány.

Svédországban tavaly szeptemberben 2-0-ra kapott ki a magyar válogatott, a csoport végeredményénél azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol. Vagyis az lenne a megnyugtató, ha legalább három találattal sikerülne felülmúlni a pénteki riválist.

Hajnal Tamás úgy véli, nem plusz motivációt, hanem megtiszteltetést jelent a csapatkapitányi karszalag. Kiemelte: nem szabad a múlttal foglalkozni, már csak azért sem, mert az elmúlt egy évben sokat fejlődött a magyar csapat. A VfB Stuttgart középpályása legalább olyan kiélezett meccsre számít, mint amilyen az utóbbi két hazai meccs volt a skandinávok ellen, de reméli, most nem a svédek szerzik a győztes gólt az utolsó pillanatokban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A múlt is magabiztosságot ad a svédeknek
Tizenhat éves „átkot” kell(ene) megtörni a sérülésekkel és eltiltásokkal sújtott magyar válogatottnak, de ehhez alaposan fel kell kötnie azt a bizonyos fehérneműt a svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Az eredményre péntek...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Igenis megverhetjük Svédországot”
Kenesei Krisztián nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a magyar válogatott meglepi Svédországot, még akkor sem, ha a rengeteg hiányzó és az ellenfél játékereje nem a hazai esélyeket növeli. A Haladás gólvágója már lemondott...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Mikovics Zoltán 2011. szeptember 2. 14:33 (20)
Újonc
  24
igaza van a Rudolfnak semmit sem veszíthetünk,mert ha nem gyerünk akk télleg lemondhatunk az eb-ről de ha neki esünk a svédeknek akk azér lehehet h jól jövünk ki belőleHAJRÁ MAGYAROK!!!!

Hegedűs Dániel 2011. szeptember 2. 13:58 (19)
Újonc
  31
aki nem hisz a válogattotba az nem magyar!! hajrá magyarország!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Petőcz Ádám 2011. szeptember 2. 13:38 (18)
Újonc
  93
Nincs okunk nem támadni irányítani fogjuk a mérkőzést és kicsikarjuk a győzelmet ez az utólsó remény játszunk úgy mint a hollandik ellen Amszterdamban és biztos hogy nyerünk....



Sztem ez lesz a kezdő:

Király

Varga Lipták Korcsmár Laczkó

Pintér Vadócz

Koman Hajnal Czvitkovics

Rudolf



Hajrá fiúk mindent bele!!!!!

RIA RIA HUNGÁRIA!!!!!

Aki meg nem bízik a válogatottba az legalább maradjonnéma és lepődjön meg!!!!!
Zörényi László 2011. szeptember 2. 10:08 (17)
Újonc
  4
Ha sikerült megszorítani egy kicsit is a világ egyik legjobb válogatottját(Hollandia) akkor a svédeket miért ne sikerülne? Igaz h sajnos kulcsemberek sérültek de akármi is megtörténhet!!! Én bízok a válogatottban..régóta most 1x!!
Hajrá FC Barcelona!!!
Tóth Ádám 2011. szeptember 1. 21:11 (16)
Rajongó
  1777
nagy verést fogunk kapni sztem,de azért a remény hal meg utoljára...
Papp Dávid 2011. szeptember 1. 20:39 (15)
Bajnok
  2193
Pontosan ez a különbség a két csapat között mert akinek nincs veszítenivalója az akármit képes bevetni és kockáztatni a győzelem érdekébe.
Hajrá Manchester United!!!
gr trw 2011. szeptember 1. 20:14 (14)
Rajongó
  802
Szép Estét mindenkinek!
Hajrá FC Barcelona!!!
Törölt felhasználó 2011. szeptember 1. 19:56 (13)
Avatar_70_male
Újonc
  0
a mi a gec im


am PEti mileny lett az új kölső plm-en??rosszabb mi?
Törölt felhasználó 2011. szeptember 1. 19:53 (12)
Avatar_70_male
Újonc
  0
hmmmm most majdnem mondtam vmitXDDD
am 44éve nm volt ilyen harc a mu-city között


Most kis játékos szavazás


Szerinted ki van/lesz a legjobb formában




Wayne Rooney (86 / 69%)






Javier Hernandez (4 / 3%)






Fernando Torres (3 / 2%)






******er Drogba (0 / 0%)






Sergio Kun Agüero (2 / 2%)






Edin Dzeko (5 / 4%)






Van Persie (9 / 7%)






Gervinho (4 / 3%)






Luis Súárez (12 / 10%)






Andy Carroll (0 / 0%)






Szavazatok száma: 125
ALÁZ ROONEY
Törölt felhasználó 2011. szeptember 1. 19:49 (11)
Avatar_70_male
Újonc
  0
nah Péter mu társ hívására jöttem
mi a mai szaftos téma?
Gala Péter 2011. szeptember 1. 19:49 (10)
Ígéret
  471
Amúgy ez nem így van.Ugye mi a Hollandoktól kaptunk ki oda-vissza.Svédek 1X játszottak velük.És még 1X kaptunk ki Svédektől.Na most ha megverjük Svédeket és az utána lévő összes többit is megnyerjük (Ha Svédeket megverjük,többit nem lehetetlen megnyerni..),és ugye a svédek kikapnak tőlünk és a Hollandoktól akkor ugyanannyi pontunk van mint nekik.Csak egy nagyon para dolog van.Nekünk most .5-ös a gólkülönbségünk, nekik .14-es..És ők még játszanak San MarinovalSvédek elleni meccsen fog eldőlni,hogy egyáltalán marad-e esélyünk.Remélem nyerünk.
Törölt felhasználó 2011. szeptember 1. 19:18 (9)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Manchester United 111 2011. szeptember 1. 19:09 (8)
Megszállott
  6512
ok, remélem ott lyukad majd ki ez a sasorrú majom
Hajrá Manchester United!!!
Manchester United 111 2011. szeptember 1. 19:06 (7)
Megszállott
  6512
az én szememben Ibrahimovic 1 nagylábú orángután
Hajrá Manchester United!!!
Manchester United 111 2011. szeptember 1. 19:05 (6)
Megszállott
  6512
nem érdekel..xD, amugy tudom hogy nem kongói, mert akkor fe.ka lenne valszeg xDD, csak a kongói viccesebb mint a bosnyák xDD
Hajrá Manchester United!!!
Manchester United 111 2011. szeptember 1. 19:04 (5)
Megszállott
  6512
Zslátán Ibréhimávich 1 pat.kány, takarodjon vissza Kongóba
Hajrá Manchester United!!!
Manchester United 111 2011. szeptember 1. 18:46 (4)
Megszállott
  6512
remélem Zlatan sírva megy le a pályáról
Hajrá Manchester United!!!
Bencze Márk 2011. szeptember 1. 18:43 (3)
Rajongó
  1357
Nem...Marhaság.Semmi garancia nincs arra, hogy pontegyenlőség lesz a végén.
Hajrá Manchester United!!!
Bencze Márk 2011. szeptember 1. 18:30 (2)
Rajongó
  1357
Nyerjünk és kész! Teljesen mindegy, hogy 5-4-re, vagy 1-0-ra.Verjük meg végre a nagyképű svédeket!
Hajrá Manchester United!!!
Csiszér Csaba 2011. szeptember 1. 18:28 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  47
Felreertes ne essek en szurkolok a magyaroknak de amikor olvastam legalabb 3al kene verni öket elkapott sajnos a nevetes
szurkoljunk es nyerjunk egyel az is eleg
24 ÓRA
19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS