Rooney is prostival csalta feleségét...

Létrehozva: 2010. szeptember 5. 13:50
Könnyen elképzelhető, hogy a bolgárok ellen szenzációsan irányító, mind a négy gólban tevékeny részt vállaló Wayne Rooney nem léphet pályára kedden Svájcban, pedig tökéletesen fitt és egészséges. Három bulvárlap azonban vasárnap a csatár torkának szegezte a kést, a Sunday Mirror, a Mail on Sunday és a News of the World is pikáns történettel sározta be.

 

 

Azt már eddig is tudtuk, hogy a Manchester United futballistája még tinédzserként nem egyszer pénzért keresett magának szexuális boldogságot. Úgy tűnt, Rooney azóta megkomolyodott, hiszen évek óta együtt él, most már „boldog” házasságban Coleennal, gyermekük is született.

A vasárnapi újságok azonban állítják, a csatár többször is együtt hált egy 21 éves prostituálttal, miközben hitvese éppen fiukkal volt állapotos. Kai Wayne Rooney 2009. november 2-án jött a világra.

Állítólag Jennifer Thompson négy hónap alatt hét alkalommal „szolgálta ki” a sztárt, aki alkalmanként 1200 fontot fizetett. Összesen hét estét töltött együtt a „pár”, legalábbis a bulvársajtó szerint. A futballista és a kéjhölgy Manchester legdrágább szállodáiban szórakozott, de night clubokban és kaszinókban is mulatta az időt…

A Mail on Sunday azt állítja, Rooney jogászai néhány hete megpróbálták megakadályozni a történet nyilvánosságra hozását. A lapok azonban visszautasították a kérést.

Az angol válogatott illetékesei egyelőre nem döntöttek a klasszis keddi mellőzéséről, de hamarosan erre is sor kerülhet.


David Beckham, John Terry, Ashley Cole és Peter Crouch után újabb angol válogatott futballista került a lapok címlapjára magánéletbeli "botlás" miatt. Úgy tűnik, a srácok nem csak hazai pályán hanem "idegenben" is előszeretettel lőnek "kapura"...

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Rooney berúgott, cigizett, utcán vizelt
Őrjöng Sir Alex Ferguson, aki két játékosában is nagyot csalódhatott az elmúlt napokban. A skót tréner először Anderson horrorisztikus autóbalesete miatt lehetett dühös, de most egész Anglia „lázban ég” néhány lesifotó miatt. A...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Crouch éjszakai mesterhármasa...
Abbey Clancy ismét nem viseli a jegygyűrűt, noha barátai szerint jól titkolja, hogy szíve választottja újabb tűéles tőröket (???) szúrt a szívébe. A 24 éves szépség néhány nappal ezelőtt bocsátotta meg a futballsztár...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mit tettél, Crouch???!!!
Peter Crouch megcsalta gyönyörű szép menyasszonyát, méghozzá egy 19 éves algériai örömlánnyal… A nyurga csatár szánja-bánja tettét – vagy legalábbis úgy tesz –, és jobb híján mentegetőzik. Úgy tűnik, sikerrel, és Abbey hajlandó...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Cole pornóval melegített a vb-meccsekre!
Minden bizonnyal ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, Anglia egy emberként szökken talpra és igyekszik „eltaposni” Ashley Cole-t. Az angol labdarúgó-válogatott védője nem érdemes sem címeres mezre, sem semmire, a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Fúj! Velük csalta meg nejét Ashley Cole
Egyre csak nő Ashley Cole bűnlajstroma. A múlt héten még arról számoltunk be, pucér képeivel szórakoztatott egy fehérneműmodellt. Azóta kiderült, fodrászával és egy titkárnővel is megcsalta csodaszép feleségét, Cherylt. A...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Terrytől várt gyermeket Bridge ex-párja
Újabb meglepő és megdöbbentő részlet derült ki az angol futballtársadalmat megrázó John Terry-botrányról: az egyik vasárnap megjelenő bulvárlap úgy tudja, a válogatott csapatkapitányától várt gyermeket Wayne Bridge ex-barátnője....
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Marouane Chamakh 2010. szeptember 5. 22:00 (295)
Legenda
  14908
azt bírom,hogy amikor Terry,meg Cole ******ott félre,jöttek a MUsok,hogy mekkora egy ****** ****** meg stb
most meg:
És?az ő magánélete...
Szabó Géza 2010. szeptember 5. 20:38 (294)
Bajnok
  4337
ja
Szabó Géza 2010. szeptember 5. 20:34 (293)
Bajnok
  4337
jövőre én is az leszek
Szabó Géza 2010. szeptember 5. 20:31 (292)
Bajnok
  4337
ja végül is gondolom te nem szeretsz gimis lányokat csekkolni
César Millan 2010. szeptember 5. 20:31 (291)
Újonc
  71

ja mien kutyáid csak nem ezek ???
!külső hivatkozás, lehetséges spam!






[Hivatkozás: Szabó Géza 2010. szeptember 5. 20:30]
Ó dehogy te buta eb!!!
Szabó Géza 2010. szeptember 5. 20:30 (290)
Bajnok
  4337

„A-a, a pelikánok tisztelik a kutyáimat !! Jobb lenne te is tisztelnéd őket!!





[Hivatkozás: César Millan 2010. szeptember 5. 20:27]
ja mien kutyáid csak nem ezek ???
!külső hivatkozás, lehetséges spam!

César Millan 2010. szeptember 5. 20:30 (289)
Újonc
  71
César Millan 2010. szeptember 5. 20:28 (288)
Újonc
  71


Szerkesztve: 2010. szeptember 5. 20:30
Szabó Géza 2010. szeptember 5. 20:28 (287)
Bajnok
  4337
am a cicád naon cuki
de az enyéim akkor is jobbak
César Millan 2010. szeptember 5. 20:27 (286)
Újonc
  71

„majd a pelikánok elintézik az összes kutyát





[Hivatkozás: Szabó Géza 2010. szeptember 5. 20:25]
A-a, a pelikánok tisztelik a kutyáimat !! Jobb lenne te is tisztelnéd őket!!


Szerkesztve: 2010. szeptember 5. 20:27
César Millan 2010. szeptember 5. 20:27 (285)
Újonc
  71

„ezt beszo.ptad fiam





[Hivatkozás: 50 Cent 2010. szeptember 5. 20:24]
Kimentem, hogy hozzak kaját a kutyáknak erre beelőz ez a buta véreb!!
Szabó Géza 2010. szeptember 5. 20:25 (284)
Bajnok
  4337
majd a pelikánok elintézik az összes kutyát
César Millan 2010. szeptember 5. 20:25 (283)
Újonc
  71

„a bányában adnak ki szabadnapot ?
mert ha nem akkor nem tudom hogy kerültél ide

THIIISS ISS SPARTAAAAAAAA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!





[Hivatkozás: Szabó Géza 2010. szeptember 5. 20:24]
Jaj te buta kiskutya vagy te!!! Össze vagy zavarodva megértem, de nefélj pár nap és tiszteletet tanítok neked, hogy tudd ki is itt a falkavezér!!
50 Cent 2010. szeptember 5. 20:24 (282)
Bajnok
  3604

„300”




[Hivatkozás: César Millan 2010. szeptember 5. 20:24]
ezt beszo.ptad fiam
César Millan 2010. szeptember 5. 20:24 (281)
Újonc
  71
300
Szabó Géza 2010. szeptember 5. 20:24 (280)
Bajnok
  4337

„Te ne gondolj semmire, amíg a terápiámon veszel részt, ROSSZ KUTYA nem kapsz ebédet 2 napig!!!”




[Hivatkozás: César Millan 2010. szeptember 5. 20:17]
a bányában adnak ki szabadnapot ?
mert ha nem akkor nem tudom hogy kerültél ide

THIIISS ISS SPARTAAAAAAAA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Szerkesztve: 2010. szeptember 5. 20:26
César Millan 2010. szeptember 5. 20:24 (279)
Újonc
  71
e
César Millan 2010. szeptember 5. 20:23 (278)
Újonc
  71



Szerkesztve: 2010. szeptember 5. 20:23
50 Cent 2010. szeptember 5. 20:22 (277)
Bajnok
  3604
nincs mit
50 Cent 2010. szeptember 5. 20:22 (276)
Bajnok
  3604

„A falkám secc-perc alatt felfalná ezt a kis jószágot!!




[Hivatkozás: César Millan 2010. szeptember 5. 20:21]
ó hogy meredjél meg
24 ÓRA
19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS