Rooney, Fabregas kihagyja a BL-fordulót?

Létrehozva: 2010. március 7. 14:02
Több mint valószínű, a Manchester Unitednek Wayne Rooney, az Arsenalnak pedig Cesc Fabregas nélkül kell kiharcolni a negyeddöntőbe jutást a labdarúgó Bajnokok Ligája hétközi fordulójában. A két klasszis egyaránt térdével bajlódik.

A gyárvárosiak gólfelelőse a szerdai válogatott mérkőzésen sérült meg. „Erősen kérdéses játéka a Milan ellen – mormogta mérgében Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere. – A Wembley gyepe kicsinálta." 

 

Ami Fabregast illeti, a térdszalagjával gyűlt meg a baja a szombati Burnley ellen vívott bajnokin. Ugyan megszerezte csapatának a vezetést, de a szünet előtt cserét kért. 

„Egyelőre nem tudni, mennyire súlyos a sérülése, még túl korai bármit mondani, de legkésőbb hétfőn kiderül" – nyilatkozta irányítója állapotáról Arsene Wenger, az Arsenal trénere.

A Manchester United szerdán 20:45 órakor fogadja a Milant, az első mérkőzést 3-2-re nyerte. Az Ágyúsok 2-1-es vereséget szenvedtek a Porto otthonában, így legalább egy gólt lőniük kell kedden 20:45 órától a legjobb nyolcba jutáshoz.

Hozzászólások
Rideg Szabolcs 2010. március 7. 17:41 (79)
Ígéret
  256

„ha nem lesz fabregas akkor kikap az arsenal!!!





[Hivatkozás: Simon Krisztián 2010. március 7. 16:40]
mivan srác kötöszködsz?!
Horváth Krisztián 2010. március 7. 17:23 (78)
Újonc
  9

„rooney nélkül senki a mu tegnap a wolves-t alig tudták meg verni még többet birtokolta a labdát a wolves milan naogyon ki fogja ütni a mut megint mint 2007-be 3-0 xD”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 7. 16:16]
Jolvan te csak kussolj
Tóth Bálint 2010. március 7. 16:49 (77)
Rajongó
  1687
Ne foglalkozz már vele.Ez ilyen gyökér.Oroszokra fogad, aztán a magyar válogatottat ******ozza amiért ikszelnek.Ember az ilyen?!
Simon Krisztián 2010. március 7. 16:40 (76)
Újonc
  134

„ember ha nem vagy elég erős hogy elolvass 1 hozzászólást akkor ne is gyere fel ide egyből csicskáznod kell meg nagybetűvel írni és normálisan ird le a Chelsea-t ö nem mannyúzott meg emuzott





[Hivatkozás: Juhász Gábor 2010. március 7. 16:34]
ha nem lesz fabregas akkor kikap az arsenal!!!
Simon Krisztián 2010. március 7. 16:40 (75)
Újonc
  134

„ember ha nem vagy elég erős hogy elolvass 1 hozzászólást akkor ne is gyere fel ide egyből csicskáznod kell meg nagybetűvel írni és normálisan ird le a Chelsea-t ö nem mannyúzott meg emuzott





[Hivatkozás: Juhász Gábor 2010. március 7. 16:34]
ha nem lesz fabregas akkor kikap az arsenal!!!
Cristiano Ronaldo 2010. március 7. 16:38 (74)
Újonc
  199
amugy nem tom hogy hogy jönnek ide chelseasok de mondjuk akkor nekem se kéne itt lennem mondjuk én szeretem az arsenalt vagyis fabragast
Juhász Gábor 2010. március 7. 16:34 (73)
Avatar_70_male
Bajnok
  2037
ember ha nem vagy elég erős hogy elolvass 1 hozzászólást akkor ne is gyere fel ide egyből csicskáznod kell meg nagybetűvel írni és normálisan ird le a Chelsea-t ö nem mannyúzott meg emuzott


Szerkesztve: 2010. március 7. 16:36
Oláh Attila 2010. március 7. 16:34 (72)
Újonc
  11
na errőől van szóó
Cristiano Ronaldo 2010. március 7. 16:32 (71)
Újonc
  199
Szerintem nem kell lebecsülni a mu-tigaz én nagyon nem szeretem de tisztelem mindegyik csapatot...én azt látom hogy a milannak nem sok esélye van az oltrefordon de láttunk már sok mindent...elég a mu ha védekeznek vagy ha kapnak véletlenül kettőt akkor biztos nem fogják hagyni....jo mecs lesz az biztos...csak az a baj nem közvetíti a tv2.:S
Oláh Attila 2010. március 7. 16:29 (70)
Újonc
  11
na legaláb te nem kötöszkötsz a muval köszi
Cesc Fabregas 2010. március 7. 16:27 (69)
Rajongó
  569

„rooney nélkül senki a mu tegnap a wolves-t alig tudták meg verni még többet birtokolta a labdát a wolves milan naogyon ki fogja ütni a mut megint mint 2007-be 3-0 xD”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 7. 16:16]
én enyhén nem szeretem a mut, de azt azé nem lehet mondani h rúni nélkül ******t se érnek , ezt mondták amikor roni elment h "ronaldo nélkül a Mu nem lesz sehol, és vezetik az angol bajnokságot, nyertek egy ligakupár meg még megnyerhetik a bl-t is és a bajnokságot is, ha meg elmegy rúni akkor meg lesz valaki más aki jó formába lesz
Oláh Attila 2010. március 7. 16:24 (68)
Újonc
  11

hmm figyeljetek nem kell gólt rugna a MU-nak elég ha csak védekeznek arra meg nincs panasz szal nem tom max 1-0 a milannak de még annak is kicsi az esélye a MU fog továbbjutni


AM igazad van Vaczola László



Szerkesztve: 2010. március 7. 16:25
Yoann Gourcuff 2010. március 7. 16:21 (67)
Rajongó
  707

„rooney nélkül senki a mu tegnap a wolves-t alig tudták meg verni még többet birtokolta a labdát a wolves milan naogyon ki fogja ütni a mut megint mint 2007-be 3-0 xD”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 7. 16:16]
mondasz vmit...
effenberg stefan 2010. március 7. 16:20 (66)
Avatar_70_male
Ígéret
  297

„rooney nélkül senki a mu tegnap a wolves-t alig tudták meg verni még többet birtokolta a labdát a wolves milan naogyon ki fogja ütni a mut megint mint 2007-be 3-0 xD”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 7. 16:16]
legyen igazad!!!!!
Törölt felhasználó 2010. március 7. 16:16 (65)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Yoann Gourcuff 2010. március 7. 16:15 (64)
Rajongó
  707

„Ja de akk is többre megyünk EL sikerrel mint h az elsö körben kiestünk volna





[Hivatkozás: Bogár Balázs 2010. március 7. 16:11]
lol még nem nyerte meg a Pool az EL-t....
Bogár Balázs 2010. március 7. 16:11 (63)
Újonc
  166

Hát !!!!


De szegény Pool tovább se jutott a csoportkörből !!!!








[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 7. 15:08]
Ja de akk is többre megyünk EL sikerrel mint h az elsö körben kiestünk volna
Hajrá Liverpool!!!
effenberg stefan 2010. március 7. 15:50 (62)
Avatar_70_male
Ígéret
  297

„Mért más szted nem lépett oda,vagy nem taposott,csak Rooneyről lehet elmondani????
Akkor ha taposgatásért kiállítás lenne,minden meccsen kilehetne állítani egy pár embert!





[Hivatkozás: Wayne Rooney 2010. március 7. 15:36]
látom nem értetted illetve nem láttad a meccset......thiago silva esetében (asszem övolt) amikor rooney átgyalogolt rajta stoplis cipövel az nem szimpla kis szabálytalanság volt!!!!!!! és rengeteg nagyon durva falltja volt !!!
Wayne Rooney 2010. március 7. 15:36 (61)
Újonc
  91

„volt ott 1-2 taposgatása....oda lépése......én arra helyzetre csupán azt mondom h ki lehetett volna.......eléggé közel állt hozzá !!!!!! szal ezért is mondtam ha kiállitották volna akkor nem lehetett volna azt mondani h nem jogos!!!





[Hivatkozás: effenberg stefan 2010. március 7. 15:31]
Mért más szted nem lépett oda,vagy nem taposott,csak Rooneyről lehet elmondani????
Akkor ha taposgatásért kiállítás lenne,minden meccsen kilehetne állítani egy pár embert!
Wayne Rooney 2010. március 7. 15:31 (60)
Újonc
  91

„hagyad már magad te patkány, A Man.utd egész mecsen mást se csinált mint tördelte a játékot és bemákoltak 3 gólt..az is csak a Milan hiábáiból volt lehetséges.





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 7. 15:29]
Már boccs,Scholes gólja mák volt oké,de a másik két gól az nem az volt!!!!!!!!

 
24 ÓRA
11:39  Kirúgták a Hoffenheim vezetőedzőjét11:11  Jóvátette az év öngólját - videó10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal versengSze  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS