Ronaldo-gól, a Real kiütötte Beckhaméket

Létrehozva: 2011. július 17. 10:44
VIDEÓ! Cristiano Ronaldo fantasztikus gólt lőtt, a Real Madrid pedig tavalyi 3-2-es győzelme után ezúttal 4-1-re nyert a Los Angeles Galaxy ellen vívott felkészülési mérkőzésen. A királyiak első nyári meccsén a másik három találatot Callejón, Joselu és Benzema szerezte, ketten debütáltak Coentrao, illetve Varane. Az amerikaiaknál miután sérülés miatt kihagyta a tavalyi találkozót David Beckham, ezúttal 61 percet kapott, és nem alkotott maradandót.

 

 

José Mourinho több sztárját a padra ültette, ami viszont a legérdekesebb volt, hogy egyszerre ott volt a pályán Ramos, Pepe, Carvalho, Marcelo és az új szerzemény, Coentrao is. Utóbbi egyébként nem mozgott rosszul, tőle indult a labda, amely Kakán keresztül végül Callejón révén került a Los Angeles Galaxy hálójába a 31. percben.

A második gólra sem kellett sokat várni, a 21 éves Joselu a meglehetősen halvány, immár négygyermekes apuka, David Beckham lábai között talált be. Az angol sztár először lépett pályára egykori csapat ellen. A szünetben valóságos cseredömping történt, a vendégek kilenc helyen változtattak, pályára lépett Cristiano Ronaldo, aki gyorsan nagyot alakított.

Az 52. percben bolondot csinálva a teljes amerikai védelemből talált a hálóba. „Még csak a felkészülés szakaszában vagyunk, így jó volt játszani egy olyan csapat ellen, mint a Galaxy. A szurkolók fantasztikusak voltak, a lényeg pedig az, hogy győztünk" – mondta az aranylabdás a mérkőzés után. A negyedik Real-gólt Benzema szerezte fejesből.

„Szem előtt kell tartani, hogy egy dollár százmilliókat érő csapat játszott egy jobb esetben néhány 10-et érővel. Ezt senki se felejtse el. Élveztük meccset és sokat tanulunk belőle – foglalta össze gondolatait Landon Donovan, aki CR7-ről is szólt. – Még nincs topformában, de helyenként feltűnt az a kivételes tehetség, amelyet tanítani nem lehet."

A Real Madrid szerdán San Diegóban lép pályára legközelebb, amikor a mexikói Chivas lesz az ellenfele. A spanyolok mellett egy sor topcsapat szerepel mostanában a tengerentúlon, így a Barcelona, a Manchester United, a Manchester City és a Juventus.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
LOS ANGELES GALAXY-REAL MADRID 1-4 (0-2)
Los Angeles, Memorial Coliseum, 56 211 néző.
LOS ANGELES GALAXY: Saunders (Perk, 46) - Franklin (Jordan, 46), Berhalter (Thomas, 77), DeLaGarza, Dunivant (Davies, 60) - Juninho (Keat, 70), Birchall, Beckham (Kirovski, 61) - López (Cardozo, 69), Donovan (Jimenez, 46), Ángel (Cristman, 46 - Barrett, 77). Vezetőedző: Bruce Arena.
REAL MADRID: Casillas (Adán, 46) - Ramos (Arbeloa, 46), Pepe (Albiol, 46), Carvalho (Varane, 46), Marcelo (Nacho, 46) - Khedira (Özil, 46),  Granero (Xabi Alonso, 46) - Callejón (Jesé, 64), Kaká (Benzema, 46), Coentrão (Casado, 74) - Joselu (Cristiano Ronaldo, 46). Vezetőedző: José Mourinho.
Gólszerző: Cristman (66.), ill. Callejón (30.), Joselu (39.) Ronaldo (51.), Benzema (57.)
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA:
Hozzászólások
Cristiano Ricardo Ricardo 2011. július 20. 11:00 (24)
Újonc
  20
Szép volt fiúk így tovább a Chivas ellen már nyolcat rugunk
RAWR RAWR 2011. július 17. 22:19 (23)
Rajongó
  664
Szép meccs volt! A végére nem emlékszem már,mert majdnem elaludtam,de a 70.percig tisztán emlékszem,hogy végre volt játéka a Real-nak.
Joselu önbizalmának nagyon jót tett ez a gól,szép labdákat is szerzett néha.
Coentrao nagyon lelkes volt és elég jól játszott.Sokat változott ez a Real a tavalyihoz képest.
Hajrá Real Madrid!!!
Ac Milan 7 2011. július 17. 17:20 (22)
Rajongó
  1122

„kaka már megy vissza a Milanba”




[Hivatkozás: Manchester United 111 2011. július 17. 11:40]
szerintem nemjön...én örülnék neki mert a kedvenc játékosom még mindig ,és példaképem , de szerintem már nemjön vissza talán 1-2 évig mikor már 30on bőven túl van ,és utána vissza brazíliába : // nagyon fura hogy nemrég még 22 éves volt Kaká..és jövőre 30on túli lesz :'||:S telik az idő
Hajrá AC Milan!!!
Madridista Ronaldo 2011. július 17. 15:20 (21)
Rajongó
  975
Törölt felhasználó 2011. július 17. 14:45 (20)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2011. július 17. 14:40 (19)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
rivaldo rivaldo 2011. július 17. 14:35 (18)
Újonc
  161
Grat a Realnak jól játszottak ahogy az összefoglalóban láttam! Kaka-t kár lenne eladni!Ha a real így folytatja nehéz dolga lesza Barcanak ellene! De majd kiderűl hogy a Barca tudja e tartani azt a szintet amit felállított csak attól most mégtöbb kell!
Törölt felhasználó 2011. július 17. 14:20 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Timi Puska 2011. július 17. 14:20 (16)
Újonc
  157
Kár hogy nem láttam,de még szép h mi győztünk! HALA MADRID
Orosz Zoltán 2011. július 17. 12:41 (15)
Avatar_70_male
Újonc
  63

„most épp lehet ezt nyilatkozta, de mindig mást mond

EGyszer azt mondja, hogy már meg is mondta kakának hogy nem is számít, rá azt igen, aztán megint nem..
De ugyse lesz kezdő kaka, de nekem mind1 mi lesz vele





[Hivatkozás: Manchester United 111 2011. július 17. 11:59]
Szerintem nyilatkozatok 90%-t nem is ő nyilatkozza.
Igen én is számítok Kaka jó játékára,egy jó Kaka Bl-t érhet.(szerintem)Coentrao amit láttam jó volt, illetve összefoglalót láttam azt szűrtem le hogy JÁTSZOTT a csapat.Callejon gól..többet nem láttam..illetve Joselu-ról sem, de ha csak ennyit csináltak amit kétlek akkor már elég..önbizalom szempontjából!
Ide még egy Sahin . Altintop...jó lesz ez!
Ronaldo hatalmas gól lőtt! Beckham ismét tett valami jót a Real-nak ! (róla pattant meg Joselu lövése)

Szerkesztve: 2011. július 17. 12:42
Parcsami Rajmund 2011. július 17. 12:15 (14)
Újonc
  114
Szépjáték, megérdemelt győzelem.Coentrao játéka kifejezetten tetszett! Ronaldo gólja valami szenzációs volt, bár a védelem nem is nagyon akarta bántani.

Hala Madrid!
Hajrá Real Madrid!!!
Törölt felhasználó 2011. július 17. 12:09 (13)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Hala Madrid!!!
Gabura Peti 2011. július 17. 11:59 (12)
Újonc
  23
Ezaz 1-4 re Nyert a Real Madrid ez jo kezdes cask igy tovabb.
Hala Madrid !!!!
Manchester United 111 2011. július 17. 11:59 (11)
Megszállott
  6512

„nemreg azt nyilatkozta Mourinho h szamit a kovetkezo idenyre Kaka-ra, nem kell minden pletykat elhinni





[Hivatkozás: Tihy Sz. 2011. július 17. 11:48]
most épp lehet ezt nyilatkozta, de mindig mást mond
EGyszer azt mondja, hogy már meg is mondta kakának hogy nem is számít, rá azt igen, aztán megint nem..
De ugyse lesz kezdő kaka, de nekem mind1 mi lesz vele
Hajrá Manchester United!!!
Tihy Sz. 2011. július 17. 11:48 (10)
Újonc
  192

„kaka már megy vissza a Milanba”




[Hivatkozás: Manchester United 111 2011. július 17. 11:40]
nemreg azt nyilatkozta Mourinho h szamit a kovetkezo idenyre Kaka-ra, nem kell minden pletykat elhinni


Szerkesztve: 2011. július 17. 11:48
Hajrá Chelsea!!!
Manchester United 111 2011. július 17. 11:40 (9)
Megszállott
  6512

„Gyerünk Kaká !! ha már olyan nem is leszel mint a Milanba , remélem belejössz majd




[Hivatkozás: Ac Milan 7 2011. július 17. 11:35]
kaka már megy vissza a Milanba
Hajrá Manchester United!!!
Ac Milan 7 2011. július 17. 11:35 (8)
Rajongó
  1122
Gyerünk Kaká !! ha már olyan nem is leszel mint a Milanba , remélem belejössz majd
Hajrá AC Milan!!!
C\'Mon Chelsea 2011. július 17. 11:30 (7)
Bajnok
  3734
Kösz mindkettőtöknek!
Hajrá Chelsea!!!
Didriksen Albert 2011. július 17. 11:21 (6)
Ígéret
  394

„Coentrao ra kiváncsi lettem volna! hogy játszott?





[Hivatkozás: C'Mon Chelsea 2011. július 17. 11:13]
Folyamatosan voltak kisebb hibák a játékában, viszont nagyon közdött és több gyönyörű passza is volt, többek között a gólpasz Benzemának.A sok kicsi hibát bőven kijavította a munkával, és a meccs egyik legjobbja volt, mondjuk ő játszott szinte a legtöbbet (ő és Callejón).
Szűcs Bence 2011. július 17. 11:20 (5)
Újonc
  59
jól játszott Coentrao
remélem hamar beilleszkedik


Mourinho:Ez
a mérkőzés fontos volt Coentrao számára, hiszen segítette a
beilleszkedését.Remek teljesítményt nyújtott és bizonyította a benne
rejlő lehetőségeket.

Szerkesztve: 2011. július 17. 11:22
24 ÓRA
19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS