Ronaldinhót dicsérik a brazilok - videó

Létrehozva: 2011. szeptember 6. 09:46
Bár nem uralta a pályát úgy a Craven Cottage-on, mint évekkel ezelőtt Európában szinte mindig, azért kitűnő teljesítménnyel rukkolt elő Ronaldinho a brazilok Ghána ellen 1-0-ra megnyert londoni barátságos labdarúgó-mérkőzésén. Mano Menezes szövetségi kapitány először őt dicsérte, majd csapatát védte, amely a Németország elleni vereség után legalább győzött, de nem volt igazán meggyőző a sokáig tíz emberrel játszott afrikaiak ellen.

 

 

A Selecao ahogy az idei évben rendre, most sem volt meggyőző, nagy nehezen harcolta ki a tavalyi világbajnokságon szintén negyeddöntős afrikaiak ellen a győzelmet.

A Flamengo sztárja tíz hónap óta először szerepelt a nemzeti csapatban, és produkciójával meggyőzte Mano Menezes szövetségi kapitányt, hogy a jövőben is számítson rá.

„Nagyszerűen futballozott, és éppen egy olyan játékosra volt szükségünk, mint ő – mondta a lefújás után a PA-nak a szakember. – A nemzetközi foci rendkívüli módon felgyorsult az elmúlt években és eleinte nehezen tudta felvenni a tempót."

„Később viszont belerázódott, és megmutatta mire képes a második félidőben. Igazán jól mozgott, és az ellenfél kapusa (Adambathia Kwarasey - a szerk.) egy hatalmas védéssel akadályozta meg, hogy gólt szerezzen. Szüksége van a válogatottnak játékára."

Damiano győztes gólja

Menezes ezután áttért csapatára. A hétfői teljesítmény sem volt a klasszikus brazil henger, Leandro Damiano döntött, ráadásul az egyetlen gól annak fényében végképp nem sok, hogy Ghána Daniel Opare kiállításával a 34. perctől emberhátrányban játszott.

„Elégedett vagyok az eredménnyel, mert egy jó csapattal játszottunk. Rosszul kezdtünk, de miután felvettük a ritmust nem volt gond és több gólt is lőhettünk volna. Nem sok esélyt hagytunk riválisunknak, a győzelem pedig a múltkori vereség miatt is rendkívül fontos."

„Ez a Ghána döntőrészt a világbajnokságon szerepelt csapat, előttünk járnak, mert mi épp most kezdtük újra az építkezést. Nyilván sokkal nehezebb dolgunk lett volna, ha végig teljes létszámban a pályán maradtak volna" – zárta értékelését a szövetségi kapitány.

Ronaldinho teljesítménye Ghána ellen 8 percben

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Csúnya meccsen nyert Brazília Londonban
A brazil labdarúgó-válogatott nem gálázott, de legalább nyert a Ghána elleni barátságos mérkőzésen Londonban. Az egyetlen találatot Leandro Damiao szerezte az első félidő hajrájában, Ronaldinho a jobbak közé tartozott. A...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Fekete Krisztián 2011. szeptember 6. 18:23 (8)
Ígéret
  265
Ronaldinho-t is lehet mondani valaha élt legjobb játékosnak.Persze 4-5 évvel ezelőtt.De tényleg szép labdákat ad ha már futni nem is naon fut, de nekem naon tetszett a végén amikor kötényt adott és utána úgy passzolt h nem nézett oda.Imádom
Törölt felhasználó 2011. szeptember 6. 17:40 (7)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
nick germany richárd messi 2011. szeptember 6. 15:45 (6)
Avatar_70_male
Újonc
  2
ronaldinho visszatért jo látni
Árva Dániel 2011. szeptember 6. 13:09 (5)
Avatar_70_male
Újonc
  3

„Én se azt mondtam hogy el fog menni anzsiba, csak azt, hogy biztos bepróbálkoznak.




[Hivatkozás: Roland ddd 2011. szeptember 6. 12:18]
Próbálkozni szabad
Roland ddd 2011. szeptember 6. 12:18 (4)
Újonc
  93

„Szerintem nem fogja ott hagyni Brazíliát!! Jól érzi magát otthon és neki az a legfontosabb hogy jól érezze magát ott ahol játszik.Többször is nyilatkozta Bár ha mégis elmenne akkor nagyon szomorú lennékXD





[Hivatkozás: Árva Dániel 2011. szeptember 6. 12:00]
Én se azt mondtam hogy el fog menni anzsiba, csak azt, hogy biztos bepróbálkoznak.
Árva Dániel 2011. szeptember 6. 12:00 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  3

Jó volt látni újra a válogatottban focizni! Remek labdákat adott, jó megmozdulásai voltak.Szerintem akkor is ő a legnagyobb !!!

(mibe h.majd bejelentkezik érte az anzsi )








[Hivatkozás: Roland ddd 2011. szeptember 6. 11:40]
Szerintem nem fogja ott hagyni Brazíliát!! Jól érzi magát otthon és neki az a legfontosabb hogy jól érezze magát ott ahol játszik.Többször is nyilatkozta Bár ha mégis elmenne akkor nagyon szomorú lennékXD
Roland ddd 2011. szeptember 6. 11:40 (2)
Újonc
  93
Jó volt látni újra a válogatottban focizni! Remek labdákat adott, jó megmozdulásai voltak.Szerintem akkor is ő a legnagyobb !!!

(mibe h.majd bejelentkezik érte az anzsi )



Al Bundy 2011. szeptember 6. 11:12 (1)
Ígéret
  325
színezd újra színezd újra...

nagyon jól játszott szerintem dinho.a legjobb volt a brazilok közül.arról nem tehet hogy a csapattársai ügyetlenek...
24 ÓRA
19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS