A Real Madridtól vásárolt vb-ezüstérmes kontraktusa 2013 nyarán jár le, így lassan itt az ideje a tárgyalásoknak. Más klub a jelek szerint nincs terítéken, csak a rekordbajnok.
„Az egész procedúra csak formalitás – jelentette ki Robben. – Ha lenne 5-10 hasonló kaliberű klub, mint a Bayern, akkor mondhatnánk, hogy más céljaim vannak, de ez a csapat a csúcson van, a világ egyik legjobbja."
Az együttes megnyerte a Bajnokok Ligája halálcsoportját, a Manchester City, a Villarreal és a Napoli fémjelezte A jelút, és eséllyel pályázik a végső sikerre, de Robben szerint még nincs egy szinten a címvédővel.
„Néha úgy vélekednek az emberek, hogy a Bayern közel jár a Barcelonához, de nem szeretek ilyenekről beszélni, talán túl nagy ugrás lenne ez számunkra - még nem vagyunk elég jók hozzájuk" – tette hozzá szerényen.
Robben: formalitás az új szerződés
Létrehozva: 2012. január 19. 21:38
Készen áll szerződése meghosszabbítására Arjen Robben, a Bayern München BL-döntős szélsője - erről a holland válogatott futballista a Süddeutche Zeitungnak beszélt csütörtökön.
24 ÓRA
19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca21:57 A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34 Fabregas reméli: Van Persie marad21:16 Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49 Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53 Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Hazard döntött is, meg nem isSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe A volt argentin kapitány is Kínába tartKe „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke Ez a bíró tényleg vak! - videóKe Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe Elengedte Hargreavest a City - videóKe Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke Lassan halad a FIFA megújulásaKe Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe Argentin csatárt igazol az InterKe Nem csak a Manchester City útja létezikKe Világsztár edzheti JuhásztKe Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe Beckham mellett kampányol GiggsHé Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!Hé Barcelona-ajánlat GiovincóértHé Elhagyhatta a kórházat AbidalHé 68 évesen lett punk a Montpellier elnökeHé Így láttam – BL-döntő a helyszínenHé Mihajlovics a szerb kapitányHé Torres is befért a spanyol bő keretbe!Hé Drogba elhagyja a Chelsea-tHé Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!Hé Berbatov: Elhagyom a UnitedetHé Del Piero: Új életet kezdekHé Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK