Rabóczki: Egyértelmű volt a választásom

Szerző: K. E.Létrehozva: 2008. június 7. 21:18
A kétszeres válogatott kapusnak a folytatást illetően a sok érdeklődő mellett két konkrét kérője volt, a kispestiekkel jutott a legmesszebb a tárgyalások során – a győriek maradta le róla –, így végül a Bp. Honvéd csapatát választotta új állomáshelyül. Rabóczki a kispesti klub honlapján, a honvedfc.hu oldalon beszélt terveiről.

„Szerződésem 2009 nyaráig kötött a Vitesse Arnheimhez, azonban nem azt kaptam, amit megígértek a játéklehetőség terén. Így kérvényeztem, hogy legyen inkább 2008 nyara a szerződésem lejárta, a klub ebbe belement, így szabadon igazolhatóvá váltam.”

 

 

„Két konkrét ajánlat volt, és sok érdeklődő. Végül a Honvéddal jutottunk a legtovább, így egyértelmű volt, hogy idejövök. Úgy érzem, jó közösségbe kerültem. Hemingway úr nagyon sikerorientált tulajdonos.”

 

„Ha a célokat külön lehet választani: az egyéni célom mindenképpen az, hogy játéklehetőséghez jussak, a másik pedig, hogy a válogatottba kerüljek, úgy érzem, erre reális esélyem van. A csapattal a célom pedig, hogy kijussunk a nemzetközi porondra, ehhez próbálok segítséget nyújtani.”

 

Rabóczki arról is beszélt, hogy a külföldön is fogható magyar adásoknak köszönhetően Hollandiában élve nyomon tudta követni a magyar élvonalban történteket, így abszolút képben van a honi állapotokat illetően. Így Honvéd-mérkőzéseket is láthatott, mint elmondta: meglepetés ezért nem érte őt. A kispesti keretben azonban sok az ismeretlen játékos számára.

 

„Furcsa egy helyzet: Pomper Tiborral kölyökkorunktól ismerjük egymást, együtt kezdtünk a BVSC-ben. Bárányos Zsolttal a válogatottban játszottam együtt, de ugye, már egyikük sincs itt. Egyedül Ivancsics Gellért, aki még itt játszik. Szűk két esztendővel ezelőtt pedig ellenfélként találkoztam Dobos Attiláékkal.”

 

Rabóczki az MTK csappatában mutatkozhatott be a magyar élvonalban, 1996 és 1999 között azonban mindössze tizenegy találkozón védhette a kék-fehérek kapuját. Időközben a BKV Előrében is játszhatott kölcsönjátékosként.

 

A kapus már tagja, sőt alapembere volt a dunaújvárosi bajnokcsapatnak, azt követően még a Sopron mezét viselte a honi első osztályban.

 

A 30 éves Rabóczki már jócskán belekóstolhatott a légióséletbe, volt osztrák (Salzburg), svéd (Norrköping), dán (FC Köbenhavn) és legutóbb holland (Vitesse) klub alkalmazottja is.

 

Rabóczki, aki hároméves szerződést között a kispestiekkel, a szezon végén távozó Pascal Borel helyére érkezett a Bp. Honvédhoz, és Tóth Ivánnal kell megvívnia a csatát a kezdőbe kerülésre.

24 ÓRA
18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS