A megérkezés után a csapat elfoglalta szálláshelyét, majd az ebédet követően csendes pihenő szerepelt a kora délutáni programban.
Poznanban a magyarok, észt bíró dirigál
Létrehozva: 2011. november 14. 19:00
Kis késéssel indult, de tervszerűen érkezett meg Poznanba a magyar válogatott repülőgépe. Kijelölték az Eb-házigazda elleni barátságos mérkőzés játékvezetőjét, az észt Hannes Kaasik dirigál majd a kedd este, 20:30-kor kezdődő találkozón.
A magyarokat több mint tucatnyi autogramvadász várta az mlsz.hu beszámolója szerint, akik láthatóan felkészülten érkeztek a mieink fogadására: név szerint ismerték játékosainkat, a róluk készült fotókra igyekeztek aláírásokat kérni. Nemcsak a jelenleg magyar válogatottaknak van jó hírük a lengyeleknél, amit jól példáz, hogy kapusedzőnket, Andrusch Józsefet is külön keresték, és egy nyolcvanas évekbeli fotóját dedikáltatták vele.
A megérkezés után a csapat elfoglalta szálláshelyét, majd az ebédet követően csendes pihenő szerepelt a kora délutáni programban.
A megérkezés után a csapat elfoglalta szálláshelyét, majd az ebédet követően csendes pihenő szerepelt a kora délutáni programban.
24 ÓRA
18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca21:57 A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34 Fabregas reméli: Van Persie marad21:16 Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49 Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53 Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Hazard döntött is, meg nem isSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe A volt argentin kapitány is Kínába tartKe „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke Ez a bíró tényleg vak! - videóKe Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe Elengedte Hargreavest a City - videóKe Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke Lassan halad a FIFA megújulásaKe Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe Argentin csatárt igazol az InterKe Nem csak a Manchester City útja létezikKe Világsztár edzheti JuhásztKe Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe Beckham mellett kampányol GiggsHé Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!Hé Barcelona-ajánlat GiovincóértHé Elhagyhatta a kórházat AbidalHé 68 évesen lett punk a Montpellier elnökeHé Így láttam – BL-döntő a helyszínenHé Mihajlovics a szerb kapitányHé Torres is befért a spanyol bő keretbe!Hé Drogba elhagyja a Chelsea-tHé Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!Hé Berbatov: Elhagyom a UnitedetHé Del Piero: Új életet kezdekHé Torres ultimátumot adott a Chelsea-nekHé A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK


