Pjanic a Realnak: Túl sok volt a duma!

Létrehozva: 2010. március 11. 17:21
Sergio Ramos a mérkőzés előtt még 3-0-ás Real-győzelmet vizionált, de a Lyon rendesen keresztülhúzta a blancók számításait szerda este a BL- nyolcaddöntőjének visszavágóján. Miralem Pjanic, az egyenlítő - és továbbjutást érő - gól szerzője arra célzott, túl nagy volt a madridi játékosok szája, csak a nyilatkozatháborúban tudták felülmúlni a franciákat. Szerinte most már a BL-győzelem a Lyon célja.

"A Real Madrid játékosai túl sokat hablatyoltak a mérkőzés előtt a sajtónak, ami tényleg idegesített minket, de egyúttal ösztönzőleg is hatott ránk" - nyilatkozta a 19 éves bosnyák válogatott középpályás a TF1-nek.

 

"Most a negyeddöntőre kell koncentrálnunk. Ez a sorozat még sok mindent tartogathat számunkra. Lehetséges, hogy a Lyon még visszatér a Bernabéuba ebben a szezonban, és kétszeres csapást mér a Realra. Pedig nemrég még a Lyont tekintették a sötét lónak a nyolcaddöntő szereplői közül."

Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke szintén nagy terveket sző a keddi siker után. Az elnök arról  beszélt a francia médiának, hogy még sosem látta jobb formában játszani a csapatot, és minden támogatást megad ahhoz, hogy május 22-én újra visszatérhessenek Madridba.

"El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, megkönnyeztem a továbbjutást. Most az az álmunk, hogy még egyszer visszatérhessünk ebbe a stadionba, de még előttünk áll egy negyeddöntő és elődöntő"- nyilatkozta Aulas.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Guti: Ez nem csapatjáték!
Sorra szólalnak meg a Real Madrid játékosai: Iker Casillas utén Esteban Granero, Alvaro Arbeola, és Guti is elismerte, hogy a Lyon elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójának második félidejében szétesett a csapat játéka, az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Pellegrini NEM mond le
Manuel Pellegrini magát tartja az első számú felelősnek a Real Madrid Lyon elleni BL-kudarcáért, de a chilei szakvezető hangsúlyozta: nem mond le. A lecserélésekor toporzékoló Kaká a szurkolók bocsánatáért eseng, és pályafutása...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 

Hozzászólások
ehrenberger dávid 2010. március 12. 22:31 (80)
Újonc
  2
Pjanic egy nagy ******!!!!!
Zinedine Zidane 2010. március 12. 17:08 (79)
Rajongó
  972
Ez egy nagyképű ******.Kétszeres csapást jelentene,ha esetleg a Bernabeuban döntőzne a Lyon?
Iványi Dániel 2010. március 12. 16:23 (78)
Újonc
  100
Am ha jól elolvastam, akkor az nincs benne, hogy meg is akarják nyerni, csak vissza akarnak még jönni
Törölt felhasználó 2010. március 12. 09:27 (77)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 12. 09:19 (76)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 12. 09:17 (75)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Méhész Dániel 2010. március 11. 23:26 (74)
Rajongó
  689
Igaza van ennek a csávónak.Túl nagy volt az önbizalom...Ha normálisan hozzáállnak a dolgokhoz tovább is juthattak volna.Azt azért kétlem, hogy a Lyon bl-t ünnepelne.Ha az első félidőben kicsit odafigyelnek a 2.félidőben nem lett volna ez, még izgulni se kellett volna.
Tóth Attila 2010. március 11. 23:01 (73)
Bajnok
  2441

„Lyon meg a BL győzelem...azt hiszem most a srác szállt el kissé,de túl magasra : D





[Hivatkozás: Németh István 2010. március 11. 22:30]
Csak 1 kicsit
Tóth Attila 2010. március 11. 23:01 (72)
Bajnok
  2441

„Lyon meg a BL győzelem...azt hiszem most a srác szállt el kissé,de túl magasra : D





[Hivatkozás: Németh István 2010. március 11. 22:30]
Csak 1 kicsit
Németh István 2010. március 11. 22:30 (71)
Újonc
  92
Lyon meg a BL győzelem...azt hiszem most a srác szállt el kissé,de túl magasra : D
Dezső Sándor 2010. március 11. 21:50 (70)
Bajnok
  3944

„****** mienden csapat rivális ennyi erővel nálad köze sincs a riválishoz a chelseának.newcaslének!
közel sincsenek egymáshoz több kmre vannak egymástól am nem voltak riválisok de versenytársak azok igen 2005-2006 mikor neon ment nekik a szekér top 5be mindig benne voltak!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 11. 21:47]
****** már az előbb szóltak, h el******tam a hozzászólást, am előbb kifejtették nekem, ha nem olvastál volna vissza, szal ezt benézted!
Hajrá Real Madrid!!!
Dezső Sándor 2010. március 11. 21:48 (69)
Bajnok
  3944

„A Chelsea-nek sosem volt igazi nagy riválisa, olyan mint az Everton a

Liverpoolnak, vagy a Spurs az Arsenalnak.A legközelebbi szomszéd a

Fulham, de a szurkolók nem tekintik igazi riválisnak őket, mivel a két

klub az utóbbi 40 évben általában nem azonos osztályban szerepelt.
Egy 2004-es szavazáson a szurkolók szerint a Chelsea legnagyobb

riválisai (sorrendben): Arsenal, Tottenham és Manchester United.Ugyancsak nagy rivalizmus áll fent a Leeds United és a Chelsea

szurkolótábora közt, amely a 60-as és 70-es évekből származik, fő

gyökere talán az 1970-es FA-kupa-döntő.

RÓLAD ENNYIT !





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 11. 21:41]
Kösz az oktatást, amúgy kurvára le******om, h nem riválisok, kit érdekel, meg az is, h nem tudtam ez van spanyolba vagyok otthon, Angliába csak azt tudom, h a cselszkíj 5 éves múltra tekinthet vissza kb.Abramoviccsal az élen!!De am köszi, mostmár ezt is tudom!

Szerkesztve: 2010. március 11. 21:51
Hajrá Real Madrid!!!
Törölt felhasználó 2010. március 11. 21:47 (68)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
effenberg stefan 2010. március 11. 21:43 (67)
Avatar_70_male
Ígéret
  297
pjanicnak se kéne arcoskodnia h jön ö a realhoz ö 1 elöre 1 senki....nah mind1 !!! én azért gratulálok a lyonnak nagyot játszottak !!!! nem tagadom !! örülök h kiesett a real !! de amit leirtam a meccs elött h c ronikát akarom sirni látni.....HÁT TELJESÜLT EZ NAGYON JÓ VOLT !!!! ( bocs ez kijött xd) amugy tényleg nem szabad elkeserednie a realnak....a bajnokságra kell koncentrálnia jövöre pedig ha mr F.nem nyul naygon bele a csapatba sokat elérhetnek!!!!!!
Törölt felhasználó 2010. március 11. 21:41 (66)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 11. 21:39 (65)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Jakab Csaba 2010. március 11. 21:28 (64)
Újonc
  80
Pjanic-nak is nagy szája van,mert akárhogy nézzük Ramos tett már le vmit az europai fociban,pjanicrol meg most hallottam elöször.........
Rugott egy golt,jokor volt jo helyen,örüljön neki azt kész..............
HAAAAAALAAAAAAA MADRIIIIDDDDDDD!!!!!!!!!!!
Dezső Sándor 2010. március 11. 21:27 (63)
Bajnok
  3944

„A Realosok is elismerhetnék hogy Pjanicnak igaza van.Túl nagy a szája a Realnak és ez lett a veszte megint.HAJRÁ NEWCASTLE ! HAJRÁ CHELSEA !





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 11. 21:17]
Két rivális csapatnak drukkolsz??hmm...
Hajrá Real Madrid!!!
Törölt felhasználó 2010. március 11. 21:17 (62)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Juhász Ilona 2010. március 11. 21:11 (61)
Bajnok
  2862
Szia, Peti.

Te már megint el vagy veszve.
 
24 ÓRA
11:11  Jóvátette az év öngólját - videó10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern09:56  Az NHL-éllovas otthon verhetetlen09:31  Elvérzett a Heat a floridai derbin09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát23:04  A Veszprém 34-et lőtt Cozma emlékére22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50  Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10  Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03  Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32  Két magyar is főtáblás14:14  Münchenből Dortmundba?13:58  Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34  Felmentették Redknappet13:17  Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal versengSze  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Egyik fenn, másik lennSze  Ő már Larry Birdnél is jobb - videóSze  Újabb magyar érmes az olimpián?Sze  Győr, Veszprém, Szeged: portya EurópábanSze  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Újra magyar a világ legerősebb embereKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  A száguldás és a férfinép öröme - videóKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t Olaszországban
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Chelsea-Valencia 2-0, Ramires
  • Olympiakosz-Arsenal 1-0, Dzsebbúr
  • Chelsea-Valencia 1-0, Drogba
  • Man. United-Benfica 2-2, Aimar
  • Man. United-Benfica 2-1, Fletcher
  • Real Madrid-Dinamo 5-0, Callejón
  • Real Madrid-Dinamo 6-0, Benzema
  • Man. United-Benfica 0-1, Jones-öngól
  • Man. United-Benfica 1-1, Berbatov
  • Real Madrid-Dinamo 4-0, Özil
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS