„Peches gólt kaptunk, ikszes meccs volt"

Létrehozva: 2011. november 16. 14:44
Egervári Sándor és Priskin Tamás egyaránt pozitívan értékelte a magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es keddi lengyelországi vereségét. A szövetségi kapitány ikszes mérkőzésről, peches öngólról és a meg nem adott büntetőről beszélt, a támadó egyetértett.

„Két ellentétes félidőt láthattunk, az elsőben nem tudunk azt a meghatározó támadójátékot felvonultatni, amit a másodikban - értékelt a kapitány a lefújás után az MLSZ honlapján. – Egy büntetőt számon kérhetünk a játékvezetőn, ennek elmaradása nagyban befolyásolta a meccs alakulását."

„Kétségtelen, hogy az ellenfélnek volt néhány nagy helyzete, ezzel együtt egy ikszes mérkőzést játszottunk, amit végül egy peches góllal veszítettünk el. A második félidőben magasabb fordulatszámon futballoztunk, sikerült több labdát szereznünk a középpályán, így a támadások felkészületlenebbül érték a lengyel védelmet " – folytatta.

„A hajrában győzelemre törtünk, és talán végül éppen ez okozta a vereségünket, egy szögletünk után, a rendezetlen védekezésünk következtében született a második hazai gól. A csapatról és az egyéni teljesítmények kapcsán is kaptunk néhány választ, most le kell vonnunk a tanulságokat, és előrelépni a következő évben. Kicsit keserű szájízzel zárjuk az évet, a második félidei játékunk alapján azonban semmiképp sem lehetünk elkeseredve. Sajnálom, hogy egy sikeres esztendő végén vereséget szenvedtünk, annál is inkább, mert véleményem szerint rászolgáltunk volna a döntetlenre."

„Sikerült egyenlítenünk, de sajnos kikaptunk. A második félidőben már jól teljesítettünk, egalizáltunk, majd Gerának volt is egy helyzete, amiből a vezetést is megszerezhettük volna. Az sajnos kimaradt, a másik oldalon bement, ilyen a foci" – mondta a válogatott utolsó két mérkőzésén három találatot jegyző Priskin a Sport TV-nek.

„Az első félidőben picit visszább álltunk, próbáltunk a megszerzett labdákból támadásokat indítani, sajnos kevés sikerrel. A szünet után jobban játszottunk, több lehetőségünk is volt, a döntetlent megérdemeltük volna. Örülök, hogy ismét sikerült gólt szereznem" – utalt az Ipswich Town csatára arra, hogy Liechtenstein elleni is betalált kétszer.

A vereséggel megszakadt a válogatott hétmeccses veretlenségi szériája, de az esztendőt így is nagyszerűen zárta, 11 mérkőzésen 7 győzelemmel, 1 döntetlennel, 3 vereséggel és 23-11-es gólaránnyal. Ehhez hasonlóra 2004 óta nem volt példa (akkor 7 siker, 0 iksz és 3 zakó, 19-10-es gólarány lett a mérleg), csak reméljük, 2012-ben sikerül ezt is túlszárnyalni, a Poznanban mutatott arcot pedig jó alaposan elfelejteni. Úgy legyen!

 
A MAGYAR VÁLOGATOTT EREDMÉNYEI, 2011:
02.09. Azerbajdzsán i 2-0 Rudolf 37., Hajnal 81.
03.25. Hollandia o 0-4 -
03.29. Hollandia i 3-5 Rudolf 47., Gera 50., 75.
06.03. Luxemburg i 1-0 Szabics 53.
06.07. San Marino i 3-0 Lipták 41., Szabics 49., Koman 83.
08.10. Izland o 4-0 Koman 32., Rudolf 45., Dzsudzsák 59., Elek 88.
09.02. Svédország o 2-1 Szabics 44., Rudolf 90.
09.06. Moldova i 2-0 Vanczák 7., Rudolf 83.
10.11. Finnország o 0-0 -
11.11. Liechtenstein o 5-0 Priskin 10., 20., Dzsudzsák 75., Koman 79., Feczesin 90.
11.16. Lengyelország i
1-2 Priskin 78.
Összesen: 11 mérkőzés, 7 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, 23-11-es gólarány.
EMLÉKEZTETŐ, BARÁTSÁGOS LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS:
LENGYELORSZÁG-MAGYARORSZÁG 2-1 (1-0)
Poznan, Stadion Miejski. Vezette: Kaasik (Leevand, Mutli - észtek)
LENGYELORSZÁG: Fabiański - Wojtkowiak (Gol 84.), Wasilewski, Głowacki (Piszczek 59.), Komorowski - Błaszczykowski, Matuszczyk (Murawski 46.), Dudka (Jodlowiec 63.), Rybus - Mierzejewski (Obraniak 73.) - Brożek (Lewandowski 63.). Szövetségi kapitány: Franciszek Smuda. Kispad: Szczesny, Jodlowiec, Piszczek, Lewandowski, Polanski, Murawski, Gol, Wawrzyniak, Perquis.
MAGYARORSZÁG: Bogdán - Varga, Vanczák, Juhász, Laczkó - Koman, Sándor (Hajnal 46.), Tőzsér (Elek 46.), Dzsudzsák - Gera, Priskin (Feczesin 81.). Szövetségi kapitány: Egervári Sándor. Kispad: Király, Lipták, Lázár, Elek, Czvitkovics, Vadócz, Stieber, Hajnal, Feczesin.
Gólszerző: Brozek (37.), Vanczák (85. - öngól), ill. Priskin (78.)
Sárga lap: Tőzsér (30.), Varga (52.)
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Öngóllal bukta az évzárót a válogatott
Megérdemelten 2-1-re kikapott a magyar labdarúgó-válogatott 2011-es évzáróján a felforgatott lengyel csapattól. A hazaiak jobbára irányítottak és jobban játszottak, Pawel Brozek góljával pedig vezettek. A fordulás után Elek Ákos...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
24 ÓRA
17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS