Panaszt tettek Eto’óék sztrájkja miatt

Szerző: MTILétrehozva: 2011. november 17. 11:15
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) fordult jogorvoslatért a sportág algériai tagszervezete (FAF) amiatt, hogy a kameruniak visszalépése miatt kedden elmaradt a két ország válogatottjának barátságos mérkőzése.

 

 

„A FAF minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel igyekszik megvédeni az érdekét és elérni a mérkőzés elhalasztásából származó kárának megtérítését" - szögezte le közleményében az algériai szövetség, amely elfogadhatatlannak és sajnálatosnak nevezte a kialakult helyzetet.

A kameruniak hivatalosan belső adminisztrációs problémára hivatkozva mondták le hétfőn este az algíri találkozót, aztán kiderült, hogy a játékosok sztrájkja miatt nem tudott elutazni a küldöttség. A futballisták saját verziójuk szerint azért tagadták meg a fellépését, mert a vasárnap, Marokkóban megnyert négyes tornáért nem kapták meg a plusz járandóságukat, amely fejenként 30 ezer dollár lett volna. A szövetség szóvivője ugyanakkor azt közölte, hogy a válogatott futballisták hozzájutottak a bérükhöz, igaz, az edzőtáborozásért járó hagyományos bónuszt nem utalták el nekik.

Mohamed Yia kameruni szövetségi elnök szerdán levélben kért elnézést az okozott kellemetlenségért, de az algériaiak ennyivel nem érik be.

Hozzászólások
Theo Walcott 2011. november 18. 00:40 (1)
Rajongó
  1024


Szerkesztve: 2011. november 18. 00:41
24 ÓRA
17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS