Otthon nem bírt a kiesőjelölttel a Fradi

Szerző: N.K.Létrehozva: 2010. március 12. 20:48
Országos egyes lehetett volna, csakhogy a ferencvárosi futballisták nem akarták érvényesíteni a papírformát. A Fradi a tizenötödik Nyíregyházával játszott kiábrándító 0-0-t az Üllői úton a labdarúgó NB I 18. fordulójának nyitótalálkozóján. Helyzetei akadtak ugyan a zöld-fehéreknek, de az összeset elpepecselték. Súlyosbító körülmény, hogy a hazai játékosok a meccs legnagyobb részében elképzelés nélkül futballoztak. A Nyíregyháza azt tette, amit kellett, a vendégek becsületesen megdolgoztak az egy pontért.

 

 
LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ:
FERENCVÁROS-NYÍREGYHÁZA 0-0
Budapest, Albert-stadion, vezette: Kassai Viktor.
FERENCVÁROS: Megyeri - Csizmadia, Tutorics, Balog, Stockley - Doherty, Adnan (Lipcsei, 81.), Rósa (Schembri, 60.), Tóth B. (Abdi, 61.) - Elding, Ferenczi. Vezetőedző: Craig Short.
Cserék: Haber - kapus, Shaw, Schembri, Abdi, Vass M., Wolfe, Lipcsei.
NYÍREGYHÁZA: Ovsijenko - Miskolczi, Nánási, Kovacsevics, Bosnjak - Zabos (Müller, 71.), Struhar - Homma, Nacim, Pákolicz (Varga K., 65.) - Andorka (Simon G., 80.). Vezetőedző: Szentes Lázár.
Cserék: Vojinovics - kapus, Müller, Bouguerra, Oláh, Varga K., Simon G.
Sárga lap: Stockley (67.), Abdi (84.), Doherty (86.), ill. Nánási (9.), Nacim (59.)
Piros lap: Nánási (93.) - második sárga után

A Zalaegerszegen 3-0-s vezetésről végül döntetlenre hozott múlt hétvégi bajnoki után az egyik kiesőjelöltet fogadta a Ferencváros az Üllői úton.  A vendégmestert, Szentes Lázárt viszont nem érdekelte a tabella, a fővárosba is pontért, pőontokért vezényelte együttesét.
A vezetőedző meg is tartotta szavát, mert bár a Szparinak nem sok helyzete akadt, mezőnyben ügyesen adogatott, hátul pedig tulajdonképpen jól zárt. A Fradi ostobán futballozott, hiszen ahelyett, hogy kihasználta volna a széleket, belül erőltette a támadásokat.
A műfű - egész héten ezen edzett a Ferencváros - az nem fű, a labda ezért lassabb és döcögősebb volt. A hazaiaknak nem is ízlett a játék az első húsz-huszonöt percben, ám ezt követően felpörögtek Ferencziék.
Olyannyira, hogy tíz-tizenöt percig teljes attak alatt tartották az ellenfél kapuját. Jóllehet, a több helyzet ellenére sem sikerült bevenni az ukrán kapus ketrecét. Igyekezett nyomni a Fradi, de a látogató csakhamar lazított a „nyakörvön”.   
Ferenczi, Adnan, Abdi és Csizmadia sem lelte meg az utat a gólvonalon túlra, Elding a második játékrészben elszürkült, így nem csoda, hogy góltalan péntekkel indult a forduló. 
A Nyíregyházának mint egy falat kenyér, úgy kellenek a pontok, ezért alázatos futballal igyekeznek kompenzálni az esetleges technikai hiányosságokat. Így v olt ez most is, még akkor is, ha a Craig Short-csapat valamivel közelebb állt a sikerhez.
Ennél ugyanakkor sokkal több kellene, nem csoda, hogy a lelátókon alig pár ezer ember gyűlt csak össze. Azok is fütyültek, ahogy tudtak. A kedvencek megint csalódást okoztak, a Nyíregyháza megérdemelte a pontot.  
Kovács Attila
Ovsijenko kapus (sárgában) mindent védett Fotó: Kovács Attila
A 18. forduló további programja:
Szombat:
Paks-Vasas, 14.30
MTK-Haladás, 14.30
Videoton-Pápa, 15
Kaposvár-Zalaegerszeg, 16
Győr-Kecskemét, 16
Debrecen-Bp.Honvéd, 17.30
Vasárnap:
Újpest-Diósgyőr, 17.30 
A bajnokság állása:
1. Videoton FC 17 12 3 2 39:19 20 39
2. Debreceni VSC 17 12 1 4 37:22 15 37
3. Györi ETO FC 17 8 6 3 22:11 11 30
4. Újpest FC 17 9 2 6 26:23 3 29
5. Zalaegerszegi TE 16 8 3 5 32:27 5 27
6. MTK Hungaria 17 7 5 5 29:22 7 26
7. Kaposvári RFC 17 7 4 6 25:23 2 25
8. Lombard Pápa TFC 17 7 2 8 25:25 0 23
9. Ferencvárosi TC 18 5 7 6 22:25 -3 22
10. Paksi SE 16 5 6 5 17:19 -2 21
11. Budapesti Vasas 17 6 2 9 26:40 -14 20
12. Szombathelyi Haladás 17 5 3 9 24:33 -9 18
13. Budapest Honvéd 17 4 5 8 20:24 -4 17
14. Kecskeméti TE 17 5 2 10 29:38 -9 17
15. Nyíregyháza Spartacus 18 3 6 9 23:35 -12 15
16. Diósgyöri VTK 17 3 3 11 19:29 -10 12
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: 
2. félidő:
94. Vége a meccsnek! 0-0!
93. Nánási-sárga és PIROS!
Három perc a ráadás.
86. Doherty-sárga. Hommával akaszkodott össze.
84. Abdi-sárga. 
81. FTC-csere: Lipcsei be, Adnan le.
80. Nyíregyháza-csere: Simon Gergely, Andorka le.
76. Adnan lőtt távolról, de Ovsijenko védett.
75. Ferencziiiii! A jobbösszekötő helyéről, talán kissé kisodródva, 10 méterről lőtte el a hosszú felé a labdát, amely centikkel ment el a jobb kapufa mellett.
73. Struhar maradt a földön, a térdét fájlaló vendégjátékost hordágyon kellett levinni.
71. Nyíregyháza-csere: Müller be, Zabos le.
70. Schembri vágta 25 méterről, középről, jobbal a bal felső mellé a labdát. Szép lövés volt.
67. Stockley-sárga. Nacimra csúszott rá.
65. Nyíregyháza-csere: Varga Krisztián be, Pákolicz le.
64. Hohóóóóó! Ferenczi fejelt 7 méterről a kapu jobb oldala mellé. Micsoda helyzet!
61. Tóth Bence lőtt fölé középről, 20 méterről. FTC-csere: Abdi be, Tóth Bence le.
60. FTC-csere: Schembri be, Rósa le.
59. Nacim-sárga. Hátráltatta a szabadrúgás elvégzését.
51. Tűzijáték a nyírségi kapunál: Doherty éles szögből, jobbról bombázott, de Ovsijenko kiöklözte a kísérletet, majd Tóth Bence durrantott fölé 17 méterről, középről.
46. A Nyíregyháza kezdte a második félidőt. Csere sehol sem volt.
1. félidő:
45. Hát vége a félidőnek - hogy elrepült! Egy másodpercet sem hosszabbított Kassai. A Fradinak volt egy jó tíz perces időszaka, s bár többet birtokolja a labdát, ezt egyelőre nem tudta gólra váltani. Nemsokára jövünk vissza! 0-0!
30. Balról érkezett a szöglet, Ovsijenko beleütött, de a kezéről felpörgött a labda. Az egyik védő a gólvonalról (!) fejelte ki a mezőnybe a labdát. A labda mellett az események is felpörögtek.
29. Rósa tüzelt a balösszekötő helyéről, 14 méterről, jobb külsővel, de Ovsijenko kiszedte a jobb felsőből a labdát.
28. Úúúúúúúú! Csizmadia 3 méterről, a kapu torkából fejelte mellé a labdát egy bal oldali beadást követően. A védő a fejét fogja - joggal, hiszen tulajdonképpen Ferenczi elől bólintotta el a labdát. A legnagyobb helyzet maradt ki!
25. Ferenczi emelt kepu mellé-fölé 14 méterről, ballal, középről. Ígéretes lehetőség volt.
24. Homma lőtt mellé 19 méterről, középről egy gyors nyíregyházi kontra végén. 
Nem verdesi a mennyezetet az iram a télies hidegben, helyzet sem volt még. Adjunk még egy kis időt a játékosoknak...
Csizmadia kihidrogéztette és levágatta a haját. 
9. Nánási-sárga. Ferenczit vágta fel.
8. Ferenczi fejelt volna kapura 9 méterről egy jobbról érkezett beadást, de az egyik védő megzavarta, Ovsijenko pedig fogta.
Nincsenek túl sokan, de ez biztos a pénteknek szól...
1. Elkezdték a fiúk.
Köszöntjük kedves olvasóinkat és a magyar labdarúgás szerelmeseit. Ha még vannak ilyenek...
Hozzászólások
Nagy András 2010. március 13. 20:31 (112)
Rajongó
  1143
Na szóval kicsit utánajártam a dolgoknak és pontosan úgy van, ahogy emlékeztem.Te bő egy hónapja még a Realnak drukkoltál és nem CR miatt...És hogy ne tudj belémkötni, bemásolom két korábbi hozzászólásodat.Beszéljenek a tények:

1.
Ez nemis ujdonság h Cristiano Ronaldo a Világ Leggyorsabb játékosa és
a Legjob ja !



De sztem lennon se lassu meg Quaresma se meg Nani se !

De mind1 !



Glory glory Manchester
United

Hala Real Madrid



Cristiano Ronaldo para mi ideal !


2.
Tévec öcskös ! Én 7 éve vagyok Manchester United és Real Madrid Druker
szal enyi !



És Én legalább kiállok a Kedvenc Csapatom melet Joban és roszban !
Hajrá AC Milan!!!
Hajdu Sándor 2010. március 13. 13:23 (111)
Megszállott
  5135
a cikkhez meg hogy ez szégyen amit a Fradi művel az utobbi időben a romai spartacus nb2 valo
Hajdu Sándor 2010. március 13. 13:20 (110)
Megszállott
  5135

„Egy észrevétel!! Azt írjak a bevezetőbe, hogy a Fradi a tizenhetedik nyíregyel játszott döntetlent!!?? A bajnokság csak 16csapatos...XD XD”




[Hivatkozás: Szaniszló Richárd 2010. március 13. 09:03]
15.am és több érdekességet ne találj ki mert az írta 15.olvasás hallo 1.osztály
Hajdu Sándor 2010. március 13. 13:17 (109)
Megszállott
  5135
a divatdrukker szo jelentése hasonlítasz horváth péterre
juhász milán 2010. március 13. 10:05 (108)
Ígéret
  372

„Egy észrevétel!! Azt írjak a bevezetőbe, hogy a Fradi a tizenhetedik nyíregyel játszott döntetlent!!?? A bajnokság csak 16csapatos...XD XD”




[Hivatkozás: Szaniszló Richárd 2010. március 13. 09:03]
Jaja



Szép volt szpari!
Szaniszló Richárd 2010. március 13. 09:03 (107)
Újonc
  30
Egy észrevétel!! Azt írjak a bevezetőbe, hogy a Fradi a tizenhetedik nyíregyel játszott döntetlent!!?? A bajnokság csak 16csapatos...XD XD
Fischer Sebastián 2010. március 13. 02:10 (106)
Legenda
  17395

„200.





[Hivatkozás: Fischer Sebastián 2010. március 13. 02:09]
elnéztem most 200.
Hajrá Arsenal!!!
Fischer Sebastián 2010. március 13. 02:09 (105)
Legenda
  17395
200.
Hajrá Arsenal!!!
Nagy Zoltán 2010. március 13. 00:49 (104)
Bajnok
  3734

„nah de lépek is mert már összefojnak a betűk!
további jóestét csáó





[Hivatkozás: 10 Messi 2010. március 13. 00:49]
Lépek én is...

Neked is jó éjt! Szeva
10 Messi 2010. március 13. 00:49 (103)
Újonc
  85

„Bezony biztos az április 30 Kihagyhatatlan





[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. március 13. 00:47]
nah de lépek is mert már összefojnak a betűk!
további jóestét csáó
Nagy Zoltán 2010. március 13. 00:47 (102)
Bajnok
  3734

„igazad van 20-án Paks....tudtam h én vagyok a hülye
még ez egy jókérdés h megyünk-e vagy nem....mostanában nem úgy jön ki a lépés sajnos....de egybiztos az Április 30





[Hivatkozás: 10 Messi 2010. március 13. 00:46]
Bezony biztos az április 30 Kihagyhatatlan
10 Messi 2010. március 13. 00:46 (101)
Újonc
  85

„Én NB1-es meccsről, nem a ligakupáról...





[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. március 13. 00:43]
igazad van 20-án Paks....tudtam h én vagyok a hülye
még ez egy jókérdés h megyünk-e vagy nem....mostanában nem úgy jön ki a lépés sajnos....de egybiztos az Április 30
Nagy Zoltán 2010. március 13. 00:43 (100)
Bajnok
  3734

„Mert csak sasolok most énis h mivan xD mert elvileg 9-én volt egy kupa meccs Pakson...de az lehetséges h elmaradt de semmit se halottam róla..





[Hivatkozás: 10 Messi 2010. március 13. 00:42]
Én NB1-es meccsről, nem a ligakupáról...
10 Messi 2010. március 13. 00:42 (99)
Újonc
  85

„Akkor én maradtam le valahol? Nem 20-án játszunk velük?





[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. március 13. 00:41]
Mert csak sasolok most énis h mivan xD mert elvileg 9-én volt egy kupa meccs Pakson...de az lehetséges h elmaradt de semmit se halottam róla..
Nagy Zoltán 2010. március 13. 00:41 (98)
Bajnok
  3734

„Paksra?:OO most én maradtam le valamiről vagy télleg ennyire hülye vagyok de azt a meccset nem kedden (9-én) játszották?





[Hivatkozás: 10 Messi 2010. március 13. 00:40]
Akkor én maradtam le valahol? Nem 20-án játszunk velük?


Szerkesztve: 2010. március 13. 00:42
10 Messi 2010. március 13. 00:40 (97)
Újonc
  85

„Paks-ra jössz öreg?





[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. március 13. 00:37]
Paksra?:OO most én maradtam le valamiről vagy télleg ennyire hülye vagyok de azt a meccset nem kedden (9-én) játszották?
Nagy Zoltán 2010. március 13. 00:37 (96)
Bajnok
  3734







[Hivatkozás: 10 Messi 2010. március 13. 00:35]
Paks-ra jössz öreg?
10 Messi 2010. március 13. 00:35 (95)
Újonc
  85

„Ennyire nem akartam belemenni...





[Hivatkozás: Nagy Zoltán 2010. március 13. 00:34]

Nagy Zoltán 2010. március 13. 00:34 (94)
Bajnok
  3734

„nem engem kérdeztél de egy választ adok rá peti


a rivalizálás elsősorban a politikából adódik másodsorban h a Fradinak

és az újpestnek van a legnagyobb szurkolótábora Magyarországon és

minnél több ember annál több balhé(sajnos) a harmadik ok lehet még az

is h mind2-ő pesti csapat...de a rivalizálás már a kezdetek óta megvan

csak régebben nem volt stadion széverés meg egyéb finomságok...és mára már nem rivalizálnak hanem gyűlölik egymást a felek...





[Hivatkozás: 10 Messi 2010. március 13. 00:33]
Ennyire nem akartam belemenni...
10 Messi 2010. március 13. 00:33 (93)
Újonc
  85
nem engem kérdeztél de egy választ adok rá peti

a rivalizálás elsősorban a politikából adódik másodsorban h a Fradinak
és az újpestnek van a legnagyobb szurkolótábora Magyarországon és
minnél több ember annál több balhé(sajnos) a harmadik ok lehet még az
is h mind2-ő pesti csapat...de a rivalizálás már a kezdetek óta megvan
csak régebben nem volt stadion széverés meg egyéb finomságok...és mára már nem rivalizálnak hanem gyűlölik egymást a felek...
 
24 ÓRA
11:39  Kirúgták a Hoffenheim vezetőedzőjét11:11  Jóvátette az év öngólját - videó10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a BayernéSze  Akiért a Chelsea és az Arsenal versengSze  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS