Összetört, sírt a „lábgyilkos" focista

Létrehozva: 2010. február 28. 13:21
Videóval! A Stoke City csapata és az elkövető, Ryan Shawcross is hangsúlyozta, semmilyen rosszindulat nem vezérelte a szombati Aaron Ramsey lábát brutálisan eltörő belépőjét. A klub menedzsere, Tony Pulis elmondta, futballistája sírt és teljesen összetört a baleset láttán. Az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában rendezett találkozót az Arsenal nyerte 3-1-re, Shawcrosst az eset után azonnal kiállította a játékvezető.

„Semmilyen rosszindulat nem volt a belépőben, soha, senkinek nem tudnék szándékosan sérülést okozni – hangsúlyozta a mérkőzés után Shawcross. – Borzasztóan felkavart, hogy Aaron ilyen súlyos sérülést szenvedett, lélekben vele vagyok és bízom minél gyorsabb felépülésében."

 

Tony Pulis, a hazaiak menedzsere az egész egyesület nevében fejezte ki sajnálatát és küldte jókívánságait Ramseynek. A szakember hozzátette, futballistája soha senkinek nem tudna szándékos sérülést okozni.

„A srác teljesen összetört és könnyeivel küzdött, miután lejött a pályáról" - zárta mondandóját a tréner.

A találkozót a hajrában szerzett két találatával az Arsenal 3-1-re nyerte. Ramseyt a belépő után azonnal kórházba szállították. 

A diagnózis: kettős lábtörés
Az Arsenal hivatalos közleményben tudatta, hogy Aaron Ramsey jobb sípcsontja és szárkapocscsontja eltört, és szombat este sikeres műtéten esett át. Az egyelőre megjósolhatatlan, mennyi időt kell kihagynia a walesi középpályásnak. A szezonban már semmiképpen sem lép pályára, de várhatóan a következő idényre sem épül fel teljesen.

 

A HORRORISZTIKUS LÁBTÖRÉS

PREMIER LEAGUE, 28. FORDULÓ:
STOKE CITY - ARSENAL 1-3 (1-1)
Stoke, Britannia Stadion, vezette: Peter Walton.
STOKE: Sörensen - Huth, Shawcross, Abdoulaye Faye (Collins, 60.), Wilkinson, Delap - Whelan, Whitehead (Lawrence, 78.), Pugh - Sidibe, Fuller (Tuncay, 80.). Menedzser: Tony Pulis.
(cserék: Begovic, Lawrence, Beattie, Kitson, Diao, Tuncay, Collins)
ARSENAL: Almunia - Sagna, Vermaelen, Campbell, Clichy - Eboué (Walcott, 75.), Fabregas, Song, Ramsey (Rosicky, 69.) - Nasri (Eduardo, 84.) - Bendtner. Menedzser: Arsene Wenger.
(cserék: Fabianski, Rosicky, Eduardo, Vela, Walcott, Silvestre, Traore)
Gólszerző: Pugh (8.), ill. Bendtner (32.), Fabregas (91. - 11-esből), Vermaelen (94.)
Sárga lap: Song (62.)
Piros lap: Shawcross (66.)
Korábbi eredmények: Chelsea-Manchester City 2-4, Birmingham-Wigan 1-0, Bolton-Wolverhampton1-0, Burnley-Portsmouth 1-2.
Vasárnap: Tottenham-Everton (14 óra), Liverpool-Blackburn (16, ÉLŐ), Sunderland-Fulham (16)
Ligakupa-döntő: Aston Villa-Manchester United (vasárnap, 16, ÉLŐ)
Hozzászólások
Babik Barbara 2010. március 1. 13:52 (46)
Újonc
  155

„Haggyuk mar, hogy szabad igy odalepni! Semmi koze nem volt a labdahozShowcrossnak! Vannak csunya szabalytalansagok, meg elofordul, nem errol van szo.De egy ilyen focistanak a karrierjet tonkretenni?:O Meg nem az elso serulest okozza !külső hivatkozás, lehetséges spam! gyoker, remelem meg nagyon sok penzbuntetest is kap!”




[Hivatkozás: Kiss David 2010. március 1. 03:31]
Nem tette tönkre a karrierjét,ebből fel lehet épülni,igaz h hosszú idő kell hozzá eltelhet 6-7 hónapig is amíg összeforr neki addig pályára nem léphet az igaz,de folytathatja pályafutását.
Kiss David 2010. március 1. 03:31 (45)
Újonc
  71
Haggyuk mar, hogy szabad igy odalepni! Semmi koze nem volt a labdahozShowcrossnak! Vannak csunya szabalytalansagok, meg elofordul, nem errol van szo.De egy ilyen focistanak a karrierjet tonkretenni?:O Meg nem az elso serulest okozza !külső hivatkozás, lehetséges spam! gyoker, remelem meg nagyon sok penzbuntetest is kap!
Pethő András 2010. március 1. 01:21 (44)
Újonc
  143

„mi van mien 10ées hány éves vagy fiam mer én 38 nekem te itt ne jáccd az eszed





[Hivatkozás: Tomcsik Gergő 2010. február 28. 17:35]
38? ennek ellenére tényleg nem lehet egy szót se kiérteni abból a blablából, amit írsz.a kor nem minden, ha a szellemi szint ugyanúgy egy 10 évesével egyenlő...
Rideg Szabolcs 2010. február 28. 21:31 (43)
Ígéret
  256
Én személy szerint nagyon szerettem az arsenalt és akár akarom akár nem nem tudok a stoke játékosra haragudni!Én focizok és az egyik csapattársam is kb.2évvel ezelőtt valami ilyesmi sérülése volt és azóta se focizik!Minden JÓT KÍVÁNOK RAMSEYNEK!Nem érttem ez mért mindig velünk kell hogy megessen!Aki látta a meccset észre vehette hogy amikor elvitték Ramseyt a játékosok Ramseyért játszottak!(pl.:Fabregas gól öröme)
Bucsi Norbert 2010. február 28. 19:48 (42)
Rajongó
  683

„Rosicky-vel mi volt :O?





[Hivatkozás: tamási gergő 2010. február 28. 17:12]
Rosicky is kihagyott egy rakás időt de Diaby is így járt hogy belé szálltak
Tomcsik Gergő 2010. február 28. 17:35 (41)
Újonc
  179

„Szerintem meg egy 10éves CRfan aki még írni se tud rendesen engem ne oktasson ki, köszi




[Hivatkozás: Kis Máté 2010. február 28. 17:33]
mi van mien 10ées hány éves vagy fiam mer én 38 nekem te itt ne jáccd az eszed
Tomcsik Gergő 2010. február 28. 17:33 (40)
Újonc
  179

„hmm, ilyen fiatalon, ilyen sérülést szenvedni elég durva....







[Hivatkozás: szabó márk 2010. február 28. 14:56]
a foci evvel jár
Kis Máté 2010. február 28. 17:33 (39)
Újonc
  3

„na ezt azért fejezzük be ez azér nem pontosan így van ahogy te ezt be aadod nekem mer a jó sok sorba csupa csupa hülyeségről beszélsz ne szídjad már az embert jeffriset mer eggyáltalán nem tehet róla és azt is megmondom h.a fociba lehetnek érzelmi kötödések mer azért sírt gondolom én mert ha vele történt meg volna ugyan ez akkor ő se jácchatot volna egy csomót szal......ez egy közöséggoi úgymond forumos oldal ezt itt nem lehet csinálni mait te csinálsz szal ezt most fejezd be





[Hivatkozás: Tomcsik Gergő 2010. február 28. 17:29]
Szerintem meg egy 10éves CRfan aki még írni se tud rendesen engem ne oktasson ki, köszi
Tomcsik Gergő 2010. február 28. 17:32 (38)
Újonc
  179

„ez azé fájhatott”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. február 28. 15:20]
nekem te ne aarról beszéljé h.mi fájhatott és mi nem mer ez nem így van
Tomcsik Gergő 2010. február 28. 17:30 (37)
Újonc
  179

„Szerintem meg nagyon nem jár ezzel hogy 23 évesen 2 játékos lábát törje el és kitudja hány más játékost üssön ki hónapokra...és ez nemcsak rá de az egész Stokera igaz.11 nagydarab ****** akik focizni nem csak keménykedni tudnak, nem lenne helyük a PLben.”




[Hivatkozás: Kis Máté 2010. február 28. 17:28]
de ez evvel jár sajnos mer ő aláírt egy szerződést amiben leírta h.ő vállalja azt h.akármien sérülése lesz ő mindig fog és szeretno fog jáccani ez eggyáltalán nem így van ahogy te így ezt elmondod
Tomcsik Gergő 2010. február 28. 17:29 (36)
Újonc
  179

„Azoknak mondanám akik sajnálják Showcrosst és megvédik, hátahoz képest hogy 23 éves, nem ez az első súlyos sérül amit okozott.Pár éve egy ex-Arsenalos focista lábát törte el szintén(Francis Jeffers), neki ha nem is ért véget a karrierje de sohasem tudott már ugyanúgy játszani, És egy példa a sok közül, a tavalyi Stoke-Arsenal meccsen Adebayorra csúszott rá hasonlóképpen mint tegnap, akkor ő szerencsére csak pár hetet hagyott ki...Ezek után az hogy sírva megy le a pályáról nekem nemtűnik túl meghatónak.Sem az az 5 meccs eltiltás igazságosnak,amit kapni fog...”




[Hivatkozás: Kis Máté 2010. február 28. 17:16]
na ezt azért fejezzük be ez azér nem pontosan így van ahogy te ezt be aadod nekem mer a jó sok sorba csupa csupa hülyeségről beszélsz ne szídjad már az embert jeffriset mer eggyáltalán nem tehet róla és azt is megmondom h.a fociba lehetnek érzelmi kötödések mer azért sírt gondolom én mert ha vele történt meg volna ugyan ez akkor ő se jácchatot volna egy csomót szal......ez egy közöséggoi úgymond forumos oldal ezt itt nem lehet csinálni mait te csinálsz szal ezt most fejezd be
Kis Máté 2010. február 28. 17:28 (35)
Újonc
  3

„helosztok!ez egy kettös lábtörés eloszokott fordulni ez a fociba annak mondom aki éppen focizik hogy a foci evvel jár bár azér sajnálom!én is focizok jó rég óta és nekem a herémet műtötték nem jáccahattam sokáig de a foci evvel jár bár sajnálom ezt az illetőt nem ismerem mondjuk utálom a stoke cityt is meg az arsenalt is szal....a foci evvel jár sajnálom az arsenal játékosat de legfőképpen azt h.most egy szezonból kimarad ez nagy kudarc a focista számárá meg az arsenal csapatának is és lehet h.a 2.szezonba se fog jáccani ami meg a stoke city játékosát illetti nem szándákosan csinálta szentem előszokott fordulni ez a fociba nagyon sajnálom őt ez evvel jár és ez még fontos nehogy rosszatt merjen valaki mondani a stoke city játékosára(a baleset okozójára)mer nem érdemli meg a sok-sok szidást a foci evvel jár mint már mondtam
na helosztok azt ajánlom olvassááttok el ezt a sok sort mer tanúlságos





[Hivatkozás: Tomcsik Gergő 2010. február 28. 17:24]
Szerintem meg nagyon nem jár ezzel hogy 23 évesen 2 játékos lábát törje el és kitudja hány más játékost üssön ki hónapokra...és ez nemcsak rá de az egész Stokera igaz.11 nagydarab ****** akik focizni nem csak keménykedni tudnak, nem lenne helyük a PLben.
Tomcsik Gergő 2010. február 28. 17:24 (34)
Újonc
  179
helosztok!ez egy kettös lábtörés eloszokott fordulni ez a fociba annak mondom aki éppen focizik hogy a foci evvel jár bár azér sajnálom!én is focizok jó rég óta és nekem a herémet műtötték nem jáccahattam sokáig de a foci evvel jár bár sajnálom ezt az illetőt nem ismerem mondjuk utálom a stoke cityt is meg az arsenalt is szal....a foci evvel jár sajnálom az arsenal játékosat de legfőképpen azt h.most egy szezonból kimarad ez nagy kudarc a focista számárá meg az arsenal csapatának is és lehet h.a 2.szezonba se fog jáccani ami meg a stoke city játékosát illetti nem szándákosan csinálta szentem előszokott fordulni ez a fociba nagyon sajnálom őt ez evvel jár és ez még fontos nehogy rosszatt merjen valaki mondani a stoke city játékosára(a baleset okozójára)mer nem érdemli meg a sok-sok szidást a foci evvel jár mint már mondtam
na helosztok azt ajánlom olvassááttok el ezt a sok sort mer tanúlságos
Kis Máté 2010. február 28. 17:16 (33)
Újonc
  3
Azoknak mondanám akik sajnálják Showcrosst és megvédik, hátahoz képest hogy 23 éves, nem ez az első súlyos sérül amit okozott.Pár éve egy ex-Arsenalos focista lábát törte el szintén(Francis Jeffers), neki ha nem is ért véget a karrierje de sohasem tudott már ugyanúgy játszani, És egy példa a sok közül, a tavalyi Stoke-Arsenal meccsen Adebayorra csúszott rá hasonlóképpen mint tegnap, akkor ő szerencsére csak pár hetet hagyott ki...Ezek után az hogy sírva megy le a pályáról nekem nemtűnik túl meghatónak.Sem az az 5 meccs eltiltás igazságosnak,amit kapni fog...
tamási gergő 2010. február 28. 17:12 (32)
Rajongó
  1762

„szegény Ramsey jobbulást Mindig van évente legalább egy ilyen sérülés nálunk? Rosicky, Eduardo és most Ramsey





[Hivatkozás: Bucsi Norbert 2010. február 28. 15:53]
Rosicky-vel mi volt :O?
Virág Brigitta 2010. február 28. 16:49 (31)
Újonc
  7
Úgy van, már csak miattak is kellene küzdenünk, és igaz már könnyű meccsek vannak hátra, még bármi lehet, az lenne a legszebb ha érte nyernénk, azt tisztelem, hogy még a Stoke drukkerek is álva tapsolták Ramseyt amikor levitték! Reméljük Eduardo tud majd neki segítni hogy legalább lelkiekben feldolgozza ezt a tragédiát!

Gógyulj meg Ramsey

Mert még nagy jövő áll előtted!
Farkas Andor 2010. február 28. 16:22 (30)
Ígéret
  377
Ramsey felfog épülni,és nagy játékos lesz belöle!nagyon sokat fejlödhetett vlna ez az idö alatt,amig sérült lesz.a legjobbakat kivánom Ramseynak,minnél elöbb térj vissza közénk!A továbbiakban pedig Ramseyért,kell játszanunk,szivvel-lélekkel és akk bármi lehet még.


Szerkesztve: 2010. február 28. 16:23
Pál István 2010. február 28. 16:10 (29)
Avatar_70_male
Újonc
  22
Ja én is Arsenal fan vok és remélem a szezon végén aranyérmet akaszthatnak ramsey nyakába is))))))))))
Pál István 2010. február 28. 16:08 (28)
Avatar_70_male
Újonc
  22
Na ez tényleg,kemény nekem kb 3-4 hónapja volt egy törés a lábamba és az is quvára fájt hát akkor ez áááááá tuti sokkot kapott szerintem 1év kell hogy majd tudja hozni a formáját.......a vétkes tuti hogy sajnálja de ezzel az is lehet hogy lezárta egy fiatal tehtség pályafutását:SSSSS
Rideg Szabolcs 2010. február 28. 16:05 (27)
Ígéret
  256
Ez nagyon brutális!Szegény Ramsey!Minden jót kívánok neki!!
24 ÓRA
17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS