Orbán hisz a magyar foci feltámadásában

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2010. szeptember 2. 16:13
Orbán Viktor szerint van esélye a magyar futballnak, hogy újra a nemzetközi élvonalba tartozzon. A miniszterelnök úgy látja, lesz olyan korosztály, „amely felrepít minket a focivilág csúcsaira". Mindehhez tudatos nevelőmunkára, elkötelezett kormányzatra és felelős sportszövetségre van szükség - hangsúlyozta a kormányfő a Sport TV-nek adott interjúban, amelynek írásos kivonatát csütörtökön tették közzé a www.orbanviktor.hu honlapon.

A honlapon közöltek szerint Orbán Viktor a beszélgetésben élete nagy szenvedélyének nevezte a focit, és arra buzdította a fiatalokat, hogy akkor is futballozzanak, ha később nem válik élsportoló belőlük.

A foci ugyanis jellemformáló, és csökkenti a mai fiatalokra leselkedő veszélyeket azzal, hogy "fegyelemre, bajtársiasságra, odaadásra" nevel - mondta a miniszterelnök a honlapján megjelent kivonat szerint. Úgy vélte, nemcsak a futballban, hanem az élet minden területén sok tehetséges és jóakaratú ember van az országban, de egy központi erőnek kell megszerveznie, hogy a jó szándék és a tehetség ne vesszen el. Ebben a tekintetben szerinte minőségi változást hoz, hogy Csányi Sándor lett a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.

A miniszterelnök kiemelte, kormánya sportbarát kormány; ha egy megbecsült hazai sportág letesz az asztalra egy 5-10 éves fejlesztési tervet, akkor a kabinet oda fog állni mellé, és támogatni fogja. Minden a koncepción, a fejlesztési tervek minőségén múlik - tette hozzá.

Orbán Viktor az interjúban komoly kulturális problémának nevezte a lelátókon megfigyelhető "ócsárló" szurkolói magatartást, amely nem engedi, hogy egy-egy hazai futballmérkőzés békés, családi hétvégi eseménnyé váljon. Ezen szerinte feltétlenül változtatni kell.

 

 

Hozzászólások
Csiszár Péter 2010. szeptember 3. 15:17 (10)
Ígéret
  270
Hát én nem tudom, hogy ti hogy vagytok ezzel, de szerintem az Utánpótlásunk nem rossz...a tavalyi bronz szerintem azt bizonyítja.Ha ők "beérnek", akkor szerintem ismét lesz esélyünk jó focit látni, jó magyar focit.Azt nem mondanám ugyanakkor, hogy ez a korosztály rossz, mert szerintem nem az! Én kíváncsi leszek az "új" csapatra.
Hajrá Magyarok!
Hajrá Real Madrid!!!
Törölt felhasználó 2010. szeptember 2. 18:39 (9)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
Benkő Gábor 2010. szeptember 2. 18:25 (8)
Rajongó
  791
A lepényhal előszőr a reményhal utoljára

erre azért nincs a közeljövöben esély mert nincs épkézláb focistánk

Azért ha valahol torghelle 6 éven át kirobbanthatatlan
Bán Péter 2010. szeptember 2. 17:34 (7)
Ígéret
  324
sztem azok hisznek már csak lassan a magyar futbballban akik láttak igazi magyar focit.ha nem is puskásékat de valami jó magyar válogatottat.
Burai Kriszti 2010. szeptember 2. 16:30 (6)
Legenda
  13742
Jó lenne ha igaz lenne,de én nem hiszek benne! Túl sokszor és sokan mondták már ezt!

De azért hajrá hisz a remény hal meg utoljára!
Hajrá Real Madrid!!!
Rudolf Gergely 2010. szeptember 2. 16:24 (5)
Újonc
  27

„Még jó hogy van aki hisz benne...a remény hal meg utoljára.




[Hivatkozás: Nagy Ádám 2010. szeptember 2. 16:22]
xD
Nagy Ádám 2010. szeptember 2. 16:22 (4)
Legenda
  17311
Még jó hogy van aki hisz benne...a remény hal meg utoljára.
Maniac John 2010. szeptember 2. 16:20 (3)
Bajnok
  2263
gondolom mást nem mondhatott
Rudolf Gergely 2010. szeptember 2. 16:17 (2)
Újonc
  27
Orbán hisz és visz...
Törölt felhasználó 2010. szeptember 2. 16:14 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
 
24 ÓRA
21:20  Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern21:40  Sötét lóhoz látogat a Real Madrid - élő17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak22:09  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Ligue 1: változás a programban  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Összecsapások Egyiptomban: több halott  A Loki vezeti a Fair Play-rangsortCsü  Mourinhót a „halálba” is követnékCsü  Előbbre hoztak olasz rangadókatCsü  Ribéry bírálta a Bayern vezetőitCsü  Eltűnt az Arsenal kapusaCsü  Keitát majdnem elvitte a Real MadridCsü  A Man. United odacsapott a LiverpoolnakCsü  Bíróbefolyásolással vádolják a BarcátCsü  Az Al-Ahli játékosai besokalltakCsü  Wenger: Immár minden meccsünk kupadöntőCsü  Halasztani akar a MilanCsü  Milito hat gólt lőtt, négyet adtak megCsü  Hátvédet igazolt a TottenhamCsü  Óriási öngól mellé Cissé-találat - videóCsü  Inzaghi kimaradt a Milan BL-keretébőlCsü  Özil a Realban fejezné beCsü  Elengedi japán tehetségét a BayernSze  Játékospiac: hol maradt a nagy durranás?Sze  Egyiptomi horror: már 74 halott - videóSze  Valenciát verhetett volna a Barca, de...Sze  Bogdán Ádám lenullázta az ArsenaltSze  Milito-négyes, Milan- és Roma-zakóSze  Wilshere lába újra eltört, de...Sze  Sérülten vette középpályását az InterSze  Chelsea vagy MU, Cech vagy Amos?Sze  Változik a csereszabály a futballban?Sze  A City kapujához bilincselte magátSze  Láthatatlan gól a Serie B-ben!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS