Olasz, francia, török, skandináv verseny

Szerző: sporthirado.huLétrehozva: 2009. március 10. 13:15
Négyen vannak még versenyben a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság megrendezéséért. Az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) négy szándéknyilatkozat érkezett, az illetékesek 2010 május 27-én mondják majd ki a végső szót.
A pályázati szándéknyilatkozatot beadó között két bombaerős hátországgal bíró országot találunk: Olaszország és Franciaország már rendezhetett vb-t és Eb-t is a közelmúltban. Előbbiek az 1990 vb előtt 1980-ban Eb-döntőnek adtak otthont, viszont azóta hiába áhítoznak rendezésre, legutóbb biztos favoritként bukták el a 2012-es Eb-rendezést.

A franciáknak igen szép emlékű lehet az 1984-es Eb, majd az 1998-as vb megrendezése, tekintve, hogy mindkétszer győzniük sikerült. Nemcsak a rendezés elnyerésében, hanem az eseményen is.

Törökországban a futball hihetetlen népszerűségnek örvend, nagy sportági eseményt még nem rendezhettek, mármint ilyen jellegűt, mert egy BL-döntőbvel azért már bizonyítottak.

Svédország önmagában rendezett Eb-t 1992-ben, viszont most az akkori létszámnak már a háromszorosát kellene vendégül látni, ebben Norvégiában leltek partnerre: a két skandináv ország közösen pályázik. Korábban hasonló közös rendezés kétszer volt példa: 2000-ban Hollandia és Belgium, 2008-ban Svájc és Ausztria volt a két társrendező.

A négy pályázó még idén április elején veheti kézbe azt a listát, amely az UEFA rendezéssel kapcsolatos konkrét kikötéseit tartalmazza. A részletes pályázati anyagok leadási határideje: 2010 február 15.

A hét év múlva esedékes kontinenstornán első alkalommal vesz részt majd 24 csapat, létszámbővítésre korábban 1996-ban került sor, az addig nyolc csapatos akkor megduplázták. Három év múlva Lengyelország és Ukrajna közösen látja vendégül az európai futballelitet.

 
Hozzászólások
24 ÓRA
17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS