Ők lehetnek a horrorvasárnap vesztesei

Szerző: czoLétrehozva: 2011. május 20. 18:47
A Premier League felsőházában kevés a nyitott kérdés, az viszont, hogy melyik két csapat követi a West Hamet a másodosztályba, korántsem dőlt el. A legrosszabb helyzetből a Wigan és a Blackpool rugaszkodik neki a záró körnek, de a Birmingham, a Wolves és a Blackburn is reszkethet. A presztízs mellett mintegy 40 millió font a tét.

 

 

A Premier League húszas mezőnyének nagyjából fele azzal a céllal vág neki az aktuális szezonnak, hogy elkerülje a kiesést. A West Ham már bizonyosan nem jár sikerrel, az utolsóelőtti fordulóban kétgólos előnyből bukott Wiganben. A kudarc Avram Grant állásába került, a Latics viszont újult erőre kapott, amibe a menedzser szerint bele tudnak kapaszkodni.

„Hatalmas tettet hajtottunk végre, de hasonló csodára lesz szükségünk Stoke-ban, hogy érjen is valamit a múlt heti fordítás. A múlt vasárnapi összecsapást egy kupadöntő első meccséhez hasonlítottam, most következzen a hasonlóan sikeres második felvonás!” – adott hangot bizakodásának Roberto Martínez.

Ha valahol, hát Blackpoolban tényleg a Mindenható kegyelmében bízhatnak: ha győz a már bajnok Manchester United otthonában, még az is kevésnek bizonyulhat. Ian Hollowayben egy világ omlana össze, ha visszazuhannának a Championshipbe – az MU elleni első találkozóból ugyanakkor erőt merít.

AZ ALSÓHÁZ PÁROSÍTÁSAI (vasárnap, 17 óra):
Wolves-Blackburn
Tottenham-Birmingham City
Manchester United-Blackpool
Stoke-Wigan

„Azt kell megkísérelnünk, ami az idényben még senkinek nem sikerült: nyerni az Old Traffordon. Erre lehetőségként kell tekinteni, tilos elkönyvelni magunkban, hogy nekünk már lőttek. A hazai meccsen hetven percig parádésan futballoztunk, vezettünk két góllal, és bár 3-2-re kikaptunk, nagyot játszottunk” – emlékeztetett a szakvezető.

Azt mégse felejtsük el, hogy ideális esetben vereséggel is bennmaradhat a Blackpool, az azonos pontszámmal álló Birmingham City gólkülönbsége ugyanis csak eggyel jobb a Mandarinokénál. Alex McLeisht a Fulham elleni akaratgyenge produkció és 2-0-s vereség is aggaszthatja. A White Hart Lane-en más csapatot szeretne látni.

„Edzői pályafutásom eddigi legnagyobb meccse lesz. A Tottenhamnek neki kell rontanunk, nincs más választásunk. Nem gondolhatunk arra, hogy vonal alá kerülhetünk az őrült hajrá után” – mondta a szakember, aki februárban még Ligakupát nyert a Kékekkel, így ha kiesnek, az Európa-ligában akkor is elindulhatnak.

A POTENCIÁLIS KIESŐK MINITABELLÁJA:
15. Blackburn Rovers 37 10 10 17 43:57 -14 40
16. Wolverhampton Wanderers 37 11 7 19 44:63 -19 40
17. Birmingham City 37 8 15 14 36:56 -20 39
18. Blackpool FC 37 10 9 18 53:74 -21 39
19. Wigan Athletic 37 8 15 14 39:61 -22 39

Klasszikus értelemben vett kiesési rangadót vívnak a Molineux-ban, matematikailag a Wolves és a Blackburn egyaránt búcsúzhat a legjobbaktól. A Rovers még hatalmas hasznát veheti a Man. United ellen megcsípett múlt heti pontnak, Steve Kean mester ennek megfelelően szupervasárnapra számít – nemkülönben wolverhamptoni kollégája, Mick McCarthy.

Hogy a tétet érzékeltessük, ahhoz lehetetlen megkerülni a piszkos anyagiakat: különböző számítások szerint mintegy 40 millió fontot bukik az a két klub, amely a West Ham mellett a másodosztályban vág neki a 2011-12-es szezonnak.

Az sem magától értetődő, hogy a pórul járt csapatok azonnal feljutnak, sőt: a 2010 tavaszán kizuhant Burnley, Hull és Portsmouth ugyancsak tisztes távolságban volt attól, hogy szurkolói ismét belekóstoljanak, milyen a Man. United, a Chelsea vagy az Arsenal ellen hazai PL-meccsre kilátogatni.

Doncaster Rovers, Bristol City, Barnsley – mennyivel másabb névsor!

A BET365 SZORZÓI A BENNMARADÁSRA:
Blackburn 1,025; Wolves 1,03; Wigan 2,00; Birmingham 2,10; Blackpool 3,00

 

Az előző három idény PL-kiesői, és hogy hányadik helyen végeztek utána a másodosztályban:
2009-10: Burnley (8.), Hull (11.), Portsmouth (16.)
2008-09: Newcastle (1.), Middlesbrough (11.), West Brom (2.)
2007-08: Reading (4.), Birmingham (2.), Derby 18.)

 

 

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2011. május 22. 12:55 (8)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2011. május 22. 12:17 (7)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2011. május 21. 11:15 (6)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Big Gunner 2011. május 21. 08:54 (5)
Ígéret
  329
na akkor gooooo spurs.azt sajnálom a legjobban hogy a WHU kiesett, mert szimpatikusak voltakde akkor mostmá csá börmingem és wigan.
Urbán Dominik 2011. május 20. 19:52 (4)
Bajnok
  2284
hajrá blackburn,wolves
Nagy Bálint 2011. május 20. 19:09 (3)
Bajnok
  2147
ezaz...f***ra se jó az az oldal..........egyszer megnéztem mikor mellé írt vmi fa**ságot....DD
Vincze Ádám 2011. május 20. 19:08 (2)
Újonc
  67
Remélem a Blackpool bentmarad
Törölt felhasználó 2011. május 20. 18:52 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
24 ÓRA
17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Hat perc alatt két magyar Eb-arany17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt Bostonban21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesettSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeSze  Csúcsot döntve jutott tovább a KingsSze  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre állSze  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynője
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Arsenal-Manchester City 1-0, Arteta
  • Swansea-Man. City 1-0, Moore
  • Man. United-West Brom 2-0, Rooney
  • Man. United-West Brom 1-0, Rooney
  • Sunderland-Liverpool 1-0, Bendtner
  • Chelsea-Stoke 1-0, Drogba
  • Arsenal-Milan 3-0, Van Persie
  • Arsenal-Milan 2-0, Rosicky
  • Arsenal-Milan 1-0, Koscielny
  • Man. United-Bolton 3-0, Carrick
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS