Neymar: taps, kiállítás, majd sírás

Létrehozva: 2011. október 14. 13:06
Általában egy-egy fantasztikus csele, illetve gólja miatt hallunk manapság Neymarról, ám csütörtökön kiállítása, illetve közjátéka miatt volt hangos tőle Brazília. A Santos kilenc emberrel kapott ki.

Minden egy ártalmatlan sárga lapos szituációból indult, a 19 esztendős szupertehetség ugyanis megtapsolta a bírót, aki emiatt azonnal kiállította. Muricy Ramalho vezetőedző így reagált a történtekre:

„Nyugodtnak kell maradnia, még akkor is, ha a bírónak nincs igaza. Egy topjátékos, aki különlegesen jól cselez, így hozzá kell szoknia, hogy időnként felrúgják. A bírók néhány szabálytalanságot befújnak, de túl sokat nem fognak, ezt el kell fogadni."

A szakember hozzátette, a Real Madrid és Barcelona által figyelt támadó a piros lap után az öltözőben zokogott, alig 48 órával azután, hogy a brazilokkal Mexikóban szerepelt.

Libertadores-kupa győztes csapatának egyelőre nem megy valami fényesen, hiszen csak a 13. helyet foglalja el 38 ponttal, a csütörtöki 2-1-re elveszített mérkőzést pedig a csatár mellett Crystian kiállítása miatt kilenc emberrel fejezte be. A szintén válogatott Frednek ellenben nagyon ment, hiszen fantasztikus mesterhármasával szinte maga nyerte meg a Fluminiense Coritiba elleni találkozóját. A bajnokság élen a Corinthians áll.

 

Neymar kiállítása

Fred mesterhármasa

Hozzászólások
Lakatos Neymar 2011. október 14. 16:21 (6)
Újonc
  9
Szerintem meg iszonyat raj vótam.Akinek nem tetszik, azt megkerálom.
Daniel Krampuszfejű 2011. október 14. 15:05 (5)
Rajongó
  691
Nem lesz belőle soha nagy focista Európában.Itt nem rúgják majd ki az edzőjüket a csapatok az ő hisztije miatt, mint a Santos-nál.
Bencze Márk 2011. október 14. 14:55 (4)
Rajongó
  1357
Kis kretén...Már most rühellem.Remélem, be sem teszi a lábát Európába, de végképp nem Angliába.Bár jöjjön csak oda nyugodtan, majd valamelyik Stoke City-s kettőbe töri.
Hajrá Manchester United!!!
Szilágyi Márk 2011. október 14. 14:39 (3)
Ígéret
  406
Teljesen jogos a kiállítás provokálta a bírót.nagy játékos lesz belőle de ameddig nem nő fel agyilagaddignem kell hogy a Realba jöjjön.csak a csapat bánná...majd ha már kicsit esze is lesz a focihoz akkor nyugodtan el hozhatják...
Hajrá Real Madrid!!!
Deák Levente 2011. október 14. 14:32 (2)
Ígéret
  400
Ez a bíró hülye ezért kiállítani nevetséges...!!
Hajrá Diósgyőri VTK!!!
Frankó Vilmos 2011. október 14. 14:00 (1)
Ígéret
  263
Amíg Ilyen Hisztiket levág addig Köszönjük , Benzema, Higuain Bőven megfelel
24 ÓRA
17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS