A két nagyhatalmat állandóan hírbe hozzák a 19 éves szupertehetséggel, sőt egyes források szerint már alá is írt a királyiakhoz.
Neymar elismerte, hogy valóban a katalánokról és a blancókról van szó, de azt cáfolta, hogy bármiféle megegyezés született volna bármelyik sztárcsapattal.
„A Real Madrid és a Barcelona is megkeresett. Megerősíthetem, mindkét együttes szeretne soraiban tudni, ám megegyezésről szó sincs" – jelentette ki az AS-nek a csatárzseni.
„A két spanyol érdeklődő aktivitása nagyon megtisztelő, mert mégis hihetetlenül komoly gárdákról van szó" – tette hozzá.
Neymar édesapja, Neymar da Silva Santos eközben arról beszélt, hogy a futballista legalább egy évig még a Santos játékosa marad - erről a Radio Mana Manának nyilatkozott.
„Ha egyszer klubot vált, az csakis azért teszi, hogy történelmet írjon valahol máshol. A fiam játszani akar a klubvilágbajnokságon, és szeretne ott lenni áprilisban, amikor a Santos centenáriumát ünnepli. Az átigazolási időszakban nem akarta senki eladni és ő maga sem szeretett volna távozni. A cállomás számára a Barcelona és a Real Madrid lehet."
A következő megállóhely immár egyértelműen Spanyolországna tűnik, csak az időpont és a város kérdéses.
Neymar: Ketten akarnak, a Barca s a Real
Létrehozva: 2011. szeptember 6. 10:49
A brazil csodagyerek, Neymar a hétfői 1-0-ra megnyert válogatott mérkőzés után megerősítette, a két spanyol klubóriás, a Barcelona és a Real Madrid egyaránt a nyomában van, de még nem döntötte le, melyikhez csatlakozik. Édesapja szerint erre legkorábban jövő nyáron kerülhet sor.

24 ÓRA
17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca21:57 A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34 Fabregas reméli: Van Persie marad21:16 Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49 Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53 Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00 Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Hazard döntött is, meg nem isSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe A volt argentin kapitány is Kínába tartKe „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke Ez a bíró tényleg vak! - videóKe Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe Elengedte Hargreavest a City - videóKe Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke Lassan halad a FIFA megújulásaKe Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe Argentin csatárt igazol az InterKe Nem csak a Manchester City útja létezikKe Világsztár edzheti JuhásztKe Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe Beckham mellett kampányol GiggsHé Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!Hé Barcelona-ajánlat GiovincóértHé Elhagyhatta a kórházat AbidalHé 68 évesen lett punk a Montpellier elnökeHé Így láttam – BL-döntő a helyszínenHé Mihajlovics a szerb kapitányHé Torres is befért a spanyol bő keretbe!Hé Drogba elhagyja a Chelsea-tHé Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!Hé Berbatov: Elhagyom a UnitedetHé Del Piero: Új életet kezdekHé Torres ultimátumot adott a Chelsea-nekHé A Chelsea kapusát doppingtesztre vittékHé 2,5-szeresére emelik Mancini fizetésétHé Suárez: Barca és Real Madrid kilőve
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK
Hala Madrid!