Nem volt büntető - vagy mégis?!

Létrehozva: 2011. október 31. 18:15
Albert Flórián halála minimum háttérbe szorítja a NB I hétvégi történéseit, de így, szomorú hangulatban is érdemes felidézni a 14. forduló slágermérkőzését, kiváltképp, hogy a Debrecen először vesztett pontot hazai pályán, miután 1-1-re végzett a Honvéddal. A meccs kapcsán egy meg nem adott büntető szolgáltatja a legtöbb beszédtémát, igaz, az sem egyértelmű, volt-e szabálytalanság, vagy sem...
"Bármelyik csapat elégedett lenne, ha Debrecenből ponttal tudna távozni. Az egyik legjobb gárda ellen tudtunk jó eredményt elérni, és amennyiben kicsit bátrabbak vagyunk, még meglepetést is okozhattunk volna" - értékelte csapata debreceni vendégjátékát Supka Attila, a kispestiek vezetőedzője. A tréner büszke lehet az övéire, hiszen Debrecenben eddig valamennyi csapat fejet hajtott, a Budapest Honvéd az első, amely "pontosan" távozott.

A döntetlen amúgy a játék képe alapján igazságosnak ítélhető. Még akkor is, ha erre szóra, hogy igazságos, a hajdúsági megyeszékhelyen nyilván sokan felkapják most a fejüket...



A hazai szurkolók egy büntetőt kérnek számon Kassai Viktoron. A dolog érdekessége, hogy a felvételek tanúsága alapján jogosnak tűnt, hogy a bíró tizenegyes helyett sárgát adott Adamo Coulibalynak. Csakhogy Nagy Zoltán, a debreceniek védője a klub honlapjának arról beszélt, hogy a "vétkes fél", Ivancsics Gellért utóbb bevallotta, megrúgta az ellenfelét.

"A tizenegyesgyanús szituációt én nem láttam jól, de Ivancsics, aki eltalálta Coulibaly lábát, a meccs után elismerte, hogy büntető volt. Ez mindent elárul!" - így a jobbhátvéd, aki meg azt ismerte el, hogy megizzasztotta őket a Honvéd, de ő maga nem is számított másra.

"A találkozó előtt lenyilatkoztam, hogy a Honvéd nem véletlenül áll a dobogón, eddigi játéka alapján megérdemelt a helyezése. Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl" - tette hozzá Nagy.

Debrecenben ugyanakkor csak a pontvesztés miatt füstölöghetnek, a Loki ugyanis továbbra is az élen áll a tabellán - három pont az előnye -, valamint a veretlenségét is megőrizte.

LABDARÚGÓ NB I, 14. FORDULÓ:
Debrecen-Bp. Honvéd 1-1 (Szakály 23., ill. Danilo 54.)

Siófok-Ferencváros 0-2 (Pölöskey 26., Hakola 75.)

Pécs-Győr 3-1 (Bajzát 22., Regedei 48., Gyánó 90., ill. Ahjupera 55.)

Kaposvár-Vasas 0-0

Paks-Zalaegerszeg 4-2
(Bartha 33., Szatmári 49., Magasföldi 71., Kiss T. 81., ill. Máté P. 53., 56.)

Pápa-Videoton 2-3 (Marics 60., Ferenczi 67. ill. Alves 65., 76., Nikolics 82.)

Újpest-Kecskemét
3-1 (Kovács D. 43., Rajczi 87. - 11-esből, Balajti 91., ill. Foxi 65.)

Diósgyőr-Haladás 1-0
(Luque 42.)

 
ÁLLÁS
1. Debrecen 14 10 4 0 29-9 34
2. Győr 14 10 1 3 23-12 31
3. Bp. Honvéd 14 7 3 4 26-17 24
4. Diósgyőr 14 7 3 4 22-17 24
5. Videoton 14 7 2 5 20-12 23
6. Pécs 14 6 5 3 21-24 23
7. Kecskemét 14 6 4 4 24-19 22
8. Paks 14 5 5 4 29-30 20
9. Vasas 14 3 7 4 13-16 16
10. Pápa 14 4 3 7 13-17 15
11. Haladás 14 4 3 7 15-21 15
12. Ferencváros 14 4 2 8 13-15 14
13. Újpest 14 4 2 8 20-25 14
14. Siófok 14 2 7 5 10-13 13
15. Kaposvár 14 1 9 4 17-23 12
16. Zalaegerszeg 14 0 4 10 11-36 4

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA:
1. Danilo Honvéd 11 (7)
  Milan Perics Kaposvár 11 (2)
3. Adamo Coulibaly Debrecen 9 (1)
4. André Alves Videoton 8 (1)
5. Böde Dániel Paks 7 (0)
  Rajczi Péter Újpest 7 (3)
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Lendületben a Fradi: ismét nyert!
A Ferencváros sorozatban harmadik bajnokiját is megnyerte, a Pápa és az Újpest után a Siófokot is legyőzte a labdarúgó NB I 14. fordulójában, Pölöskey pontos fejesére és Hakola bombagóljára nem érkezett válasz. A színvonal...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Pontokat vesztett otthon a Loki
A Debrecen először vesztett pontokat hazai pályán a bajnokságban, miután 1-1-es döntetlent játszott a Bp. Honvéddal a 14. fordulóban. A Loki az első félidő közepén szerzett vezetést, a vendégek a második játékrész elején...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Bajzát és a Pécs ellátta a Győr baját
A mérkőzés legjobbja, Bajzát Péter, továbbá Regedei Csaba is betalált volt csapatának, a Pécs pedig az éllovas Debrecen elleni 0-0 után 3-1-re legyőzte a második Győrt a labdarúgó NB I 14. fordulójában. Szezonbeli tizedik...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 

 

Hozzászólások
24 ÓRA
17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS