Nem lesz döntetlen a futball-vb-n?

Létrehozva: 2010. augusztus 14. 15:01
Beindult Sepp Blatter fantáziája, "forradalmi" változtatásokat szeretne elérni a futball-világbajnokságok lebonyolítása terén. A FIFA-elnök úgy véli, ideje véget vetni a csoportkör döntetlen-özönének, ezért kétféle megoldást javasol. Blatter úr úgy véli, ha eltörlik az x-et, akkor az eddiginél is izgalmasabb összecsapásokat láthat majd a közönség.

 

 

Azt tudjuk, hogy az egyenes kieséses szakaszban hosszabbítás, majd adott esetben 11-es párbaj dönt a győztesről. Sepp Blatter most úgy nyilatkozott a Focus című német hetilapnak, hogy akár már a következő világbajnokságtól módosulhat a lebonyolítás, amely elsősorban az első kört érintené.

„Valamit tenni kell a döntetlenekkel…és a hosszabbítással is. Ha kilencven perc után még nincs győztes, akkor azonnal büntetőrúgások következhetnének” – jelentette ki a FIFA főnöke.

A legutóbbi dél-afrikai szupertornán 14 találkozó zárult döntetlennel a csoportkörben és a szurkolók többször unatkoztak a lelátón. Az x ugyanis mindkét csapat érdekeit szolgálta, ezért nem is aktivizálták magukat a három pontért.

Sepp Blatter szerint az is megoldás lehetne, ha visszahoznák az aranygól-szabályt, vagyis a hosszabbításban esett találat határozná meg a győztest. Ez a rendszer már érvényben volt az 1998-as vb-n, Franciaország így múlta felül Paraguayt, de négy évvel később már ismét a korábbi szisztéma működött a hosszabbításban.

Hozzászólások
nnnnnnn dddddd 2012. április 14. 17:14 (108)
Ígéret
  391
HÜLYESÉG!!!!!!!
nnnnnnn dddddd 2012. április 14. 17:14 (107)
Ígéret
  391
Ez egy hülyeség
Zsadányi László 2010. augusztus 15. 10:18 (106)
Ígéret
  423
ez a blatter esküszöm egy hülye...most miért kéne ezen változtatni? inkább a videóbírót vezssék be,mert annak lenne értelme! a videóbírót nem akarja,de ezt igen? VÉN HÜLYE F.ASZ! nem értem ez még hogy lehet a fifa elnöke...most miért kell ezen változtatni?nagyon jó ez így...
Hajrá Manchester United!!!
Törölt felhasználó 2010. augusztus 15. 01:35 (105)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 15. 01:26 (104)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 15. 01:07 (103)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 15. 00:26 (102)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Szabó Péter 2010. augusztus 14. 20:49 (101)
Bajnok
  2423
nem rossz ötlet szerintem...jobban hajtanának a fiuk...
magyar lány 2010. augusztus 14. 20:10 (100)
Újonc
  18
érdekes lenne.:|
de még olyan messze van.:S basszameg....teljen már le ez a négy év.
Hajrá FC Bayern München!!!
Tóth Sanyi 2010. augusztus 14. 19:47 (99)
Rajongó
  1989
xDDD...hát a góltermésenk lehet jót tenne...csak az a baj, hogy akkor a büntetőpárbajig nyomnák a dögunalmas 0-0-ákat a csapatok! És akkor meg jobb az, ha 90 perc után szabadul szegény néző !!!



Bár lehet valami aranygólfélét vezetne vissza a futballba...
Törölt felhasználó 2010. augusztus 14. 17:41 (98)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 14. 17:38 (97)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 14. 16:38 (96)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Nestea Vitao 2010. augusztus 14. 16:37 (95)
Újonc
  48
azt hittem impotens vagy mert ****** lszbikus!
érdekes dolgok történnek mosanában
50 Cent 2010. augusztus 14. 16:36 (94)
Bajnok
  3604







[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. augusztus 14. 16:36]



Szerkesztve: 2010. augusztus 14. 16:38
Törölt felhasználó 2010. augusztus 14. 16:36 (93)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 14. 16:35 (92)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
50 Cent 2010. augusztus 14. 16:35 (91)
Bajnok
  3604
50 Cent 2010. augusztus 14. 16:35 (90)
Bajnok
  3604

1 CÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁZ


Szerkesztve: 2010. augusztus 14. 16:35
50 Cent 2010. augusztus 14. 16:35 (89)
Bajnok
  3604
24 ÓRA
17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS