Nem játszik a Porto ellen Fabregas!

Létrehozva: 2010. március 8. 10:47
Van elég gondja Arsene Wengernek a Porto elleni BL-nyolcaddöntő keddi visszavágója előtt: kiújult Cesc Fabregas térdínsérülése, pályára küldésével komoly kockázatot vállalt volna, így nem nevezte. A védelemben ismét Sol Campbell pótolhatja William Gallast, aki még mindig nem vállalhatja a játékot.

"Kockáztassam Fabregast? Attól függ, mekkora kockázatot jelent. Csak abban az esetben vállalom fel, ha kevesebb mint ötven százalék az esélye annak, hogy megsérül. Összességében úgy vélem, kevés az esély arra, hogy játsszon. Ami a védelmet illeti, Sol Campbell visszatér, William Gallas biztosan nem."

 

Nyilatkozta Wenger vasárnap, aztán a hétfői edzésen kiderült, a kispadra sem tudja leültetni a 22 éves játékost, akit így nem is nevezett a mérkőzésre.

A spanyol Európa-bajnok középpályás szerzett vezetést az Ágyúsoknak a szombati, Burnley elleni bajnokin, de a 39. percben cserét kért, ugyanaz a sérülés kínozta, amely decemberben három hétre parvonalon kívülre szorította.

"Cescnek térdínhúzódása volt, de összeszorította a fogait, biztosan úgy volt vele, 'lőjjünk egy gólt és lemegyek'. Vezettünk 1-0-ra és én is úgy gondoltam, ne bízzunk a szerencsére, hozzuk le."

"Elég csak a statisztikáit megnézned, Fabregas fantasztikus játékos. Tizennégy gól, 15 gólpassz. Kivételes játékos, kivételes hozzállással. És amit sokszor elfelejtenek, hatalmas a munkabírása. Mindenhol ott van a pályán, már tizenhat évesen is futballozott az Arsenalban, de nagyon sokat lépett előre azóta."

 

Hozzászólások
Gyapjas Krisztián 2010. március 8. 23:14 (27)
Avatar_70_male
Újonc
  13
Szerintem továbbjut az Arsenal.Vagyis remélem...meg bizok abban h Almunia fog védeni, valahogy biztosab ekzű mint Fabi.
Jah utóiirat: Gratula az értelmiségnek
Strommer Dávid 2010. március 8. 20:46 (26)
Rajongó
  1390
Már megint te?!
Te oltogatsz, hogy nem tesz ki Sebastián magáról képet, amikor neked tegnap más(!) ember képe volt kint, ráadásul Horváth Péter Fannak hívod magad pedig mindenki téged oltogat, (még Ő is) de te olyan ****** hülye vagy, hogy ezt nem veszed észre.(vagy nem akarod észrevenni, de ez még szánalmasabb)
Lányokkal meg hogy beszélsz?! Látszik hogy ****** vagy, apád csak azért csinált, hogy kapja utánad a segéjt, aztán nevelni már nem nevelt rendesen..............A helyett hogy itt oltogatnál menny lődd főbe magad (legalábbis ne ******ogass itt senkit se) !
Strommer Dávid 2010. március 8. 20:40 (25)
Rajongó
  1390
Meg lessz ez simán Ő nélküle is! Nem csak Fabregas az egyetlen jó játékos az Arsenalban.
Sok csapatnak csak 1 jó játékosa van( ott van az MU, Rooney nélkül szenvednek, a Wolvest is éppen hogy megverték), de nekünk egy egész csapatunk van!
Hajdu Sándor 2010. március 8. 18:39 (24)
Megszállott
  5135

„hát akkor az Arsenal féllábbal már ki is esett a bl-ből.....Fabregas nélkül rohadt nehéz lesz nekik...





[Hivatkozás: Giovinco Sebastian 2010. március 8. 18:14]
reménykehetsz de nem kéne megint balhézni
Hajdu Sándor 2010. március 8. 18:37 (23)
Megszállott
  5135
ezt szerintem megsinyli Wenger Arsenaljasokat romlott a támado játék most meg szét megy a középpályai is jájájmindent bele kell adni mert am is felszívja magát a Porto de ha megint ugy játszanak mint a Sporting ellen 0-3 akk sírva mennek hazaa Emiratesből a portiak jo meccs lesz de nem hibázhatnak Wengerék mert kiesnek Hajrá Porto szerintem nyertek 3-1 re
robi baggio 2010. március 8. 18:37 (22)
Megszállott
  7098
pont most ááááááááááá................de fabre nélkül is meglehet a továbjutás hiszen 11-en játszák a focit
Hajdu Sándor 2010. március 8. 18:31 (21)
Megszállott
  5135

„hát akkor az Arsenal féllábbal már ki is esett a bl-ből.....Fabregas nélkül rohadt nehéz lesz nekik...





[Hivatkozás: Giovinco Sebastian 2010. március 8. 18:14]
ti meg 2 lábbal vagytok kint te csak ne magyarázzkis mocsadék
Fischer Sebastián 2010. március 8. 18:16 (20)
Legenda
  17395

„hát akkor az Arsenal féllábbal már ki is esett a bl-ből.....Fabregas nélkül rohadt nehéz lesz nekik...





[Hivatkozás: Giovinco Sebastian 2010. március 8. 18:14]
ne reménykedj simán továbbjutunk
Hajrá Arsenal!!!
Giovinco Sebastian 2010. március 8. 18:14 (19)
Rajongó
  528
hát akkor az Arsenal féllábbal már ki is esett a bl-ből.....Fabregas nélkül rohadt nehéz lesz nekik...
Bodnár Zoltán 2010. március 8. 17:49 (18)
Bajnok
  2671

„Ember te beteg vagy!!!”




[Hivatkozás: Bodnár Zoltán 2010. március 8. 17:49]
ORVOST
Bodnár Zoltán 2010. március 8. 17:49 (17)
Bajnok
  2671
Ember te beteg vagy!!!
Burai Kriszti 2010. március 8. 17:45 (16)
Legenda
  13791
te nem vagy normális!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hajrá Real Madrid!!!
Bodnár Zoltán 2010. március 8. 17:45 (15)
Bajnok
  2671
Nem játszok veled mert ebből a pár kommentből leszűrtem ,hogy fogyi vagy
Bodnár Zoltán 2010. március 8. 17:43 (14)
Bajnok
  2671
Mit keresnek itt ilyen szerencsétlen , csíra emberek mint te ???
Bodnár Zoltán 2010. március 8. 17:41 (13)
Bajnok
  2671
Egy lánnyal így beszélni te ************ó ?!!!
Burai Kriszti 2010. március 8. 17:41 (12)
Legenda
  13791
hé én nem így beszéltem veled!!!!!!!!hülyegyerek! és nem vagyok ******opó!!!!!!!!!!!!!!!!!!! csak unalmas vagy már! nem veszed észre???????????????:W
Hajrá Real Madrid!!!
Burai Kriszti 2010. március 8. 17:26 (11)
Legenda
  13791
te beteg vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!! nem vagy normális!!!!!!!!!!!!!!! ismered azt a szót hogy orvos?
Hajrá Real Madrid!!!
Fischer Sebastián 2010. március 8. 17:22 (10)
Legenda
  17395
ennyi az értelmi szinted
Hajrá Arsenal!!!
Fischer Sebastián 2010. március 8. 17:18 (9)
Legenda
  17395
nem is akarok akkor csak olyan nyomi lennék mint te
Hajrá Arsenal!!!
Fischer Sebastián 2010. március 8. 17:15 (8)
Legenda
  17395
én nem tereltem a szót

biztos nem fogom kitenni hogy te élvezkedj rá
Hajrá Arsenal!!!
 
24 ÓRA
10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS