MU-Pool: egymást heccelik a csapatok

Létrehozva: 2010. március 20. 13:28
Ebben a szezonban is nagy az eltérés a két csapat szereplése között, de ez most keveseket érdekel, vasárnap ugyanis újabb fejezetéhez érkezik az angol labdarúgás egyik történelmi „háborúja”, amelyet elképesztő elszántsággal vár a Manchester Unites és a Liverpool FC. A hazai együttes törleszteni szeretne a közelmúlt sérelmeiért, míg a vendégek éppen a Vörös Ördögök címvédési álmait szeretnék szétzúzni. Megy az adok-kapok a sajtóban, mindkét oldalról érkeznek a kisebb-nagyobb tőrdöfések a másik irányába.

A SPORTHIRADO.HU VASÁRNAP 14.30 ÓRÁTÓL KÖZVETÍTI ANGLIA LEGNAGYOBB FUTBALLRANGADÓJÁT!!!

 


Az Old Traffordon mind a mai napig fájdalmas emlékként idézik a legutóbbi szezonban lejátszott rangadót, amikor a Vörösök 4-1-re diadalmaskodtak. Igaz, a bajnoki címet végül a ManU szerezte meg, de az ősi rivális sikerét nem felejtették el a játékosok.

Reuters
Wayne Rooney főszereplő lehet az Old Traffordon Fotó: Reuters



„Nem igazán beszélünk az esetleges bosszúról, de a játékosok és a szurkolók is nehezen dolgozták fel a legutóbbi eredményeket. Meg kell mutatnunk, hogy tanultunk a tavalyi szezon leckéiből, elképesztő győzni akarással várja a vasárnapi mérkőzést a klub összes alkalmazottja” – jelentette ki Darren Fletcher.

A 2008-2009-es szezonban a Pool 2-1-re és 4-1-re, tavaly ősszel pedig 2-0-ra múlta felül a szomszédvár együttesét. A legutóbbi összecsapás óta ellentétes utat jár be a két együttes, a Manchester United az újabb angliai aranyéremért és a Bajnokok Ligájáért harcol, míg a Vörösök a BL-selejtezőért és az Európaligáért küzdhetnek. Sir Alex Ferguson együttese már magáénak tudhat egy trófeát, február végén megvédte címét a Ligakupában.

„Elveszítettük a legutóbbi három mérkőzést a Liverpoollal szemben. Ezeken a találkozókon nem értük el a céljainkat, de mindig van mód a javításra, eljött az ideje annak, hogy ismét legyőzzük őket. A Liverpool a legnagyobb ellenfeleink közé tartozik, sohasem örülünk annak, ha vereséget szenvedünk tőle. Biztos vagyok abban, hogy vasárnap miénk lesz a három pont és megszakítjuk a rossz sorozatunkat” – szögezte le Rio Ferdinand.

A United legutóbb 2008. március 23-án győzött a Liverpool ellen, Wes Brown, Cristiano Ronaldo és Nani talált Pepe Reina kapujába. A Vörösök a már többször említett triplával válaszoltak, most pedig arra készülnek, hogy romba döntik a hazaiak bajnoki álmait. Ezzel amúgy saját céljukat is segíthetnék, hiszen a két csapat 18-18 elsőségnél jár az angol pontvadászatban, vagyis a Ferguson-legények idén megelőzhetnék ősi ellenfelüket.

„Liverpoolban senki sem örülne annak, ha ismét aranyérmet szereznének. Hatalmas a rivalizálás a két csapat között. Már negyedik szezonomat töltöm az együttesnél, jól tudom, miről szól a rangadó. Ismerem a United elleni győzelem érzését, remélem, vasárnap ismét átélhetem ezt a boldogságot” – mondta Dirk Kuyt, a Pool holland ásza.

A Vörösök csapatkapitánya, Steven Gerrard reméli, sorozatban harmadszor lesz spanyol csatártársa a szuperrangadó hőse. Fernando Torres a 4-1-es manchesteri és a 2-0-s liverpooli siker alkalmával is betalált.

Reuters
Steven Gerrard Fotó: Reuters



„Világklasszis, ennyire egyszerű a dolog. Ha úgy játszik, mint a Lille ellen (Torres duplázott a 3-0-s meccsen – a szerk.), akkor nem csak a közönséget tüzeli fel, a csapatnak is szárnyakat ad. Éppen a legjobbkor került csúcsformába” – jegyezte meg Gerrard.

A Manu 58-52-re vezet a bajnoki örökmérlegben, míg a többi sorozatot is számítva 68-60 az állás.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Torres és Ngog döntött a rangadón
VIDEÓKKAL!!! Nem túlzás: angliai pályafutása legnehezebb feladata előtt állt Rafa Benítez, hiszen a nemrég még elképzelhetetlen mélyrepülést produkáló Liverpool FC-t kellett győzelemre vezetnie a Premier League szuperrangadóján...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Szabó Máté 2010. március 21. 19:28 (173)
Avatar_70_male
Újonc
  20
2-1....majnem 3-1re gondoltam
Szabó Máté 2010. március 21. 16:10 (172)
Avatar_70_male
Újonc
  20
olyan fiatalon kevesen keresnek annyit.....khm!!! o tesz is érte vmit...az olasz foci emg már csak ilyen....
Manchester United Football Club 2010. március 21. 13:30 (171)
Rajongó
  1255
"Torres jobb lenne Ronney-nál?" c.förtelemhez
Manchester United Football Club 2010. március 21. 13:25 (170)
Rajongó
  1255
Melyikhez?
Manchester United Football Club 2010. március 21. 13:19 (169)
Rajongó
  1255
PL: MU
BL: MU
VB: Anglia
Szabó Máté 2010. március 21. 13:10 (168)
Avatar_70_male
Újonc
  20
kedvneceim: Nani,Ibra,Messi és Balotelli a meccset olyan 3-1re tippelem
Manchester United Football Club 2010. március 21. 13:09 (167)
Rajongó
  1255
És szerinted ki nyeri a PL-t, BL-t, VB-t?
Manchester United Football Club 2010. március 21. 13:08 (166)
Rajongó
  1255
Úgy legyen! Amúgy jók a kilátások, 700 perce nem kaptunk gólt az OT-n.
Manchester United Football Club 2010. március 21. 13:04 (165)
Rajongó
  1255
Szerintem nem.Ez is 1 v 2 - 0-ás meccs lesz, de most nekünk

Te?


Szerkesztve: 2010. március 21. 13:05
Manchester United Football Club 2010. március 21. 12:57 (164)
Rajongó
  1255
Neked meg nincs kedved folytatni a beszélgetést a FUTBALLRÓL?
Manchester United Football Club 2010. március 21. 12:56 (163)
Rajongó
  1255

„Mindegy..Én nem szólok bele..A te dolgod, na meg persze az oldalkészítőké.. Oldjátok meg..Na én léptem skacok, további szép napot.. Délutánra pedig jó szurkolást 1 üveg hideg sör keretében..Glory Man.Utd.& YNWA Pool..





[Hivatkozás: Javier Zanetti 2010. március 21. 12:56]
Köszönjük! Neked is további szép napot!
Javier Zanetti 2010. március 21. 12:56 (162)
Rajongó
  1925
Mindegy..Én nem szólok bele..A te dolgod, na meg persze az oldalkészítőké.. Oldjátok meg..Na én léptem skacok, további szép napot.. Délutánra pedig jó szurkolást 1 üveg hideg sör keretében..Glory Man.Utd.& YNWA Pool..
Manchester United Football Club 2010. március 21. 12:55 (161)
Rajongó
  1255

„Ja..Egyébként ha MU-nál tartunk..Szerintem jót tett nekik, hogy a zselézett hajú portugál távozott - by Sport 1 Azóta sokkal jobban megy nekik és Rooney is kibontakozhat..Szerintem aranycipős lesz idén..Valamint ha PL-t nyernek, BL döntőbe jutnak és VB-n alakítanak az angolok, akkor aranylabdát is megkaphatja..





[Hivatkozás: Javier Zanetti 2010. március 21. 12:51]
Én valósággal ünnepeltem, amikor Ronaldo elment, soha nem szerettem azt az embert, amióta elment, kifejezetten utálom.Nagyon boldog vagyok azért, hogy ez kellett, ahhoz, hogy Rooney bombaformába lendüljön.Szerintem idén meg is lesz nekünk a kis tripla (Liga kupa, bajnokság, BL) és az angolok nyerik meg a VB-t.(bárkinek aláírom, hogy rohadtul elfogult vagyok)
Javier Zanetti 2010. március 21. 12:54 (160)
Rajongó
  1925
Jól teszed..De azt azért ne feledd, hogy mennyi ellenséget szereztél magadnak a folytonos keménykedéssel és beszólogatásaiddal..
Javier Zanetti 2010. március 21. 12:52 (159)
Rajongó
  1925
Na kik?
Javier Zanetti 2010. március 21. 12:51 (158)
Rajongó
  1925

„Most én nem konkrétan MU-'pool harcra gondoltam, hanem általánosságban





[Hivatkozás: Manchester United Football Club 2010. március 21. 12:47]
Ja..Egyébként ha MU-nál tartunk..Szerintem jót tett nekik, hogy a zselézett hajú portugál távozott - by Sport 1 Azóta sokkal jobban megy nekik és Rooney is kibontakozhat..Szerintem aranycipős lesz idén..Valamint ha PL-t nyernek, BL döntőbe jutnak és VB-n alakítanak az angolok, akkor aranylabdát is megkaphatja..
Javier Zanetti 2010. március 21. 12:49 (157)
Rajongó
  1925
Én NEM fogtam másra..Olvasd már el mit írtam, azzal kezdtem alapból, hogy írtam neki valami bántó dolgot, tehát beismertem, hogy én kezdtem..Értelmezni kéne a szöveget. Másrészt tőlem kezdeményezhetsz rendőrségi ügyet, semmi közöm az oldalhoz, ergó nekem tökmindegy.. Harmadrészt pedig nekem itt az oldalon nincs "ellenségem", pár napig Ofra Alex volt az, de vele utána jókat beszéltünk.. Max.Lukács Jani az, akivel volt vita, de szerintem fátylat borítottunk rá.. Legalábbis én biztosan..
Manchester United Football Club 2010. március 21. 12:47 (156)
Rajongó
  1255

„Minden stimmel, kivéve h én egyik csapatnak sem szurkolok..MU-t egyenesen utálom, Pool játéka pedig nem igazán tetszik.. Ha PL, akkor Arsenal.. Egyébként csak az INTER





[Hivatkozás: Javier Zanetti 2010. március 21. 12:46]
Most én nem konkrétan MU-'pool harcra gondoltam, hanem általánosságban
Pohár Tea 2010. március 21. 12:47 (155)
Avatar_70_male
Újonc
  19
NE mazért de befejezhetnéd ez t a rendör stroyt már ugy 6.X ra irod le ugyan azt az unokaöcséddel..Nem megbántásbl mondom csak ja..(lehet sértegetni)
Javier Zanetti 2010. március 21. 12:46 (154)
Rajongó
  1925

„Akkor minden stimmel, csapatok, szurkolók összecsapása





[Hivatkozás: Manchester United Football Club 2010. március 21. 12:44]
Minden stimmel, kivéve h én egyik csapatnak sem szurkolok..MU-t egyenesen utálom, Pool játéka pedig nem igazán tetszik.. Ha PL, akkor Arsenal.. Egyébként csak az INTER
24 ÓRA
17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a Montpellier
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS