Mourinho újra a Real kívánságlistáján

Szerző: SHLétrehozva: 2010. március 11. 21:42
A Bajnokok Ligájából való kiesés után igencsak kétségessé vált Manuel Pellegrini vezetőedző jövője Madridban. Az európai sajtóban. pontosabban a telintélyes brit Times hasábjain ismét megemlítették José Mourinho nevét, mint Florentino Pérez klubelnök első számú kiszemeltjéét.

A The Times információi szerint a Lyon elleni BL-kudarc után Florentino Pérez, a Real Madrid első embere ismét készen áll arra, hogy hajszát indítson José Mourinho után.

 

Az Inter mesterét már többször szóba hozták a királyi gárdával, legutóbb február végén. A portugál szakvezető neve mellett Arsene Wengeré és Carlo Ancelottié is felmerült Manuel Pellegrini lehetséges utódjaként.

Az olasz Sky Sport Italia nemrég interjút közölt Arantxa Sanchez-zel, a Marca újságírójával, aki szerint Mourinhóra nagy hatással lehet ügynöke, Jorge Mendes is, aki nem mellesleg Cristiano Ronaldót is képviseli.

Sanchez ugyanakkor arról is beszélt, hogy Mourinho stílusa nem feltétlenül van összhangban Pérez futballvíziójával.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kaká holdudvara: Pellegrini gyáva!
Diogo Kotscho, Kaká ügynöke szerint a Real Madrid edzője, Manuel Pellegrini gyáva volt, amikor lecserélte a brazil támadót a Lyon elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján. A menedzserhez hasonlóan a sztár felesége is mikroblogján...
Tovább a teljes cikkhez »
  

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Pellegrini NEM mond le
Manuel Pellegrini magát tartja az első számú felelősnek a Real Madrid Lyon elleni BL-kudarcáért, de a chilei szakvezető hangsúlyozta: nem mond le. A lecserélésekor toporzékoló Kaká a szurkolók bocsánatáért eseng, és pályafutása...
Tovább a teljes cikkhez »

 

Hozzászólások
Balogh Renátó 2010. március 22. 19:53 (22)
Bajnok
  2806
Vicces Mourinho soha nem menne ilyen divat csapathoz
Filipó István 2010. március 13. 19:39 (21)
Bajnok
  2654
Vajon miért nem lep . ez hir?
Szerintem minden eggyes futballsztárra és Sztármenedzserre rá kellene irni hogy : "nem igazolható, kivéve ha a Real madrid nem tart rá igényt!"
Baranjas Gabor 2010. március 12. 20:37 (20)
Rajongó
  784
sztem hagyni kell egy edzőt a helyén, mert pl SAF is már 25 éve irányitja a MU-t, és van eredménye....fél év alatt nem lehet csodát csinálni!

Alexandre Pato 2010. március 12. 18:39 (19)
Újonc
  118

„Tartalékos Milan-t?


Ott volt mindenki csak Pato nem !!


4-0 ra nyalókáztatok !!!


Hajrá Manchester United


Hajrá Luis Nani


VivA Ronaldo








[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 12. 18:34]
LÁCCIK MENNYI MILAN MECCSET NÉZEL!!!
NESTA-ANTONINI IS ALAPEMBEREK!!!
TE VERÉB ELÖBB NÉZZ UTÁNA AZTÁN IRJ!!!
Törölt felhasználó 2010. március 12. 18:35 (18)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 12. 18:34 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Alexandre Pato 2010. március 12. 16:43 (16)
Újonc
  118
JA BOCS A LIGAKUPÁT MÁR MEGNYERTÉTEK!!!
Alexandre Pato 2010. március 12. 16:39 (15)
Újonc
  118

„Én ezért is utáltam meg a realt...perez és a politikája miatt,edző nagyságokat vesznek semmibe és félévenként váltanak le...miért is?mert az edző a legideálisabb bűnbak mindenért!Nem az a játokos akit sztárként vesznek meg és nincs benne alázat hogy vért izzadjon a pályán!Nem az edző!Emlékszem amikor Bosqueval mindent megnyert a real és jött egy pici hullámvölgy és kapásból kinyomták...azóta nem is megy a realnak mondjuk Mindenesetre ezzel hogy a Real kiesett éna Barca drukkerek helyébe nem örülnék mert ezzel most felszívják magukat és szépen megnyerik a bajnokságot,mivel más nem maradt nekik!És ha a statisztikákat nézzük és a BL iratlan aranyszabályát a címvédésről akkor a ti Barcátok elég nagy eséllyel semmit sem fog nyerni!




[Hivatkozás: Waynee Roooney 2010. március 12. 11:46]
MÉR SZTED TI MIT FOGTOK NYERNI????
ASSZED MER ELVERTÉTEK A TARTALÉKOS MILANT AKKO TIÉTEK LESZ A BL????
BAJNOKSÁG A CHELSEAÉ!!!
BL MEG NEMTOM!!!
DE SZTEM BARCA!!!!

FORZA MILAN!!!


Manchester United Football Club 2010. március 12. 11:57 (14)
Rajongó
  1255
Sztem is ******ság lenen Pellegrinit elküldeniük, fél év alatt nem lehet csodát csinálni.A Villarealt sem fél év alatt alakította ki egy ütőképes csapattá, de mondjuk ott nem volt ilyen szinten megkötve a keze, sztem a Real vezetőségének adni kéne egy kis szabad kezűséget az edzőnek, ha a Real valaha Bl-t akar nyerni még

Amúgy ez a hír is kacsa.


Szerkesztve: 2010. március 12. 11:58
Waynee Roooney 2010. március 12. 11:46 (13)
Ígéret
  447
Én ezért is utáltam meg a realt...perez és a politikája miatt,edző nagyságokat vesznek semmibe és félévenként váltanak le...miért is?mert az edző a legideálisabb bűnbak mindenért!Nem az a játokos akit sztárként vesznek meg és nincs benne alázat hogy vért izzadjon a pályán!Nem az edző!Emlékszem amikor Bosqueval mindent megnyert a real és jött egy pici hullámvölgy és kapásból kinyomták...azóta nem is megy a realnak mondjuk Mindenesetre ezzel hogy a Real kiesett éna Barca drukkerek helyébe nem örülnék mert ezzel most felszívják magukat és szépen megnyerik a bajnokságot,mivel más nem maradt nekik!És ha a statisztikákat nézzük és a BL iratlan aranyszabályát a címvédésről akkor a ti Barcátok elég nagy eséllyel semmit sem fog nyerni!
szabó márk 2010. március 12. 11:18 (12)
Bajnok
  2440
Hát, ennek a realnak nagyon kéne 1 Mourinho !!!!

de szerintem kicsi az esély hogy ő fog jönni, mert nem haggya félbe a
munkáját, és még szerződés köti.


Szabó Gergő 2010. március 12. 10:48 (11)
Rajongó
  1057
Mourinho nem jönne ki Perezzel....meg szerintem fordítva se!Nem szereti ha megkötik a kezét!Perez meg tipikusan ilyen!Meg ahol a sportigazgató nyilatkozik mindig hát nem tudom...nem is értem minek kell ennek a Valdanonak is mindig beleszólni a dolgokba!Akkor miért nem ő a Real edzője?
Na mind1 Mourinho nem megy sehova kitölti a szerződését nem szereti félbehagyni a munkáját és itt nálunk nyugodtan dolgozhat míg a Realnál ezt nem tehetné meg ott nem lehet nyugodtan dolgozni!Bár szerintem nem mintha őt meghatná, h mindig edzőváltással prédikálnak
Kiss Gabriella 2010. március 12. 10:09 (10)
Ígéret
  239
Unalmas a játék, valamivel show-t is kell akkor csinálni
Persze Mou olyan mint a spenót, utálod vagy nagyon bírod.Nincs köztes állapot
Meg igazából neki mindegy, mert nem izgatja az újságírói hülyeség, legalább addig se a játékosait csesztetik.
Kiss Gabriella 2010. március 12. 09:18 (9)
Ígéret
  239
van mire nagyarcúnak lennie
Kiss Gabriella 2010. március 12. 09:12 (8)
Ígéret
  239
HÁPHÁPHÁPHÁP
Én is sok mindent szeretnék, de maradjunk a realitás talaján
A Real meg menjen a sunnyogóba, és foglalkozzon saját magával, Mourinho-t meg felejtsék el.
Törölt felhasználó 2010. március 12. 09:11 (7)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Seres Dávid 2010. március 12. 07:36 (6)
Ígéret
  338

„Szerintem Pellegrininek egy magyar MB II es  csapatot kéne irányítania nem a Realt! az edző dolga a csapatot felspanolni, olyan állapotba hozni mint a sevilla ellen voltak, és nem ülni aztán nézni mint ha tv be nézné végig a 90 percet.én a 70.percbe elküldtem volna:-)”




[Hivatkozás: R. Ádi 2010. március 12. 00:30]
Perez miatt nem nyert a real sztem, mert beléjük sujkolta, hogy a döntőig kell menetelni mivel az a bernabeu-ban lesz, és hiába ennyi sztár, ezt a "terhet" nem tudták feldolgozni ezért mind1ik el akarta dönteni a meccset.

Nem láttam a meccset csak olvastam h mindenki önző volt....
Hajrá AC Milan!!!
R. Ádi 2010. március 12. 00:30 (5)
Újonc
  5
Szerintem Pellegrininek egy magyar MB II es  csapatot kéne irányítania nem a Realt! az edző dolga a csapatot felspanolni, olyan állapotba hozni mint a sevilla ellen voltak, és nem ülni aztán nézni mint ha tv be nézné végig a 90 percet.én a 70.percbe elküldtem volna:-)
Molnár Csaba 2010. március 11. 23:59 (4)
Újonc
  197
Sztem se Pellegrinit kéne ******tatni, mert ki******tunk a Lyon ellen.A csapaton ment el..nem értem miért nem tudták azt a színvonalat azt a nyomást hozni amit a Sevilla ellen.A lyon ellen idegesek voltak és nagy volt a nyomás,hogy nyerni kell mindenféle képpen.fejekben kell rendet teremteni..
Köles Gábor 2010. március 11. 23:51 (3)
Bajnok
  3666
mourinho sokkal nagyobb taktikus...minthogy a realba menjen..és azt játszassa a kezdőbe akit perez mond...hamarabb menne a MUba fergie után mint a realba szerintem
 
24 ÓRA
11:11  Jóvátette az év öngólját - videó10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal versengSze  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS