Mourinho nem boldog, de nem is szomorú

Szerző: SHLétrehozva: 2012. február 22. 11:45
José Mourinho és játékosai egyvalamiben egyetértenek: a Real Madridnak be kellett volna vágnia a második gólt kedden a CSZKA Moszkvának, és akkor nem lenne miről beszélni a visszavágó előtt. A főszereplők ugyanakkor egyetértenek abban, a párharcnak így is a blancók a favoritjai.

 

 


A Real Madrid az első félóra végén Cristiano Ronaldo lövésével előnybe került, ám a CSZKA Moszkva a 93. percben egyenlített Pontus Wernbloom révén, és nyílttá tette a madridi második mérkőzést.

A lefújás után José Mourinho mégsem volt csalódott, igaz, örömében sem repesett a királyiak portugál szakvezetője.

„Be kellett volna találnunk másodszor is, de az eredmény így sem rossz. Azzal, hogy vezettünk, és ilyen kései gólt kaptunk, nem túl jó a szájízem, de nem is történt dráma. Se boldog, se szomorú nem vagyok” – nyilatkozta.

„Tavaly a Lyon ellen hasonló volt a helyzet, de a hazai visszavágót meg tudtuk nyerni. Bízunk benne, hogy képesek leszünk ugyanerre ez alkalommal is.”

A vendégek hátvédje, Sergio Ramos a bírót is hibáztatja azért, hogy a Moszkva nevetett utoljára a Luzsnyikiban.

„Nem szeretek belemenni a játékvezetővel kapcsolatos kérdésekbe, de szerintem a CSZKA gólja előtt szabálytalanság történt Ronaldóval szemben. Az idő kerekét azonban nem tudjuk visszaforgatni, ezzel már nincs mit tenni.”

Pepe a műfüves borítást is ludasnak tartja a botlásért, de a hátvéd sincs túlzottan elkeseredve amiatt, hogy nem folytatódott a Madrid győzelmi sorozata.

„Nem vagyunk hozzászokva ehhez a gyephez, nehézséget is okozott nekünk. Ugyanakkor úgy érzem, jó csapattal ikszeltünk, még ha győzelmet is érdemeltünk volna. A Bernabéuban mögöttünk áll majd a közönség, ami továbbvihet minket.”

Az oroszok mestere, Leonyid Szluckij a nem is annyira távoli múltból merít erőt ahhoz, hogy a BL egyik legnagyobb meglepetését okozza fiaival a március 14-i második felvonáson.

„Két évvel ezelőtt is 1-1-gyel kezdtünk otthon a Sevilla ellen, és ugyanúgy esélytelennek tartottak minket. A Madrid még mindig favorit, de a mostani eredmény bizakodásra adhat okot.”

„Az első félidőben borzasztó hibát követtünk el, ha az nincs, 0-0-val érhetett volna véget a meccs. A védelmünket jól megszerveztük, de elől nem volt meg az átütőerő. A középpályán nem akadt senki, aki összefogta volna a csapatot. Örülök, hogy az utolsó pontrúgásunkból gól született” – ütött meg pozitív hangot az orosz Mourinhóként emlegetett szakember.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A ráadásban csaptak oda a Madridnak
A Real Madrid több mint egy órán át vezetett, mégis csak 1-1-es döntetlent játszott Moszkvában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. Ronaldo ballábas lövésére a svéd Wernbloom válaszolt a 93. percben. A királyiak...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Magyar Dávid 2012. február 23. 17:39 (15)
Újonc
  9
Szerintem a Madrid nyerni fog,de ha a Moszkva nyerne akk jo lenne!!!
Ugyhogy Hajrá Moszkva !!!
És ussetek ki a Realt ok nem olyan jók!!!
Hajrá FC Barcelona!!!
Vékony Zoltán 2012. február 22. 18:26 (14)
Ígéret
  383
hátha kikapnak...de nem hiszem...
Hajrá FC Barcelona!!!
Sergio González 2012. február 22. 18:13 (13)
Bajnok
  3348

„Mindig keresnek valami kifogást a Real Madrid futballistái, hogy miért lett döntetlen esetleg miért kaptak ki.Nem tudják elfogadni, hogy nem ők nyernek.Remélem a Moszkva nyer Madridban aztmennyenek a *****-ba a nagyképű realosok




[Hivatkozás: Bognár Ádám 2012. február 22. 15:48]
ezt aztán megérte leírni, most mindenki tudja hogy sík hülye vagy.Megmondanád véletlenül, hogy a 10 pontos hátrány miatt kik kerestek kifogásokat? Majd írd már le kösz.
Hajrá Real Madrid!!!
Dermoid Cysta 2012. február 22. 18:04 (12)
Újonc
  79

„Mindig keresnek valami kifogást a Real Madrid futballistái, hogy miért lett döntetlen esetleg miért kaptak ki.Nem tudják elfogadni, hogy nem ők nyernek.Remélem a Moszkva nyer Madridban aztmennyenek a *****-ba a nagyképű realosok




[Hivatkozás: Bognár Ádám 2012. február 22. 15:48]
Mekkora PS Mester vagy te is Napiszharon megérdemelne a képed egy aranyos posztot! Nyelvtanból is biztosan 5ös voltál, és a Beceneved is igen karakteres.A hozzászólásod pedig, tele volt értelemmel és persze nem volt benne sértegetés! A Barca filozófiájának és szurkolótáborának tökéletes példája vagy.
Hajrá Real Madrid!!!
Jakó Gábor 2012. február 22. 16:28 (11)
Rajongó
  722

„Mindig keresnek valami kifogást a Real Madrid futballistái, hogy miért lett döntetlen esetleg miért kaptak ki.Nem tudják elfogadni, hogy nem ők nyernek.Remélem a Moszkva nyer Madridban aztmennyenek a *****-ba a nagyképű realosok




[Hivatkozás: Bognár Ádám 2012. február 22. 15:48]
Mint látszik, te is csak a Real ellen vagy nem a Barca mellett...Van két jogos kifogás...-12 fok és a műfű, de ugye mikor Kazany ellen kaptatok ki akkor ezeket ti jogosan soroltátok...
Hajrá Real Madrid!!!
Turcsek János 2012. február 22. 16:27 (10)
Újonc
  16
Real Madrid-nak otthon nyernie kell!!!!
Hajrá Real Madrid!!!
Sergio Canales 2012. február 22. 15:54 (9)
Avatar_70_male
Bajnok
  4300

„Mindig keresnek valami kifogást a Real Madrid futballistái, hogy miért lett döntetlen esetleg miért kaptak ki.Nem tudják elfogadni, hogy nem ők nyernek.Remélem a Moszkva nyer Madridban aztmennyenek a *****-ba a nagyképű realosok




[Hivatkozás: Bognár Ádám 2012. február 22. 15:48]
Érdekes, hogy a Barca milyen kifogásokkal él pedig ha jól tudom ott nem foglalkoznak a bírókkal és mégis 10 pontos hátrányt próbáltok megmagyarázni és igen a Madrid megmagyarázza ha kikapna de a Barcelónánál a győzelmet is meg kell magyarázni..
Nagy András 2012. február 22. 15:53 (8)
Rajongó
  1522

„Mindig keresnek valami kifogást a Real Madrid futballistái, hogy miért lett döntetlen esetleg miért kaptak ki.Nem tudják elfogadni, hogy nem ők nyernek.Remélem a Moszkva nyer Madridban aztmennyenek a *****-ba a nagyképű realosok




[Hivatkozás: Bognár Ádám 2012. február 22. 15:48]
Nem is tudom, legutóbb kik kerestek kifogást a 10 pontos hátránnyal kapcsolatban...
Hajrá AC Milan!!!
Bognár Ádám 2012. február 22. 15:48 (7)
Újonc
  44
Mindig keresnek valami kifogást a Real Madrid futballistái, hogy miért lett döntetlen esetleg miért kaptak ki.Nem tudják elfogadni, hogy nem ők nyernek.Remélem a Moszkva nyer Madridban aztmennyenek a *****-ba a nagyképű realosok
Hajrá FC Barcelona!!!
Agárdi Máté Richárd 2012. február 22. 15:34 (6)
Újonc
  23

„Több mint valószínű, hogy így sincs miről beszélni!!

Madridban a CSKA majd kap egy szép kis 3as csomagot aztán jó8!!



HALA MADRID




[Hivatkozás: Végh Tibor 2012. február 22. 11:52]
Ne becsüld le az oroszokat!!! Remélem a visszavágóra felépülnek a sérültek ez a csapat nem az eredeti csapata volt Moszkvának hiányzót két támadó Mark és Akinfejev és egy igen csak jó középpájás Honda Keiszuke és két eltiltott is volt igen csak várom a visszavágót nehéz dolga lesz Reálnak az tény
Real Madrid Chelsea 2012. február 22. 14:36 (5)
Újonc
  54
Meglesz a tovabb jutas, remelem !
putnoki györgy 2012. február 22. 13:51 (4)
Avatar_70_male
Újonc
  41
****** real
go barca
putnoki györgy 2012. február 22. 13:50 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  41
remelem kiesnek
Végh Tibor 2012. február 22. 11:52 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  7
Több mint valószínű, hogy így sincs miről beszélni!!
Madridban a CSKA majd kap egy szép kis 3as csomagot aztán jó8!!

HALA MADRID
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 22. 11:46 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53316
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt Bostonban21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!20:21  Cseh hegymászó hunyt el a Himalájában19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál19:25  Benedek Tibor visszavonult18:57  A rózsaszín trikós győzelme a Girón18:28  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára vár17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesettSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeSze  Csúcsot döntve jutott tovább a KingsSze  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre állSze  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  Pünkösdkor jön a Gemenci NagydíjKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Bajban van a magasugrás királynőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntősKe  Hegy volt, változás nincs a Girón
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Madrid-Bayern 1-0, Ronaldo
  • Barcelona-Chelsea 2-2, Torres
  • Barcelona-Chelsea 2-1, Ramires
  • Messi kihagyott büntetője
  • Barcelona-Chelsea 2-0, Iniesta
  • Barcelona-Chelsea 1-0, Busquets
  • Paulo Jorge három fogát is kitörte
  • Barcelona-Milan 3-1, Iniesta
  • Barcelona-Milan 2-1, Messi
  • Barcelona-Milan 1-1, Nocerino
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS