Mourinho kivásárolhatja magát a nyáron

Létrehozva: 2010. február 8. 13:25
José Mourinho készen áll arra olasz értesülések szerint, hogy a nyáron öt és fél millió fontért kivásárolja magát szerződéséből. Az Internazionale vezetőedzője csupán a tények ismertetésével reagált az újságírói felvetésre.

 

 


Mourinho többször is kifejtette korábban, „nem esett szerelembe Olaszországgal”, és meleg szívvel gondol vissza az Angliában eltöltött évekre. A portugál mestert legutóbb a Liverpool kispadjával hozták összefüggésbe, és azt rebesgették, a közös jövő érdekében akár ki is vásárolná magát élő szerződéséből. Mourinho nem adott egyértelmű választ a neki szegezett kérdésekre.

„A klub és én 2012-ig kötött megállapodást, mert együtt akarunk dolgozni, a kontraktus pedig egyértelmű kitételeket tartalmaz: ha azt akarják, hogy távozzam, ők fizetnek, ha azonban én akarok menni, akkor nekem kell zsebbe nyúlnom” – fogalmazott világosan Mou.

„Minden történet véget ér valamikor, és ez így van az Inter és az én esetemben is, de nem időszerű, hogy ennél mélyebben beleássuk magunkat ebbe a témába.”

Az olasz lapok tudni vélik, hogy amennyiben a portugál sztáredző lemond, öt és fél millió fontot kell befizetnie az Internazionale kasszájába.

Hozzászólások
Interfan Balázs 2010. február 9. 11:44 (28)
Ígéret
  415

„Murihno egy ellenszenves ******kalap az ő hely ott van az Interbe mert a csapat is ugyanolyan ellenszeves mint Murinho!Ha meg Angliába vágyik mi a ******nak ment olaszországba szánalmas kis ****** felölem mehet a Pool-hoz vagy akár a Man-cityhez esetleg vissza a Chealse-ahoz de az Arsenal-t kerülje el messziröl!Olaszországban meg aAS ROMAa legjobb csapat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”




[Hivatkozás: Mikó Attila 2010. február 9. 11:15]
Azt remélem te sem gondoltad komolyan,hogy Olaszországban a Roma a legjobb???És az lehet,hogy a Mou ellenszenves,de nagyon jó edző.Bár ezt egy párszor személyesen már megbeszéltük)

FRZA INTER ETERNAMENTE
Mikó Attila 2010. február 9. 11:15 (27)
Újonc
  120
Murihno egy ellenszenves ******kalap az ő hely ott van az Interbe mert a csapat is ugyanolyan ellenszeves mint Murinho!Ha meg Angliába vágyik mi a ******nak ment olaszországba szánalmas kis ****** felölem mehet a Pool-hoz vagy akár a Man-cityhez esetleg vissza a Chealse-ahoz de az Arsenal-t kerülje el messziröl!Olaszországban meg aAS ROMAa legjobb csapat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Bodnár Zoltán 2010. február 8. 20:59 (26)
Bajnok
  2671
Jaja elnéznék egy Mourinhot a Pool-ba de sztem Benítez is jo !!!! Csak kéne egy ******a csatár mert sajnos Torres elég sokszor sérült.Kuyt én meg naon nem sztem nem tudom minek csak így hozzá írtam a kommenthez.N'gog meg nem Pool-szintű játékos!!!!!!!
Tóth Sanyi 2010. február 8. 19:49 (25)
Rajongó
  1989
Hülye állatok ennyit nem tudtok, a Portóval nyert mással nem!! Na meg majd az interrel fog! lol xD
Tóth Sanyi 2010. február 8. 19:46 (24)
Rajongó
  1989
Arealba sose megy!!!! az tutti!!! maradjon csak a ******én nyerjen egy bajnokok ligáját az Interrel aztán mehet ahova akar! Egyébként nki az a baja h itt nem balhézhat annyit a rivális edzökkel mint Angliában!!
Hajrá REAL MADRID CR9 2010. február 8. 19:42 (23)
Ígéret
  365
Én a helyébe nem mennék a liverpoolba mert kicsi hozzá képest a pool én szivesen látnám a real kispadján pellegrini helyén !!!!!!!!!!!!!
Lyáskó László 2010. február 8. 17:42 (22)
Újonc
  183
De szerintem az Interel még mindig nem elég erős hogy BL-t nyerjen, Eto'o még valahogy nem hozza a Barcaban nyújtott formáját.
Belovár András 2010. február 8. 17:18 (21)
Újonc
  80
Robsonnak volt a tolmácsa és a segítője, úgy nyert BL-t a Barcával, egyedül pedig 2004-ben a Portoval, Chelseavel "csak" 2 bajnokságot, FA kupát meg ligakupát nyert
Lyáskó László 2010. február 8. 17:14 (20)
Újonc
  183
De akkor is csak 1x nyert BL-t, az más ha segitö volt.
Lyáskó László 2010. február 8. 17:07 (19)
Újonc
  183
De más csapata nem nyert!
Ha meg igen akkor melyikel?
Lyáskó László 2010. február 8. 17:01 (18)
Újonc
  183
Akkor csak jól tudom
Lyáskó László 2010. február 8. 16:33 (17)
Újonc
  183

„Bocs, én máshogy hallottam!A széfben is ez volt a kérdés José M-ről,hogy kivel nyert 2x BL-t!De lehet, hogy a Chelseaval, már nem emlékszem!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. február 8. 16:31]
De a chelsavel nem nyert BL-t, csak a Portóval.
Törölt felhasználó 2010. február 8. 16:31 (16)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Lyáskó László 2010. február 8. 16:30 (15)
Újonc
  183

„Ja, de maradjon az Internél!Itt a legsikeresebb szerintem!Igaz, hogy a Portoval 2x nyert BL-t!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. február 8. 15:58]
Portóval 2x BL-t ez vicc csak 1x azért nem mindegy!
Pécsi Dávid 2010. február 8. 16:20 (14)
Rajongó
  1348

„Ja, de maradjon az Internél!Itt a legsikeresebb szerintem!Igaz, hogy a Portoval 2x nyert BL-t!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. február 8. 15:58]
1 UEFA kupa és 1 BL.De ha már megy akkor szerintem vagy Benítezt vagy Gasperinit kellenel szerződtetni.
Pécsi Dávid 2010. február 8. 16:19 (13)
Rajongó
  1348

„helosztok valaki meg tudná nekem mondani hogy ,kell kitölteni a tippmix-et me nem tom elöre is köszii”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. február 8. 15:58]
meg van a meccseknek a száma pl.: 085 van három számrublika avgy mi
a 0-át az elsőbe a 8-at a másodikba az 5-st a 3dikba kell be xelni
aztán hazai döntetlen vagy vendég siker
utánna hogy hány eseményt raktál meg a bal oldalon a számhalmazok alatt és hoyg mennyi a tét


Törölt felhasználó 2010. február 8. 15:58 (12)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. február 8. 15:58 (11)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Bogár Balázs 2010. február 8. 15:55 (10)
Újonc
  166
hát nem tom én Mourinhot mindig tisztelni fogom mert nagyszerű edző de nekem mindig ugy marad meg h a chelsea kis aljas edzöje xD meg amugyis sztem egyáltalán nem illik se az Arsenalhoz se a Liverpoolhoz....(amugy a szövegben semmi szó nem volt az Arsenalról....xD )
Hajrá Liverpool!!!
Lyáskó László 2010. február 8. 15:44 (9)
Újonc
  183

„Érdekessé tenné a bajnokságot is, ha elmenne, bár az Inter szerintem edző nélkül is eléggé életerős csapat, és minden évben bajnokesélyes...De nem bánnám, ha távozna, unszimpatikus egy pali...





[Hivatkozás: Kalmár Dávid 2010. február 8. 15:40]
Ja kicsit unalmas már az olasz bajnokság hogy mindig az Interröl szól!
Jó lenne a Milán és a Roma is oda érne!
 
24 ÓRA
00:27  Gólfesztivállal döntős a Bilbao23:44  Vérengzést rendezett a Dortmund21:44  Törlések, halasztások Franciaországban21:12  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktől20:41  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kell19:39  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatója18:24  A Chelsea „lájkolja” Kraszicsot17:14  Shaqiri orvosin a Bayernnél16:40  A Real-legenda lett a Sevilla edzője16:17  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-é15:33  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusa14:49  A Zenit már most vinné Arsavint14:22  Közöny övezi a Serie A-t Olaszországban13:24  Két "Puskás Stadion" lesz Budapesten12:41  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatott12:14  Folytatódott a Málaga vesszőfutása11:48  A Pool macskája békésebb, mint a Barcáé11:20  A Fradi legyőzte a Vasast Detroitban10:27  Elképesztő ollózás 16 méterről - videó09:58  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletéreVa  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  Drogba kettő - négyben az Elefántok
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS