Mourinho egymaga elviszi a balhét

Szerző: SHLétrehozva: 2012. január 19. 11:24
José Mourinho szerint teljesen természetes, ha egy csapat kikap, akkor az edzőt hibáztatják, és vállalja ennek minden ódiumát. Pep Guardiola büszke arra, hogy a Barcelona ismét legyőzte, ráadásul idegenben a Real Madridot, Alexis Sánchezt külön kiemelte. A játékosok Puyol gólját fordulópontnak tekintik, Rooney leidiótázta a kegyetlen Pepét.

 

 

A Real Madrid bár a decemberi bajnokihoz hasonlóan korán előnyt csikart ki, a Barcelona fordított, és előnyben várhatja a Király-kupa negyeddöntőjének hazai visszavágóját.

Pepe húsz perccel a vége előtt szándékosan rátaposott a földön fekvő Lionel Messi kezére, amit Wayne Rooney, a Man. United csatára így kommentált a Twitteren: „Mekkora idióta Pepe! Az embernek néha elborul az agya…”

A királyiak mestere, José Mourinho nem formált véleményt az esetről, amely könnyen utólagos eltiltást vonhat maga után.

„Nem láttam, mit csinált Pepe. Még kell néznem. A meccsen jó teljesítményt nyújtott, de ha valami történt, ráadásul szándékosan, akkor az büntethető” – nyilatkozta a portugál, aki a 2-1-es vereség után – némileg ironizálva – önkritikát gyakorolt, miután a madridi közönség kifütyülte a meccs után kedvenceit.

„A mérkőzés előtt és után sem hallgatom, mi megy a nézőtéren, de a felelősség az enyém, ha veszt a csapatom. A győzelemnek sok gazdája van, a vereségnek csak egy. Régóta vagyok a futballban, értem én ezt. A kupagyőzelmet mindannyian ünnepeltük, de most egyedül én vagyok a felelős.”

Hogy a királyiak alól mikor csúszott ki a talaj, afelől nagy az egyetértés: Carles Puyol négy perccel  fordulás után fejelt Casillas kapujába, ami kibillentette a meccset az egyensúlyából. Ezt állítja vendégrészről Xavi, és ekképp vélekedik Ricardo Carvalho is.

„A Barca ezt követően magabiztosabbá vált, jobb lett a játéka. A visszavágón ugyanakkor mindent megteszünk majd, hogy mi menjünk tovább” – fogalmazott a sérülésből visszatért portugál bekk.

A katalánok mestere, Pep Guardiola Alexis Sánchezt éltette a találkozó utáni sajtótájékoztatón.

„Büszke vagyok az egész csapatra, külön köszönet Alexisnek, fantasztikusat játszott. Elrabolta a szívem. Nagyon fiatal, de már bizonyította, mennyire lehet rá számítani. Különleges igazolása ő a klubnak.”

A visszavágót jövő szerdán rendezik a Nou Campban, szintén 22 órai kezdéssel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Megint fordított a Barca a Bernabéuban
A decemberi bajnokihoz kísértetiesen hasonlító mérkőzésen, ismét hátrányból fordítva, de ismét megérdemelt győzelem aratott a Barcelona a Real Madrid otthonában, ezúttal a Király-kupa negyeddöntőjének 1. felvonásán. A királyiak...
Tovább a teljes cikkhez »


Hozzászólások
Ka Pál 2012. január 19. 20:59 (76)
Újonc
  67
Pepe megmozdulása magáért beszél, nem értem meddig engedik ezt neki büntetlenül remélem a liga büntetni fogja utólag ezt a disznó megmozdulást.Grat.a Barcának jó kis meccs volt.Most már talán befogja a sok nagypofájú a száját..gondolom megint a birók nyerték meg a meccset...kiváncsi vagyok milyen kifogással jönnek a reaá szurkolók..hajrá B!
Tóth Ádám 2012. január 19. 20:50 (75)
Rajongó
  1777



meg,de most nekem egy rossz szavam nem volt a meccsre addig amíg nem taposta meg Messi kezét az a f.as******ó Pepe g.eci....mind 1 is....szóval lehet h ilyet nem mondott, de ha igazán focizni akartak volna akkor lehetett volna,mint az első 30percben




[Hivatkozás: Lugosi Dénes 2012. január 19. 20:03]
A Real tegnap nem nagyon akart focizni.3szűrővel meg 3 támadóval egyértelmű volt,hogy kontrákra játszanak.(ami a Bernabeu-ban elég gáz...)
Lugosi Dénes 2012. január 19. 20:03 (74)
Rajongó
  669

„Nem volt terveim között.Ő az egyetlen olyan ember,aki kiáll a h.ülyeségek mellett.De hát ezzel magát minősíti.Azt hallottad már,hogy Mourinho azt nyilatkozta,hogy megnyerhették volna a meccset?”




[Hivatkozás: Balogh Renátó 2012. január 19. 20:01]

meg,de most nekem egy rossz szavam nem volt a meccsre addig amíg nem taposta meg Messi kezét az a f.as******ó Pepe g.eci....mind 1 is....szóval lehet h ilyet nem mondott, de ha igazán focizni akartak volna akkor lehetett volna,mint az első 30percben
Hajrá FC Barcelona!!!
Balogh Renátó 2012. január 19. 20:01 (73)
Bajnok
  2863

„ne foglalkozz ezzel a hülyével...felesleges”




[Hivatkozás: Lugosi Dénes 2012. január 19. 19:57]
Nem volt terveim között.Ő az egyetlen olyan ember,aki kiáll a h.ülyeségek mellett.De hát ezzel magát minősíti.Azt hallottad már,hogy Mourinho azt nyilatkozta,hogy megnyerhették volna a meccset?
Lugosi Dénes 2012. január 19. 19:57 (72)
Rajongó
  669

„Mondtam egy szóval is,hogy te nem mondtad ezt? Az a különbség,hogy kb.én Kontár Bélával ( akit te folyamatosan kritizáltál,de 100x több agya volt,mint neked ) ezt 1 éve megállapítottuk.De mind 1.Én nem tartottalak téged gondolatlopónak,mert tisztában vagyok vele,hogy nem vagy képes ilyen régen történt dolgokat felidézni.Éppen ezt írtam le,hogy nem fogom fel versenynek,de hát mind egy szövegértelmezésből szintén jelesre vizsgáztál.Én kb.havonta 1x vagyok fent az oldalon az utóbbi 2hétben csak azért vagyok fent többet,mert végeztem a vizsgákkal, te viszont minden nap itt dekkolsz.Így van csupa kudarc az életem és a sporthiradon szeretnék érvényesülni.Ilyenkor egyébként a saját fájdalmaidat írod le?”




[Hivatkozás: Balogh Renátó 2012. január 19. 18:31]
ne foglalkozz ezzel a hülyével...felesleges
Hajrá FC Barcelona!!!
Takács Tibor 2012. január 19. 19:29 (71)
Ígéret
  380

„Ez az Jani.Nem foglalkozz vele,hogy ebben az évben még 4 meccsből nem sikerült meccset nyerni a Realnak a Barca ellen.”




[Hivatkozás: Balogh Renátó 2012. január 19. 18:02]
Ha csak ez az 1 örömötök lesz a bajnokság végén, h 2.helyen értek célba és 6x elvertétek a Realt...Isten lássa lelkem, ám legyen!
Hajrá Real Madrid!!!
Balogh Renátó 2012. január 19. 18:37 (70)
Bajnok
  2863

„de jó lenne ha eladnák pepét DD lenne egy normális el classico”




[Hivatkozás: sütő jani 2012. január 19. 18:25]
Van benne valami.Minden egyes El Clasicón ő kezdi el a brutalitásokat.Tegnap is ő lépett be Sergionak 1..
Balogh Renátó 2012. január 19. 18:31 (69)
Bajnok
  2863

„Gratulálok,h hazudsz! Itt a link: !külső hivatkozás, lehetséges spam!

2012 január 11-én írtam,h olyan vagy mint Orbán, te most.Nagyon frappáns vagy ér eredeti, a lényeg meg,h nem hazudsz.Nem oda akarta rúgni, azért tudod, mert sokat tudsz róla???? Hát kétlem,h személyesen ismered.De persze, biztos nem te élsz álomvilágban.A videón az látszik,h Messi provokál és Coentraot Messi provokálta meg Pepet is csak nem látszott! Örülök,h te ezt versenynek fogod fel és itt akarsz versenyezni, bár ha neked nem maradt más mert az életed csupa kudarc akkor gondolom itt próbálsz érvényesülni...Hazug, hazug renike...Na további szép vergődést,most elmegyek egy kis időre, de te csak hazudozz!




[Hivatkozás: Sergio Canales 2012. január 19. 18:23]
Mondtam egy szóval is,hogy te nem mondtad ezt? Az a különbség,hogy kb.én Kontár Bélával ( akit te folyamatosan kritizáltál,de 100x több agya volt,mint neked ) ezt 1 éve megállapítottuk.De mind 1.Én nem tartottalak téged gondolatlopónak,mert tisztában vagyok vele,hogy nem vagy képes ilyen régen történt dolgokat felidézni.Éppen ezt írtam le,hogy nem fogom fel versenynek,de hát mind egy szövegértelmezésből szintén jelesre vizsgáztál.Én kb.havonta 1x vagyok fent az oldalon az utóbbi 2hétben csak azért vagyok fent többet,mert végeztem a vizsgákkal, te viszont minden nap itt dekkolsz.Így van csupa kudarc az életem és a sporthiradon szeretnék érvényesülni.Ilyenkor egyébként a saját fájdalmaidat írod le?
Sergio Canales 2012. január 19. 18:27 (68)
Avatar_70_male
Bajnok
  4300

„de jó lenne ha eladnák pepét DD lenne egy normális el classico”




[Hivatkozás: sütő jani 2012. január 19. 18:25]
Mehetne az egész színész bagázs az 4 játékos, könyöklős Piqué, hátulról csúszós Sanchez, akik provokálták Pepet.
sütő jani 2012. január 19. 18:25 (67)
Avatar_70_male
Rajongó
  575

„Nézd csak Jani: Carlos Carpio (Marca igazgatója): "Úgy gondolom, hogy a Real Madridnak nyilvánosan meg kellene büntetnie Pepét, hogy mindegyik játékosnak nyilvánvaló legyen, hogy ez a mentalitás elfogadhatatlan.Tudom, hogy nehéz, de el kell őt adni."”




[Hivatkozás: Balogh Renátó 2012. január 19. 18:21]
de jó lenne ha eladnák pepét DD lenne egy normális el classico
Sergio Canales 2012. január 19. 18:24 (66)
Avatar_70_male
Bajnok
  4300

„Nézd csak Jani: Carlos Carpio (Marca igazgatója): "Úgy gondolom, hogy a Real Madridnak nyilvánosan meg kellene büntetnie Pepét, hogy mindegyik játékosnak nyilvánvaló legyen, hogy ez a mentalitás elfogadhatatlan.Tudom, hogy nehéz, de el kell őt adni."”




[Hivatkozás: Balogh Renátó 2012. január 19. 18:21]
Igen ez a különbség! Mikor láttál katalán lapot Barca játékost kritzálni? Álomvilág ugye! És Pepet egész meccsen provokálták, azért csinált ilyet, elég sok mindent tudok róla! Na szevasz!

Szerkesztve: 2012. január 19. 18:25
Sergio Canales 2012. január 19. 18:23 (65)
Avatar_70_male
Bajnok
  4300

„Kb.amióta "ismerlek" folyamatosan Orbánhoz hasonlítalak és ezt már korábban is leírtam.Arról,hogy a memóriád egyenlő egy orr******vúéval nem tehetek.Nem ismerem el,hogy a Barcelona színészkedik? Neked problémáid vannak a szövegértelmezéseddel is.Számtalanszor leírtam,hogy a Barcelona színészkedik csak hozzátettem,hogy semmivel nem többet,mint a többi a csapat.Kiderül a videóról,hogy ki kezdi a provokálást? Messi szerintem nem a nézők közé akarta rúgni a labdát, és ezt onnan gondolom,hogy elég sok mindent tudok róla.Egyébként,ha te versenyezni szeretnél velem akkor fel kell,hogy világosítsalak,hogy ez nem fog menni,mert nem tartalak másnak,mint egy bohócnak.”




[Hivatkozás: Balogh Renátó 2012. január 19. 18:18]
Gratulálok,h hazudsz! Itt a link: !külső hivatkozás, lehetséges spam!
2012 január 11-én írtam,h olyan vagy mint Orbán, te most.Nagyon frappáns vagy ér eredeti, a lényeg meg,h nem hazudsz.Nem oda akarta rúgni, azért tudod, mert sokat tudsz róla???? Hát kétlem,h személyesen ismered.De persze, biztos nem te élsz álomvilágban.A videón az látszik,h Messi provokál és Coentraot Messi provokálta meg Pepet is csak nem látszott! Örülök,h te ezt versenynek fogod fel és itt akarsz versenyezni, bár ha neked nem maradt más mert az életed csupa kudarc akkor gondolom itt próbálsz érvényesülni...Hazug, hazug renike...Na további szép vergődést,most elmegyek egy kis időre, de te csak hazudozz!
Balogh Renátó 2012. január 19. 18:21 (64)
Bajnok
  2863
Nézd csak Jani: Carlos Carpio (Marca igazgatója): "Úgy gondolom, hogy a Real Madridnak nyilvánosan meg kellene büntetnie Pepét, hogy mindegyik játékosnak nyilvánvaló legyen, hogy ez a mentalitás elfogadhatatlan.Tudom, hogy nehéz, de el kell őt adni."
Balogh Renátó 2012. január 19. 18:18 (63)
Bajnok
  2863

„Persze,h ő provokálta, Messi véletlenül köpött a kispad, elé, véletlenül rúgta meg a nézőket és véletlen futott neki Coentraonak.Ja nem mert az előbb az mondtad,h a gólt ünnepelte úgy,h másnak nekifut.Utána provokálták, de véletlenül se Messi kezdte.Tényleg a videón is látszik,h nem Messi provokál...És akkor mi a helyzet,h tegnap Messi provokálta Coentraot? Elismered a Barca hibáit? Érdekes, szerinted a Barca nem színészkedik, nem provokál, nem rúgdosódik, Messi nem direkt rúgta meg a nézőket? Nagyon ötletes a hasonlat Orbán Viktorral és eredeti, főleg mivel legutóbb ezt én írtam rád! Csak ennyit tudsz, hazudni és mások gondolatát ellopni!




[Hivatkozás: Sergio Canales 2012. január 19. 18:07]
Kb.amióta "ismerlek" folyamatosan Orbánhoz hasonlítalak és ezt már korábban is leírtam.Arról,hogy a memóriád egyenlő egy orr******vúéval nem tehetek.Nem ismerem el,hogy a Barcelona színészkedik? Neked problémáid vannak a szövegértelmezéseddel is.Számtalanszor leírtam,hogy a Barcelona színészkedik csak hozzátettem,hogy semmivel nem többet,mint a többi a csapat.Kiderül a videóról,hogy ki kezdi a provokálást? Messi szerintem nem a nézők közé akarta rúgni a labdát, és ezt onnan gondolom,hogy elég sok mindent tudok róla.Egyébként,ha te versenyezni szeretnél velem akkor fel kell,hogy világosítsalak,hogy ez nem fog menni,mert nem tartalak másnak,mint egy bohócnak.
Sergio González 2012. január 19. 18:07 (62)
Bajnok
  3348
ez a meccs jobb volt mint a múltkori, de megint csak több gólt lőttek nálunk.Nem lehet igaz h nem bírunk meccset nyerni ezek ellen, valami óriási gátat kellene átszakítani (legalább CR-nek talán már sikerült).Bár úgy látom, a Barca jobban akarja ezt a kupát, Mourinho inkább a másik kettőre összpontosít így beáldozza ezt (ilyen kezdővel mondjuk az x is jó eredmény lett volna).Na nem baj, de nem fogunk nyerni szerdán, életemben először mondok ilyet, de nem fogunk nyerni, esetleg egy döntetlent összehozunk, de nyerni nem fogunk, mert nem akarunk.Még.Pepéről meg annyit hogy tényleg állat módjára viselkedett de ebben a katalánok is partnerek voltak, szívesen rúgták fel vagy csapták meg.HALA MADRID

Szerkesztve: 2012. január 19. 18:09
Hajrá Real Madrid!!!
Sergio Canales 2012. január 19. 18:07 (61)
Avatar_70_male
Bajnok
  4300

„Igen, mindenben igazad van, teljes mértékben Jánoska.Te Messi korban szenvedsz.Óriási kivetni való dolog van abban,hogyha valakit egész meccsen rugdosnak akkor be fogja azok száját.Nem lehet látni a videón Centralista így elképzelhető,hogy alapból ő provokálta.Én vagyok az elfogult,aki elismeri a Barcelona hibáit? Nevetséges vagy....Minden ember elismeri azokat a dolgokat,amiket ma leírtam, egyedül vagy.Nem fogod fel? Mindenki h.ülye csak te nem? Véletlenül nem Orbán Viktor a példaképed?”




[Hivatkozás: Balogh Renátó 2012. január 19. 17:56]
Persze,h ő provokálta, Messi véletlenül köpött a kispad, elé, véletlenül rúgta meg a nézőket és véletlen futott neki Coentraonak.Ja nem mert az előbb az mondtad,h a gólt ünnepelte úgy,h másnak nekifut.Utána provokálták, de véletlenül se Messi kezdte.Tényleg a videón is látszik,h nem Messi provokál...És akkor mi a helyzet,h tegnap Messi provokálta Coentraot? Elismered a Barca hibáit? Érdekes, szerinted a Barca nem színészkedik, nem provokál, nem rúgdosódik, Messi nem direkt rúgta meg a nézőket? Nagyon ötletes a hasonlat Orbán Viktorral és eredeti, főleg mivel legutóbb ezt én írtam rád! Csak ennyit tudsz, hazudni és mások gondolatát ellopni!
Balogh Renátó 2012. január 19. 18:02 (60)
Bajnok
  2863

„És ez a béna pancser csapat 5 pontot ver a kis Barcelonádra.




[Hivatkozás: Sergio Canales 2012. január 19. 17:59]
Ez az Jani.Nem foglalkozz vele,hogy ebben az évben még 4 meccsből nem sikerült meccset nyerni a Realnak a Barca ellen.
Sergio Canales 2012. január 19. 17:59 (59)
Avatar_70_male
Bajnok
  4300

„béna pancser real DD”




[Hivatkozás: sütő jani 2012. január 19. 17:56]
És ez a béna pancser csapat 5 pontot ver a kis Barcelonádra.
Balogh Renátó 2012. január 19. 17:59 (58)
Bajnok
  2863

„béna pancser real DD”




[Hivatkozás: sütő jani 2012. január 19. 17:56]
Jobb,ha nem szólsz bele,mert Jánoska nagyon értelmes és ő tényeket ír le, és csak az az igaz,amit ő ír le ( ha még saját magát is megcáfolja néha ) szóval jobb,ha tényleg kimaradsz belőle,mert nem csak belőlem,hanem belőled is Kontár Bélát csinál.Nem kell komolyan venni ezt az embert,mert ugyanolyan bohóc,mint Mourinho.
Balogh Renátó 2012. január 19. 17:56 (57)
Bajnok
  2863

„Kérlek áruld el milyen összeesküvésről írtam.Kérlek áruld el ki él álomvilágban? Az aki azt mondja,h Messi nem a nézőket akarta megrúgni három méterről hanem a reklámtáblát csak nem találta el? Vagy amikor azt mondod,h a szuperkupán amikor provokálta Coentraot és nekifutott akkor csak a gólt ünnepelte? Igen bizonyára neked van... Neked aki nemrég még Chelsea drukker volt.Mellesleg te kezdted, szóval nem tudom milyen folytatásról beszélsz.Ez elég is volt,h bebizonyítsam,h egy hazug, beteg, ostoba, vak szurkoló vagy aki csak kötekedni próbál, de az se megy neki.”




[Hivatkozás: Sergio Canales 2012. január 19. 17:35]
Igen, mindenben igazad van, teljes mértékben Jánoska.Te Messi korban szenvedsz.Óriási kivetni való dolog van abban,hogyha valakit egész meccsen rugdosnak akkor be fogja azok száját.Nem lehet látni a videón Centralista így elképzelhető,hogy alapból ő provokálta.Én vagyok az elfogult,aki elismeri a Barcelona hibáit? Nevetséges vagy....Minden ember elismeri azokat a dolgokat,amiket ma leírtam, egyedül vagy.Nem fogod fel? Mindenki h.ülye csak te nem? Véletlenül nem Orbán Viktor a példaképed?
24 ÓRA
17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del Pierótól
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS