Mourinho a Liverpoolnál folytatja?

Létrehozva: 2010. március 21. 12:44
Teljesülhet José Mourinho álma, aki több nyilatkozatában leszögezte, minden áron vissza szeretne térni az olasz bajnokságból a Premier League-be. A News of the World értesülései szerint a Liverpool kapcsolatba lépett a portugál sztáredzővel egy nyári átigazolás tető alá hozásának reményében.

A Vörösök a szezon végén könnyen lehet, szerződést bontanak Rafael Benítezzel, a jelenlegi menedzserrel, így nyitva áll az út az Internazionale mestere előtt. A lap úgy tudja, Mourinhót csak akkor érdekelné az üzlet, de van egy kikötése.

 

A szakember csak akkor jönne ugyanis, ha rendeződne a jelenleg labilis lábakon álló együttes anyagi helyzete. Ezt oldaná meg a Rhone Group névre hallgató vállalkozás 100 millió fontos beruházása, amely ha megvalósulna, nyilván napirendre hozná Mourinho érkezésének lehetőségét.

Addig is a portugálnak a bajnokságban gyengélkedő, ám a Bajnokok Ligájában vitézkedő együttesére, míg a Liverpoolnak először 14:30-tól a Manchester Unitedre, majd a bajnokság negyedik helyének megszerzésére kell koncentrálnia.

Hozzászólások
szabó márk 2010. március 22. 10:42 (23)
Bajnok
  2436
Mourinho a realba megy.......
Makán Gergő 2010. március 21. 22:08 (22)
Ígéret
  299
Ugyanmár! Kacsa!Nem tudnám elképzeli Liverpoolban.Viszont lehet, hogy ő lenne az, aki sikerre vinne minket...De inkább valaki mást keressenek Rafa helyére.
Törölt felhasználó 2010. március 21. 15:31 (21)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Kiss Gabriella 2010. március 21. 14:14 (20)
Ígéret
  239
De jó lenne!!! (L) Valóra válna az álmom! xD


Szerkesztve: 2010. március 21. 14:16
Gaál Zoltán 2010. március 21. 14:12 (19)
Rajongó
  1733

„na várjál!én írtam rosszul!


Úgy akartam fogalmazni,hogy...ugye a bl-ből kiesett a pool de én még pool drukker vagyok,csak a bl-ben drukkolok az internek,mert kiesett a pool?





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 21. 14:06]
Nem mondtam h az vagy csak ugy hangzott nem kell felkapni mindjárt a vizet de féreérthetően irtad.....És a Pool a második akiket kedvelek a Pl ben..Ugyh nem kell mindjárt a vérnyomásod a plafonba nyomni..Árt az egészségnek nah
Törölt felhasználó 2010. március 21. 14:08 (18)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 21. 14:06 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Gaál Zoltán 2010. március 21. 14:03 (16)
Rajongó
  1733

„Na,hát még ilyen jó hírt nem hallottam!


Húúú,nagyon jólenne ha jönne murinho egy kitűnő szakember remélem jön a nyáron,erősités kell!Amugy én pool drukker vagyok csak mivel kiestek a bl-ből Interes lettem!De a pool a kedvencem félreértés ne essen!


Te mit gondolsz Glen?erről amit írtam





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 21. 14:01]
Nekem az a véleményem h már ne is haragudj de ha Pl Arsenal kiesik a barca ellen attól még Arsenalos maradok örökre..ez kicsit furán hangzik amit irtálEzt szokták hivni Divatszurkolásnak vagy mi..Nem sértegetni akarlak de igy van


Szerkesztve: 2010. március 21. 14:05
Gaál Zoltán 2010. március 21. 14:02 (15)
Rajongó
  1733

„imádom azt a Coldplay számot D amugy tényleg sok durva sérülés volt már az Arsenal-nál :SSSS





[Hivatkozás: Glen Johnson 2010. március 21. 13:51]
Hát jah de szerencsére ramsey már mankó nélkül jár és RVp a héten edzésbe áll..szóval van végre jó hir is..csak már ne legyen ilyen több
Törölt felhasználó 2010. március 21. 14:01 (14)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Glen Johnson 2010. március 21. 13:51 (13)
Rajongó
  1857

!külső hivatkozás, lehetséges spam! nagy..a Sérüléseket rossz látni de utána a szép pillanatok





[Hivatkozás: Gaál Zoltán 2010. március 21. 13:43]
imádom azt a Coldplay számot D amugy tényleg sok durva sérülés volt már az Arsenal-nál :SSSS
Burai Kriszti 2010. március 21. 13:50 (12)
Legenda
  13743
Akkor Benítez a Madridnál?? elképzelhető
Hajrá Real Madrid!!!
Glen Johnson 2010. március 21. 13:47 (11)
Rajongó
  1857
kacsa v nem kacsa eléggé hápog de én neki örülnék egyedül ha választani kéne Benitez helyére vkit de sztemse kell elküldeni Benitezt mert nemlehet egyedüli felelősnek mondani a szezon miatt
Móricz Krisztián 2010. március 21. 13:47 (10)
Újonc
  196
Szerintem jöhetneMourinho!


Gaál Zoltán 2010. március 21. 13:43 (9)
Rajongó
  1733
!külső hivatkozás, lehetséges spam! nagy..a Sérüléseket rossz látni de utána a szép pillanatok
Törölt felhasználó 2010. március 21. 13:40 (8)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
fcb crackajack 2010. március 21. 13:38 (7)
Rajongó
  1105
szerintem inkább poolba menjen, mint a madridhoz.lehet rájukférne az edzőfrissítés.
és akkor benítez menne a realhoz?
az edző dolga kiket játszat, tehát ha szinten aluli játékosokat tesz be, az is az ő 'hibája'..
kíváncsi vagyok josé mit tudna kezdeni a pool-al.úgyis angliába akar visszamenni..bár attól még ez a hír lehet, hogy légből kapott dolog.

Orsós Poszeidon 2010. március 21. 13:29 (6)
Bajnok
  2821
A Pool gondjai nem ott kezdődnek, h rossz az edző, hanem h 1-2 játékos nem ehhez a szinthez való, de mégis kezdő.
Ha Benítez állandósítaná a kezdő 11-et, akk talán nem itt tartana a Pool.

Mind1, jövőre biztos jobb lesz a helyzet, ha nem megy el senki és jön 1-2 minőségi játékos.

Azért érdekes lenne Mou a Pool edzőjeként
Gaál Zoltán 2010. március 21. 13:25 (5)
Rajongó
  1733
kedves Sh..ha ti hozzátok is eljut a hir tegyétek be köszi
Gaál Zoltán 2010. március 21. 13:24 (4)
Rajongó
  1733
Csak úgy mellesleg egy jó hir az Arsenal szurkolóknak..RVP már a héten edzésbe áll és ha valami csodá történeik akkor a Barca ellen is már a keretben lehet..a legjobbkor jött ez Go Gunner mindörökkéé....Wenger nyilatkozata -Van Persie a Holland csatár visszatért Londonba és ezen a héten már
csatlakozik társaihoz és edzésbe áll.Arsene Wenger azt mondja, hogy egy
hónap múlva teljesen fitt állapotba lesz.

Szerkesztve: 2010. március 21. 13:26
 
24 ÓRA
21:55  Ramos fejese lett a sötét ló veszte21:20  Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Ligue 1: változás a programban  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Összecsapások Egyiptomban: több halott  A Loki vezeti a Fair Play-rangsortCsü  Mourinhót a „halálba” is követnékCsü  Előbbre hoztak olasz rangadókatCsü  Ribéry bírálta a Bayern vezetőitCsü  Eltűnt az Arsenal kapusaCsü  Keitát majdnem elvitte a Real MadridCsü  A Man. United odacsapott a LiverpoolnakCsü  Bíróbefolyásolással vádolják a BarcátCsü  Az Al-Ahli játékosai besokalltakCsü  Wenger: Immár minden meccsünk kupadöntőCsü  Halasztani akar a MilanCsü  Milito hat gólt lőtt, négyet adtak megCsü  Hátvédet igazolt a TottenhamCsü  Óriási öngól mellé Cissé-találat - videóCsü  Inzaghi kimaradt a Milan BL-keretébőlCsü  Özil a Realban fejezné beCsü  Elengedi japán tehetségét a BayernSze  Játékospiac: hol maradt a nagy durranás?Sze  Egyiptomi horror: már 74 halott - videóSze  Valenciát verhetett volna a Barca, de...Sze  Bogdán Ádám lenullázta az ArsenaltSze  Milito-négyes, Milan- és Roma-zakóSze  Wilshere lába újra eltört, de...Sze  Sérülten vette középpályását az InterSze  Chelsea vagy MU, Cech vagy Amos?Sze  Változik a csereszabály a futballban?Sze  A City kapujához bilincselte magátSze  Láthatatlan gól a Serie B-ben!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS