Miért mindig Balotelli?

Létrehozva: 2011. december 16. 11:26
Miért nem lepődünk meg? Az angol média egyik kedvenc „céltáblája” ismét hallatott magáról, ezúttal a Manchester City egyik hétközi edzésén gőzölt be, kis híján bokszmeccset kellett pontoznia a szakmai stábnak és a keret többi tagjának.

 

 
Daily Mail

Természetesen ismét Mario Balotelli volt az egyik főszereplő! Az olasz válogatott csatár ugyanis sérelmezte, hogy a védő Micah Richards nem passzolt tökéletesen. A derék támadó ezt kritikus szavakkal kommentálta, a két „izomember” pedig ezután a profi bokszolókhoz méltatlan módon lökdösődni kezdett.

Valószínű, hogy legalább az egyik futballista fejében megfordult az a gondolat is, hogy akár egy jobb- vagy balegyenes sem jönne rosszul. Szerencsére a többiek higgadtabbak voltak, hiszen Balotellire és Richardsra is szükség lehet az Arsenal elleni vasárnapi Premier League-rangadón.

Így James Milner és Yaya Toure gyorsan közbelépett, mielőtt valamelyik „bunyós” súlyosabb sérülést szed össze. Utána azért Roberto Mancini menedzser is szót kért, megdorgálta a fiatal támadót és védőt. Richards aztán a twitteren próbált védekezni, állította, ilyesféle „verekedések” nem ártanak, sőt többször előfordulnak egy-egy csapat életében.

Csak az a kérdés: miért mindig Balotelli???

Daily Mail
Daily Mail
Daily Mail
Hozzászólások
Szabó Áron 2011. december 17. 22:47 (8)
Újonc
  176
Én inkább vissza fejlődést láttam nála...szerintem még az ősemberek szintjén áll :'D
Kornel City 2011. december 16. 16:09 (7)
Ígéret
  469
Jó lenne a hangulat itt a Cityben,poénos játékosok vannak,de ez a xar Balotelli darts táblának használja őket,örökké eszi a xart..Remélem egyszer jól összeverik...
Hajrá FC Barcelona!!!
Papp Dávid 2011. december 16. 15:54 (6)
Bajnok
  2193
Van aki meglepődik ezen ? egy sz.r csapata a city tele futballk.rvákkal.
Hajrá Manchester United!!!
Chelsea Fan 10 2011. december 16. 15:31 (5)
Rajongó
  1144
ezért sem csapat ez a City..érdekes,mindig itt vannak verekedések..persze kell ehhez balotelli is..de hát akkor is,Mancininek megkéne nevelnie ezt a gyereket..
Hajrá Chelsea!!!
Chelsea Fan 10 2011. december 16. 14:17 (4)
Rajongó
  1144
******omat..miért nem hagyták? végre jól megverte volna valaki ezt a gyökeret..Balotelli is okos: D egy kigyúrt állattal kezd ki..x"DD
Hajrá Chelsea!!!
Tóth Tibor 2011. december 16. 13:49 (3)
Ígéret
  222
Richardsba inkább nem kötnék bele xDD keményebb mint Balotelli xDD
Har csa 2011. december 16. 13:46 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  116
Szerintem Balotelli csak nem tudta levenni a gyakorlómezt és Richards segíteni akart neki.
VV Béci 2011. december 16. 11:32 (1)
Megszállott
  5749
Richards szétt szedte volna.XD
Hajrá Chelsea!!!
24 ÓRA
16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:39  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del Pierótól
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS