Messi nyakába varrja társa a vb-kudarcot

Létrehozva: 2010. augusztus 17. 14:17
Martin Palermo élesen bírálta az első számú argentin ászt, Lionel Messit egy hétfő esti televíziós műsorban. A Boca Juniors veterán támadója a válogatott világbajnoki bukását elsősorban annak tudja be, hogy a nehéz pillanatokban a Barcelona játékmestere nem tudott vezére lenni a csapatnak.

Argentína esélyesként utazott a nyáron Dél-Afrikába, ám az első világszínvonalat képviselő ellenfél, Németország búcsúztatta a negyeddöntőben, méghozzá 4-0-s gólkülönbséggel.

Martin Palermo mindössze tizenhárom percet játszott a vb-n (igaz, egy gólra így is jó volt), ennek ellenére biztosan tudja, mi vezetett a bukásukhoz.

A Boca Juniors támadója amondó, igazi vezér nélkül futballozott a csapat, mivel Lionel Messi nem tudott felnőni a feladathoz, és a csapat élére állni.

A 36 éves támadó szerint a mostani együttes össze sem hasonlítható az 1986-ossal, amely vb-aranyat nyert, hiszen annak volt egy olyan karmestere, mint Diego Maradona – aki ezúttal szövetségi kapitányként segítette (már amikor segítette) az Albicelestét, ám azóta már fel kellett állnia a székéből szerződése lejártával.

Palermo úgy véli, a két sztár mentalitása közötti különbségeket a gyökerekben kell keresni: míg Maradona a nyomornegyedben nőtt fel, addig Messi egyáltalán nem nélkülözött, mi több, elsőrangú körülmények között cseperedett fel.
 
Hozzászólások
nnnnnnn dddddd 2012. április 14. 10:13 (142)
Ígéret
  391
Maradona hibája volt a leszereplés
nnnnnnn dddddd 2012. április 14. 10:13 (141)
Ígéret
  391
Messi a legjobb.
Ruszó Szilárd 2010. augusztus 17. 22:26 (140)
Újonc
  16
csöves 36 éves fölösleges válogatott szólja le Messit egyébként is Maradona hibája a leszereplés inkább keresni kéne az AFA-nak egy keménykezű edzőt és 2014-re összeszedné a csapatot!!!!
Lionel Messi 2010. augusztus 17. 20:08 (139)
Rajongó
  533
Ez nagyon győkér nyilatkozat volt !
Azt az egy gólt is Messinek köszönheti ,amit a VB én elért.
Kiss Máté 2010. augusztus 17. 19:19 (138)
Újonc
  175
palermo csak fogja be a pofáját neki ott sem kellett volna lennie a vb-n cska azért volt ott mert maradona a spanja bezzeg a cambiassot meg a sok védőt kihagyta


játékosként maradona volt a legjobb de edzőként egy ******
Tóth Sanyi 2010. augusztus 17. 18:24 (137)
Rajongó
  1989
Messi hihetetlenül nagy játékos, küzdött is, akarta isa sikert, lehet amúgy sem volt nagy formában, de a VB is igazolja, hogy nem egy játékosra kell építeni...és, hogy a világ legjobbjaihoz is kellenek a társak!



A Barcában is van mellette egy jó belső védelem (Puyol-Piqué), egy remek irányítópáros (Xavi-Iniésta) és vannak egyenrangú támadótársai (Ibra, Pedro, Bojan) akik képesek eldönteni meccseket!



Az agentin csapatban is meglettek volna az ilyen kaliberű sztárok, de Maradona túlságosan is alárendelte őket Messi képességeinek!
Tóth Sanyi 2010. augusztus 17. 18:20 (136)
Rajongó
  1989
Jajj Palermo most védi a spanját! Meg lehet érteni, hiszen ha Maradona nem ül le az argentin csapat kispadjára, akkor ő az életben nem kerül be egy világbajnoki keretbe! Azért mert lőtt egy gólt még ne legyen nagy szája itt nekem! Ha nem Maradona a szövetségi kapitány akkor nem egy Palermo lesz ott a VB-keretben, hanem egy csatárelitbe tartozó Lisandro López!



Nem tudom, de erősen valószínű, hogy Palermo be volt szívva a meccseken (üres kapuba elvégre úgy is lehet gólokat lőni), amikor isMessi a számára teljesen idegen irányító poszton szenvedett! Nem ő felel az argentinok bukásáért! persze, hogy nem akarják egy olyan ember (mint amilyen Diego) nyakába varrni a bukást, de szerintem már az is döntően befolyásolta az argentinok esélyeit, hogy Cambiasso és Zanetti kimaradt és a helyükön Guttierez és Verón szintű játékosok töltötték meg a keretet!



Ugyan már a mentalitásról, meg ne nagyon beszéljünk, mert abból csak Maradona jöhet ki vesztesen! Sportemberi nagyságot tekintve Messi derekáig sem ér fel Maradona! Ami azért Messi termetét tekintve..nagy szóó..



De komolyra fordítva a szót: Palermonak semmi joga papolni! Mert Messinek is igen sok hátráltató tényezővel kellett szembenéznie pályafutása kezdetekor! Maradona akárhonnan megbolondította az ellenfelet...20-30 évvel ezelőtt! Azóta már sokkal keményebb a futball, abban az időben Messi is hátán vitte volna az Albicilestét!



Már nem azok az idők vannak mint régen...ez az argentin csapat tele van tűzdelve sztárokkal, nem csak egy Messiből áll, mint ahogy a Barca sem! Guardiola nem is "csak" Messire építi a taktikáját, de Maradona azt hitte ha van egy Messije, és emellett 0% edzői tapasztalata akkor majd világbajnok lesz edzőként is...
Törölt felhasználó 2010. augusztus 17. 17:09 (135)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Amugy meg milyen ****** hátvédek is voltak argentinoknál nem a messi hibálya volt
Törölt felhasználó 2010. augusztus 17. 17:04 (134)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 17. 17:03 (133)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 17. 16:58 (132)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Marouane Chamakh 2010. augusztus 17. 16:05 (131)
Legenda
  14908

czibulka tibor 2010. augusztus 17. 16:00 (130)
Rajongó
  1200
Sztem Messi jól játszott de nem a legjobban mint a barcában szokott, mert nem volt jól kiszolgálva, a köz.pályával volt a gond, na meg hiányzott Cambiasso és Zanetti !
Maradona túl beképzelt volt, nagyon elbízták magukat a vége felé.
sztem

Tóth Máté 2010. augusztus 17. 15:42 (129)
Rajongó
  851

„Hát ha a Juve ugyanúgyan f.os lesz, mint tavaly volt..Akkor nem lesz nehéz megelőzni őket és felérni a helyükre..szerintem Genoa-nak 3-4.helyre van max.esélye..Első hely ki van bérelve az Internek, második pedig a Róma-nak..Aztán majd a Milannal meg a Palermo-Sampdoria-Juventus trióval harcolhatnak..





[Hivatkozás: Cziba Peti 2010. augusztus 17. 15:36]
remélem, hogy a 10-be lesz idén a Lazio is, meg, hogy a Napoli legalább EL_be induljon megint
Tóth Máté 2010. augusztus 17. 15:40 (128)
Rajongó
  851
Szerintemmeg, hogy maradona mindenáron kezdőbe rakta messit.A németek ellen nem volt annyi sütnivalója, hogy Militot becserélje, ő BL döntőbe ezeknek a németeknek 2-t rugot...De jó védekező játékosok nélkül jóhogy bekaptak pár gólt, pedig Cambiasso-nál nincs jobb.
Törölt felhasználó 2010. augusztus 17. 15:37 (127)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Cziba Peti 2010. augusztus 17. 15:36 (126)
Megszállott
  5049

„na de most léptem csáó”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. augusztus 17. 15:36]
Inter-ét tuti nem..Okés, csövi..
Cziba Peti 2010. augusztus 17. 15:36 (125)
Megszállott
  5049

„jalehet hogy még isten adja nekik mert kedvelem a genoát
a bl hely meglehetne nekik





[Hivatkozás: Kovács Ádám 2010. augusztus 17. 15:34]
Hát ha a Juve ugyanúgyan f.os lesz, mint tavaly volt..Akkor nem lesz nehéz megelőzni őket és felérni a helyükre..szerintem Genoa-nak 3-4.helyre van max.esélye..Első hely ki van bérelve az Internek, második pedig a Róma-nak..Aztán majd a Milannal meg a Palermo-Sampdoria-Juventus trióval harcolhatnak..
Törölt felhasználó 2010. augusztus 17. 15:36 (124)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. augusztus 17. 15:35 (123)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
24 ÓRA
16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca21:57  A Newcastle a Ligue 2-ből igazolt21:34  Fabregas reméli: Van Persie marad21:16  Budapesten választottak FIFA-elnököt20:49  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!19:53  Nagytakarítás a Premier League újoncánál18:00  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Drogba szerint Torres a Chelsea jövőjeKe  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellenKe  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-tKe  Az arabok lerombolnák a PSG stadionjátKe  A volt argentin kapitány is Kínába tartKe  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"Ke  Ez a bíró tényleg vak! - videóKe  Milan: Silva és Ibra biztosan maradKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Beckham mellett kampányol Giggs  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  Mihajlovics a szerb kapitány  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a Videoton
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS