Melo, Özil az Arsenal célkeresztjében

Létrehozva: 2010. március 5. 15:11
Könnyen lehet, a nyáron a Juventusban futballozó Felipe Melo és a Werder Bremen ifjú játékmestere, Mesut Özil is az Arsenalhoz szerződik. A brazil lehetséges átigazolásáról az ügynöke beszélt, bár hozzátette, kevés esélyt lát a megegyezésre, míg a német válogatott klubcseréjéről a Daily Star pletykált pénteki számában.

„Wenger szavai szívmelegentőek, mert egy komoly edző szájából hangzottak el, de jelenleg az elismerésén kívül egyéb nem történt" – utalt Umberto Fusco a Felipe Melót éltető francia tréner korábbi nyilatkozatára.

 

„Az Arsenal azóta nyomon követi pályafutását, mióta a Fiorentinához igazolt, de ennek ellenére valószínűtlennek tartom, hogy tárgyalásokat kezdene a Juventusszal – tette hozzá az ügynök. – Csapata sokat áldozott rá tavaly nyáron, hisz benne és nem hinném, hogy csakúgy elengednék"

Ha Felipe Melo ügyében valóban zátonyra futnának a tárgyalások, akkor sem kell aggódni az Emiratesben, hiszen Wengernek már most, így március elején van B-terve Mesut Özil személyében.

A kétszeres német válogatott visszautasította a Werder Bremen szerzdődés-hosszabbítási ajánlatát, és nem is akar erről egyeztetni klubjával a szezon végéig. Valószínűleg távozását készíti elő.

Mivel a nyáron még egy év lesz hátra a kontraktusából, így nemcsak ő, hanem csapata is támogatná a klubcserét (csak így láthat belőle pénzt), de hogy az Arsenal lesz-e a befutó az egyáltalán nem biztos. A hírek szerint a Barcelona, a Juventus és a Real Madrid is élénken érdeklődik iránta. Árát 15 millió fontra becsülik a szakértők.

Hozzászólások
Kis Péter 2010. március 6. 10:59 (37)
Ígéret
  345





Jó lenne, csak fölösleges...
Amúgy ez nem Wenger ötlete hanem az újságíróké....





[Hivatkozás: Nagy Ádám 2010. március 5. 20:30]
kicsit sem lenne fölösleges!
Törölt felhasználó 2010. március 5. 21:22 (36)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Nagy Ádám 2010. március 5. 20:30 (35)
Legenda
  17311

„jó jönne ez a két igazolás az Arsenalnak!!

jó ötlet volt Wenger!





[Hivatkozás: Kis Péter 2010. március 5. 20:23]


Jó lenne, csak fölösleges...
Amúgy ez nem Wenger ötlete hanem az újságíróké....


Szerkesztve: 2010. március 5. 20:31
Kis Péter 2010. március 5. 20:23 (34)
Ígéret
  345
jó jönne ez a két igazolás az Arsenalnak!!

jó ötlet volt Wenger!
Varga Dániel 2010. március 5. 18:05 (33)
Újonc
  88
ja a végén franciákból állo csapat lesz
Zinedine Zidane 2010. március 5. 18:03 (32)
Rajongó
  972
Az Arsenal majd igazol 2 francia "tehetséget".Özil meg Melo? kétlem....
Varga Dániel 2010. március 5. 18:02 (31)
Újonc
  88
ja úgy 3 év mulva kb

Törölt felhasználó 2010. március 5. 17:59 (30)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Nagy Ádám 2010. március 5. 17:59 (29)
Legenda
  17311

„hát de mert az arsenal megint nem nyer semmit! ez az igasság !olyan mint magyarországon az újpest ! mindig jövőre XD”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 5. 17:55]
Lehet hogy idén se nyer semmit az Arsenal, de még messze van a szezon vége úgyhogy még bármi lehet, főleg a bajnokságban!
Fabregas addig nem fog elmenni az Arsenal-ból amíg mindent nem nyer meg a csapattal....szóval még egypár évig marad!
Nagy Ádám 2010. március 5. 17:56 (28)
Legenda
  17311

„dede a barcába a vb után




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 5. 17:51]
Jó hogy nem azt mondod hogy ma a Barátok közt után....
Varga Dániel 2010. március 5. 17:56 (27)
Újonc
  88
azért ne írd le az arsenalt
Törölt felhasználó 2010. március 5. 17:55 (26)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Varga Dániel 2010. március 5. 17:53 (25)
Újonc
  88
fabregas most még nem fog elmenni a barcába azt garantálom
Törölt felhasználó 2010. március 5. 17:51 (24)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
effenberg stefan 2010. március 5. 17:51 (23)
Avatar_70_male
Ígéret
  297
nah pont ez a 2 játékos akikre sztem semmi szüksége az arsenalnak!!!! özil nagyon jó csak azon a poszton jó pár jó játékosa van az arsenalnak!!! melonak inkább lenne helye ott csak a jelenlegi teljesítménye alapján nem tom h mért akarja őt wenger !!! és sztem a juve még nem fog tőle meg válni mert nagy befektetés volt!!! habár öt elöbb fogják eladni mint diegot( ha " takarítás" lesz a juventusnál) !!!


Szerkesztve: 2010. március 5. 17:55
Varga Dániel 2010. március 5. 17:51 (22)
Újonc
  88
én nasrit nem hagynám ki a csapatbol

Nagy Ádám 2010. március 5. 17:43 (21)
Legenda
  17311
Én mindkét játékossal szimpatizálok, de igazából egyikre sincs igazán szükségünk....Melo-nak nagyon örültem volna nyáron, de most már nem vagyok benne biztos hogy kéne...
Özil nagyon jó játékos, de Özil féle AMF-ből így is van elég pl.Nasri, Rosicky, Arshavin, Walcott...

Én legjobban egy jó kapusnak és egy jó befejező csatárnak örülnék!
Valószínűleg a csatár poszton már megvan az ember Chamakh személyében, mondjuk én jobban örültem volna pl.egy Dzeko-nak...

Én örülnék egy ilyen kezdőnek:

Akinfeev/Neuer/Adler

Sagna Gallas Vermaelen Clichy

Song
Fabregas Diaby/Melo?/...?

Van Persie Chamakh Arshavin


Szerkesztve: 2010. március 5. 17:47
Mátai Marcell 2010. március 5. 17:40 (20)
Bajnok
  4683
RVP!Sérülékeny nem kell a Juventusnak!
Hajrá Juventus Football Club!!!
Simon András 2010. március 5. 17:25 (19)
Bajnok
  4981
Mindegy végülis.Irányitónak ott van Fabregas (nem hinném, hogy el fog igazolni) Ramsey, Rosicky.Fabregast meg sem közeliti Özil, Ramsey jobb lesz, Rosicky meg kb egy szinten van vele, mert betett neki a sok sérülés, egyébként szerintem ő is jobb.De amúgy amikor Özilt láttam játszani, akkor nem irányitó volt, nem is tipikus szélső mint például Dzsudzsák, de inkább szélsőnek nevezném mint irányitónak.Mindegy végülis, a lényeg az, hogy szerintem nem kéne leigazolni őket.


Szerkesztve: 2010. március 5. 17:28
Marouane Chamakh 2010. március 5. 17:14 (18)
Legenda
  14908
no igen,akkor irányító féle

De Cesc helyére nem kell igazolni,mert ő nem fog elmenni.
 
24 ÓRA
10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek14:14  Münchenből Dortmundba?13:34  Felmentették Redknappet12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe  A Pool macskája békésebb, mint a BarcáéKe  A Fradi legyőzte a Vasast DetroitbanKe  Elképesztő ollózás 16 méterről - videóKe  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS